Holland szélsőnkkel beszélgetett az NSOTV.

Angela Malestein hamar az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának egyik húzóemberévé vált. A 28 éves holland világbajnok jobbszélsőt eddigi magyarországi élményeiről, a szurkolók körében is rendkívül népszerű váratlan megoldásairól és edzője, Elek Gábor reakciójáról is kérdeztük.

Csak próbálom minden meccsen a legjobbamat nyújtani” – reagált szerényen Angela Malestein a felvetésre, hogy látványos megoldásainak és gólerős játékénak köszönhetően hamar a ferencvárosi drukkerek egyik kedvencévé vált.

A holland jobbszélső 2020 nyarán csatlakozott az FTC-hez, és elmondása szerint mindenki kedvesen fogadta a csapatban, emellett kiváló a kapcsolata Elek Gábor vezetőedzővel is, bár „néha kicsit harcolnak egymással”.

Budapest nagyon szép város, gazdag történelmi és kulturális örökséggel, változatosan el tudom tölteni a szabadidőmet. Úgy érezhetem, hogy tényleg élek – és ez igazán tetszik. A Fradit fiatal, tehetséges és motivált játékosok alkotják, akik mindent beleadnak” – tért ki arra, miért szereti a magyar fővárost, és hogyan látja a csapatát.

A játékstílusától nem idegen, hogy akár átlövésből próbálkozzon (az utánpótlás-válogatottban még ezen a poszton is szerepelt), de szélről vagy hetesből is mindig benne van egy-egy váratlan megoldás.

Kreatív játékosnak tartom magamat, de nem tervezem meg előre, mit fogok csinálni a következő támadásnál, csak reagálok az adott helyzetre, a kapus mozgására. Egyszerűen nem gondolom túl, a megérzéseimre hallgatok” – tért ki a trükkös lövések hátterére Malestein, aki ha lehetősége nyílik rá, a heti lövőedzések során is gyakorolja a különböző technikákat. Szélsőként imád labdát halászni, és nem nyomja össze a teher, épp ellenkezőleg, társai a fontos pillanatokban is számíthatnak a góljaira.

Azt vallja, hogy az öröm hozzátartozik a játékhoz, neki minden mérkőzés egy hatalmas „buli” a szurkolókkal, és ezt a szemléletet képviseli az öltözőn belül is, az a célja, hogy a társai is jól érezzék magukat.

Első ferencvárosi idényében rögtön bajnoki címnek örülhetett, úgy látja, a legjobb pillanatban játszották az egyik legjobb meccsüket: „Kész őrület volt a Győr elleni hazai mérkőzés, azt láttam az ETO játékosain, hogy nem tudják, mi történik, nem voltak hozzászokva ehhez az érzéshez.

Idén felemásan rajtolt a csapat a Bajnokok Ligájában, Dortmundban az egy pontnak is örülni kellett, míg Rosztovból bravúros győzelemmel tért haza az FTC. Malestein a szombati, Esbjerg elleni újabb csoportkörös találkozó előtt elmondta, mindenkinek nagy álma a final four, de egyelőre a feszített programban csak meccsről meccsre haladhatnak, senki nem tudja, mi fog történni az idény későbbi szakaszában.

NSO