Dáviddal beszélgettek – szóba került a gyerekkora, a pályafutása, a családja és a sérülése is.

– Milyen volt az élet gyerekként Tégláson?
– Izgalmas! Valahogy sosem unatkoztunk. Visszagondolva leginkább a szabadság érzése maradt meg bennem. Bármikor felpattantam a biciklire, vagy lábamra húztam a görkorcsolyát, és indultam a másik utcába játszani. Télen kimentünk a közeli erdőbe, méretes dombok is voltak, nagyokat szánkóztunk. Ahogy mondani szokták: jöttünk, mentünk, közlekedtünk!

– Igaz, hogy a nagyszülei házával szemben laktak?
– Amikor megszülettem, még nagymamámék házába vittek haza, édesanyámék később kezdtek építkezni – velük szemben.

– Na jó, de mit keresett a Degenfeld-kastélyban?
– Nem volt messze az iskolától, alsó tagozatos koromban gyakran átszöktünk oda. Délutánonként, amikor a napköziben nem figyeltek eléggé a nevelők, kilógtunk. Előbb az erdőbe bújtunk el, majd bementünk a kastély területére. Próbáltuk felfedezni a zegzugos részeket, a lelakatolt ajtók mögé valahogyan belesni. Amolyan tiltott terület volt ez nekünk, naná, hogy izgatott bennünket, mi lehet odabent.

– Tégláson néhány ezren laknak, olyan hely, ahol kis túlzással mindenki ismer mindenkit?
– A szüleim, akik ott élnek, szinte mindenkit ismernek. Én viszonylag hamar elkerültem otthonról, általános iskolába még Tégláson jártam, ám utána Debrecenbe költöztem, a Loki utánpótlásába is átkerültem. Szép időszak volt az is.

– Ha már a múlt… Néha nem érzi úgy magát, mint egy népmesei hős, aki elindult a fővárosba szerencsét próbálni, és meghódította a király lányát?
– Nem véletlen ez a hasonlat. Magam is érzek párhuzamot a kettő között. Aki ismer, tudja, milyen sokat dolgoztam azért, hogy idáig eljussak. Becsületesen melóztam, és mindent megtettem, hogy a csúcsra érjek. És ami szerintem legalább ilyen fontos, értékelem is, ahová eljutottam.

– Mikor járt először Budapesten?
– A futball miatt voltam először a fővárosban. Arra már nem emlékszem, hány éves lehettem, de annak idején az egyik sportszergyártó cég által szponzorált kupának az Üllői úton volt a döntője. Azóta sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy amikor gyerekfejjel a Népligetben és a Groupama Aréna helyén lévő régi stadionban játszottam, eszembe nem jutott, hogy egyszer ide tartozom majd. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire otthonosan fogom magam érezni az Üllői úton.

– A legtöbbször fülig érő szájjal látni a kamerák előtt. Mindig is ennyire pozitív személyiség volt?
– A jókedvemmel sosem volt probléma. Mindig is szerettem a társaság középpontjában lenni, viccelődni, poénkodni.

– Könnyen barátságot köt, vagy nehezen nyílik meg?
– Ezzel sem volt gondom soha. Igazi barátom kevés van, ismerősöm – olyan, akivel tartom a kapcsolatot – annál több. A legtöbbjüket a futball által ismertem meg, olyan is volt, akit már korábban ismertem, és csak később lett csapattársam. A barátaim tudják, aki igazán közel áll hozzám, bármikor számíthat rám.

– Most, hogy a sérülése miatt hosszú hónapokra kidőlt a sorból, ők is tartják önben a lelket?
– Eleinte nehezen törődtem bele, hogy elszakadt a keresztszalagom, megbarátkozni azóta sem tudtam a ténnyel, de elfogadtam. Rossz volt látni, hogyan épül le az izomzatom. De a legrosszabbon túl vagyok! A nyolcból két hónap már eltelt, innentől az a része jön a rehabilitációnak, amit egyre inkább élvezhetek. Elhagyhattam a mankómat is, egyre többet mozoghatok. A napokban már erősítő programot is elkezdtem, ami az izomzat helyreállításához szüksége. Végre kerékpározhatok és úszhatok is.

– Mindig ennyire kitartó típus volt?
– Igen. Éppen ezért lehetek most itt a Fradiban. A felépülésemet sem veszem félvállról, a visszatérést biztosan nem fogom sürgetni, mindent lelkiismeretesen végigcsinálok.

– Két éve nyáron házasodott meg. Budapesten volt a szertartás?
– Odahaza. Számomra még mindig Téglás az otthon, az esküvőt ott tartottuk. A buli, a lakodalom már Debrecen mellett volt, a párommal, Zsuzsival sosem felejtjük el azt a napot.

– Tavaly novemberben megszületett a kisfiuk, Áron. Kiveszi a részét a napi teendőkből?
– Abszolút. Kifejezetten élvezem a helyzetet. Zsuzsi gyakran meg is dicsér, hogy milyen rutinos apuka vagyok. A fürdetésből, öltöztetésből, etetésből is kiveszem a részem. Minden pillanat megható, amikor apaként ránézek a fiamra. Sőt, nekem már az is megható volt, amikor megtudtam, hogy apuka leszek. Ebből a szempontból érzékeny ember vagyok…

– Igaz, hogy ön választotta a nevet?
– Négy-öt névben gondolkoztunk, s a feleségem rám hagyatkozott a döntésnél. Én pedig ragaszkodtam az Áronhoz.

– Olykor az öltözőben is téma a gyereknevelés?
– Nemcsak a Fradiban, a baráti körömben is több helyen született kisbaba az elmúlt időszakban, úgyhogy testközelből szerezhetünk tapasztalatokat. Természetesen a csapaton belül is téma a szülői szerep, a gyereknevelés, amiket mesélnek a többiek, azokból a történetekből is sokat lehet tanulni. Apának lenni a világ legjobb érzése. Most már nem tudnám elképzelni magunkat nélküle. Áronnal teljes az életünk.

SportKrém – NS