A kisebb sevillai klub a kilenc spanyol bajnokságot nyerő együttes egyike.

Az andalúz tartomány második csapatának megalapításáról néhány, egy ideje már futballozó sevillai egyetemista még 1907-ben határozott (a címeren is ez az évszám szerepel), azonban ez valójában a következő év tavaszáig nem történt meg. Ekkor ünnepelték a spanyol függetlenségi háború kezdetének századik évfordulóját és a helyi El Liberal című újság kezdeményezésére ‘spanyolosították’ az angol ‘football’ kifejezést. Ez lett a Balompié, a klub neve pedig előbb Espana Balompié, majd 1909-től Sevilla Balompié lett. Az igencsak hazafias fiatal klub színe eleinte a – a gyalogságot idézve – kék-fehér volt, a klubirodát pedig szándékosan az uralkodóról, XII. Alfonzról elnevezett úton nyitották meg. A klubszínek hamar megváltoztak, a tartomány nekünk is kedves zöld-fehér párosára. De nem akárhogy: a klub kapitánya, Manuel Ramos Asensio korábban Skóciában tanult, ezért megkereste a Celticet és beszerezte ugyanazt az anyagot, amelyből mostani csoportriválisa is készítette a mezeit.

1913

Időközben a már korábban megalapult Sevilla FC-ből kivált a Betis Foot-ball Club. Ez a klub megkapta a spanyol király támogatását jelző Real Betis nevet 1914-ben, a Real Betis és a Sevilla Balompié egy évre rá egyesült, Real Betis Balompié néven – ez a klub hivatalos neve a mai napig – a névben a Betis a várost átszelő Guadalquivir folyó római nevéből, a Baetisből eredezik.

A klubot a helyiek csak Balompiének nevezték, szurkolóit pedig los balompedistas-nak, a kezdeti helyi sikerek után (1915-ben városi bajnokok voltak) a Sevilla mögé szorultak. A gazdasági válság megviselte a klubot, nem tudta vállalni a kluboknál gyakorlatként működő álprofi felfogást, így legjobbjait mindig elhalászták. 1924-ben a klub több alapítója elnökségi tag lett, a vezetésükkel megerősítették a klub anyagi helyzetét, 1928-ban pedig addigi legnagyobb sikerüket aratva, meg is nyerték az andalúz kupát. A klub az akkor induló országos bajnokság másodosztályába került, 1929 tavasza pedig elhozta az első profi sevillai derbyt, amelyet a nagy rivális 3-0-ra nyert. A visszavágóra az utolsó előtti fordulóban került sor, amikor a Betis 2-1-re tudott győzni.

Patrick O’Connell

A második spanyol köztársaság idején – mint minden más korábbi rivális klub – fel kellett adják a nevükből a Real jelzőt: mégis ezek az évek jelentették a klub legsikeresebb korszakát. 1931-ben a klub megszerezte a már majd tíz éve az országban dolgozó ír edzőt, Patrick O’Connellt. Még 1931-ben bejutottak a spanyol kupa döntőjébe (ott az Athletic Bilbaotól szenvedtek vereséget), majd 1932-ben megnyerték a másodosztályt – így előbb lettek elsőosztályúak, mint bármely más tartománybéli rivális.

Ezt tapasztalt játékosok szerződtetésével érték el, a csapatban baszkok, kanári-szigeti játékosok mellett mindössze három sevillai labdarúgójuk volt. 1934-35-ben aztán O’Connell vezetésével a klubtörténet legnagyobb sikerét elérve megnyerte a spanyol élvonalbeli bajnokságot.

Spanyol bajnok, 1935

A Balompié otthona sokáig inkább pálya volt, mint stadion. A Szent Juszticia térről előbb a San Sebastián térre költöztek, majd a Campo del Patronato nevű placc következett, itt eleinte csak egy elkerített telek volt, 1924-ben klubház és öltözők épültek, majd évtized végén eredményjelzőtábla, majd egy fedett lelátó segítségével 9000 fős stadion létesült.

Itt nyerte meg a klub a bajnoki címét is, majd 1936-ban az önkormányzattal elcserélték a pályát (amely ma teniszközpont) az 1930-as spanyolamerikai kiállításra elkészült, tizennyolcezres stadionra, amelyet ekkor Kiállítási stadionként, majd 1939-től Heliópolisként ismertek. A klub a mai napig ebben, a többször (legnagyobb mértékben az 1982-es VB-re) bővített és fejlesztett stadionban játssza hazai találkozóit, s 1961 óta (egy évtizednyi kihagyással) a klub korábbi elnöknek, Benito Villamarinnak a nevét viseli a ma hatvanezres létesítmény.

A polgárháború rengeteg játékosát elvonta a Betisnek, így a bajnoki cím megnyerése után mindössze öt évvel, 1940-ben kiesett az élvonalból. 1942-ben még egy szezonra visszatértek oda, azonban a következő másfél évtized nagyon nem a sikerekről szólt. A klub 1947-ben a harmadik vonalba csúszott, amatőrré vált.

A Betis-szurkolók a mai napig azt tartják, hogy a harmadik vonalban töltött hét szűk esztendő adta meg a klub lelkét, ekkor született meg a klub mottója is: „¡Viva el Betis manque pierda!” (‘Éljen a Betis, ha kikap is!‘) egy képregény kockáin. Egy sevillai költő, Joaquin Romero 1958-ban – mikor a klub hét év harmad és négy év másodosztálybéli szereplés után visszatért az élvonalba – így írt: ‘A Betis legyőzhetetlen morálját a vereségek adták. Ahelyett, hogy beletörődtünk volna a balszerencsénkbe, a sok akadályba, ahelyett, hogy a vállainkat emelgettük volna a szívünket emeltük fel. A Betis, az áldozatok után, minden délután egyre nagyobb erővel indul a dicsőség meghódítására!”

1958-ban a Sevilla ellen

A visszatérés utáni első szezonban nagy sikert ért el a Balompié: 4-2-re nyertek a helyi rivális frissen avatott stadionjában. Időközben elkezdődött a stadion fejlesztése is és az 1964-es bajnoki bronzérem azt jelentette, hogy történetük során először indulhattak a nemzetközi kupákban, mégpedig a Ferencváros által megnyert 1964-65-ös VVK-sorozatban, de már az első körben kiestek a Párizs ellen. Érdekesség, hogy ekkor a döntőbeli ellenfelünk, a Juventus tagja volt az a Luis del Sol, aki a Betisben nevelkedett és ott is hagyta abba pályafutását.

A VVK-ban, a Párizs ellen (1965)

A klub edzője, Andrés Aranda egy edzés közben elhunyt 1965-ben, közben pedig a legendás klubelnök, Villamarin is távozott, a Real Betis pedig heveny liftezésbe kezdett az első és a másodosztály között. Ebben az időszakban, 1971-ben lett a klub edzője a lila legenda, Szusza Ferenc.

Szusza Ferenc edzést tart

Nem Szusza volt az első magyar a Betis kötelékében, először, még 1958-ban a forradalom után disszidált Kuzman József szerződött az akkor másodosztályú klubot. Próbajátékon legendánk, Henni Géza unokatestvére, Miklós is, de őt nem igazolta le a klub végül. Szusza viszont a klubhoz Ladinszky Attilát, aki három évet töltött Sevillában. Az 1982-83-as szezonban egy újabb lila legenda, Dunai Antal edzette a klubot, aki megpróbálta a klubhoz csábítani Nyilasi Tibort is, aki azonban az Austriához került. A sevillai magyarok mindegyike megemlíti, hogy Kubala László sokat segített nekik ottani beilleszkedésükkor.

(A betises magyarokról Smahulya Ádám írt remek cikket, a szombati Nemzeti Sportban jelent meg.)

Már nem Szusza Ferenc volt a klub edzője az 1977-78-as szezonban, hanem Rafael Iriondo, akinek vezetésével a csapat története során másodjára bejutott a spanyol kupa döntőjébe – ahol ismét a Bilbao volt az ellenfél. Miután ekkor már a Franco által kijelölt I. János Károly volt az államfő, a kupa neve ismét Királyi kupa volt. A sorozatban nem játszhattak légiósok, így Ladinszky Attila sem léphetett pályára a madridi döntőben az Athletic ellen. A találkozó 2-2-es eredményt hozott, a tizenegyespárbaj a tizenegyedik párban dőlt el a Betis javára, ezzel történetük során először megnyerték a spanyol kupasorozatot.

A következő évben így – történetük során másodjára – elindulhattak a nemzetközi kupákban, a KEK-ben az első körben a Milant verték ki (3-2), majd a Lipcsén is túljutottak (3-2), a Dinamo Moszkva azonban túl nagy falatnak bizonyult a nyolc közt (0-3). A csapat azonban közben, ha csak egy évre is, de megint kiesett az élvonalból.

Az élvonalbeli visszatérés tíz nyugodt évet hozott, amikor a bajnokságban stabil középcsapatként minden évben az ötödik és a tizennegyedik hely közt végeztek. Két szezonban elindulhattak az UEFA-kupában is. Dunai Antal volt az edző, mikor a Benfica 4-2-es összesítéssel verte őket az első körben, majd két évre rá a román Craiova ütötte ki őket tizenegyesekkel ugyanebben a szakaszban.

Az évtized végén azonban a Balompié ismét kiesett az élvonalból, kisebb liftezés és kínlódás után 1994-ben tértek vissza az élvonalba, már részvénytársaságként. Lorenzo Serra Ferrer edző irányításával az első szezonban rögtön bronzérmesek lettek, nagy meglepetésre, a Barcelonát megelőzve. Így újra indulhattak a nemzetközi kupában, a Fenerbahce (4-1) és a Kaiserslautern (4-1) legyőzése után a Bordeaux volt a végállomás az UEFA-kupában.

1997-ben ismét bejutottak a Copa del Rey döntőjébe, a Barcelona azonban hosszabbításban nyerni tudott ellenük 3-2-re. Ez egy újabb nemzetközi indulást jelentett azonban, és az első körben egy magyar csapat, a Mezey vezette BVSC volt az ellenfél, mindkét találkozót a spanyolok nyerték 2-0-ra (a BVSC-ben számos Fradiban is megfordult játékos is pályára lépett: Rósa, Bükszegi, Füzi, Csiszár, Zováth). A Koppenhága sem jelentett komoly akadályt (3-1), a Chelsea azonban igen (2-5) – ekkor már Luis Aragones volt a klub edzője, miután Ferrer a Barcához igazolt a nyáron. Ekkor rekordösszegért (2 milliárd peseta ez 12 millió eurónak felelne meg) eladták Roberto Riost az Athleticnek.

A következő évben, 1998-ban hatalmas szenzációt jelentett, hogy a Betis szerezte meg, mai áron több, mint 30 millió euróért VB-ezüstérmes Denílsont. A rendkívül technikás futballista azonban finoman szólva sem váltotta be a reményeket: bár 184 meccsen is pályára lépett a Betisben (14 gólig jutott), sokan a mai napig a futballtörténet legnagyobb átigazolási kudarcának tartják az ő megszerzését.

A Betisben neves edzők fordultak meg, Aragones után egy másik spanyol szövetségi kapitány, Javier Clemente (ő egy vita során leköpött egy szurkolót), majd Guus Hiddink és a később a rivális Sevillával nagy európai sikereket elérő Juande Ramos is lehúzott egy-egy évet a klubnál. Legközelebb a 2002-03-as szezonban indultak nemzetközi sorozatban, az UEFA-kupában a Kisinyov és a cseh Zizkov még nem jelentett gondot, az Auxerre azonban már túl nagy falat volt a 32 közt.

Az új évezred legnagyobb sikerét a 2004-05-ös szezonban érte el klub: a visszatérő Serra Ferrer irányításával a negyedik helyen végeztek a bajnokságban, és történetük során másodjára megnyerték a Király-kupát is, az Osasunát Dani két találatával verték 2-1-re a madridi fináléban. A 2005-6-os szezonban történetük során először és eddig utoljára elindulhattak a Bajnokok Ligájában. A playoffban 3-2-re verték az egy évvel korábbi döntős Monacot, így bejutottak a csoportkörbe, ahol a G-csoportban két angol csapat, a Liverpool és a Chelsea mögött, de az Anderlecht előtt harmadikok lettek, hét megszerzett ponttal. Az andalúz csapat így átkerült az UEFA-kupába, a 32 közt az Alkmaart verték tizenegyesekkel, a tizenhat közt a román Steaua azonban 3-0-ra kiütötte őket.

A bajnokságban azonban csak a tizennegyedik helyen végeztek, így Ferrer távozott, a következő négy évben hét edző is dolgozott a klubnál, nem is csoda, hogy a 2008-09-es szezonban ismét kiestek. Második próbálkozásra, Pepe Mel irányításával visszajutottak az élvonalba. A 2012-13-as szezonban a hetedik helyen végeztek, ez az eredmény hozta első indulásukat az UEFA-kupa utódjában, az Európa Ligában. A selejtezőben a Jablonecet szabályszerűen kiütötték (8-0), a csoportkörben a Lyon mögött másodikok lettek. Érdekesség, hogy a csoport negyedikje a minket kiverő fiumei Rijeka volt. A 32 közt az orosz Kazanyt verték ki (3-1), a sors fintoraként a tizenhat közt a városi rivális Sevilla következett. Két rendkívül szoros, vérre menő meccs után tizenegyesekkel esett ki a Betis. A szezon végén a Sevilla megnyerte története harmadik EL-trófeáját, miközben a Balompié nem bírta a kettős terhelést és ismét kiesett, utolsó, 20. helyen végezve a bajnokságban.

A 2014-15-ös szezonban rendkívül éles versenyben megnyerték a másodosztályt (a Betis 84 ponttal végzett, a harmadik Girona 82-vel), azóta folyamatosan élvonalban szerepelnek a zöld-fehérek. Quique Setien vezetésével a 2017-18-as szezonban a hatodik helyen végeztek. A következő év elé a szurkolók nagy várakozásokkal tekintettek, elindulhattak az EL-ben is, míg a spanyol kupa döntőjét a Betis otthonában rendezték. Rá is feküdtek a kupára, ahol a Santander, a Real Sociedad és az Espanyol kiverése után elődöntőzhettek, azonban a későbbi győztes Valencia 3-2-es összesítéssel kiverte őket. Hiába lettek az EL-ben csoportelsők (veretlenül, az Olympiakoszt, az AC Milant és a Dudelange-ot megelőzve), a 32 közt a Rennes túl nagy falat volt (6-4), így kiestek az EL-ből is. A bajnokságban tizedikek lettek, így 2019 nyarán Setien távozott, hogy fél évvel később kinevezhessék a Barcelona élére.

A 2019-20-as szezonban öt ponttal végeztek a kiesőzóna felett, a tizenötödik helyen (kupaellenfelünk az Espanyol 20. lett, 16 ponttal a Betis mögött). Tavaly nyáron ezért egy tapasztalt edzőt szerződtettek, a chilei Manuel Pellegrinit, aki a 2013-14-es szezonban angol bajnok lett a Manchester City-vel, korábban pedig a River Plate-tel és a San Lorenzoval is megnyerte az argentin élvonalat.

Pellegrini elhozta a Citytől Claudio Bravo kapust, és megerősítette a védelmet Víctor Ruizzal, Martín Montoyával és Juan Mirandával (a 2019-20-as szezonban csak a Mallorca kapott több gólt). Sikerült is a veterán mesternek elérnie a hatodik helyet, míg a spanyol kupában a nyolc közé jutottak. A spanyol bajnokság szigorodó pénzügyi feltételei a Betist kevésbé érintették, a bevételek és a kiadások által meghatározott egyéni fizetési sapkájuk még nőtt is az új szezonban (66 millió euróról 70 millióra, ez a nyolcadik legnagyobb a spanyol élvonalban, forintban 26 milliárd).

A nyáron egy meghatározó távozója volt a klubnak, a jobbhátvéd Emerson Royal a Barcelonához szerződött 13 millió euróért. A klub két legnagyobb igazolása kölcsönben érkezett, az Arsenaltól Héctor Bellerin jött pótlandó Royalt, míg a Sociedadtól megszerezték kölcsönben a brazil Willian Josét, aki az elmúlt hétvégén duplázni tudott, mellettük még a Fiorentinától 3 millióért igazolt középhátvéd, Germán Pezzella említendő.

Pellegrini ragaszkodik a 4-2-3-1-es felálláshoz, a meccsek kétharmadában így állnak fel, legutóbb májusban játszott mást a csapata. Nem a labdabirtoklásra épít, hanem a védelem stabilitására, a kompakt futballra, és a gyors szélsőik letámadására. Támadásban a most sérült Sergio Canales és Fekir a legfontosabb emberük. Az idényt botladozva kezdték, két döntetlennel (Mallorca és Cádiz, 1-1) és egy vereséggel (Real Madrid, 0-1), azóta azonban 5 találkozón (4 La Liga, 1 EL) négy győzelmet és egy döntetlent értek el, ezzel a hetedik helyre léptek fel a bajnokságban.

Pellegrini a folyamatos terhelést a csapat forgatásával enyhíti, 5-6 helyen változtat a felálláson meccsről meccsre. Az eddigi meccsek mindegyikén csak a hétvégén megsérült Canales és a francia világbajnok, Nabil Fekir lépett pályára. Sérülés miatt az amúgy alapembernek számító Víctor Ruiz sem érkezik Budapestre.

A kapusposzton a szezon elején Rui Silva kezdett, az elmúlt négy meccset azonban már Claudio Bravo védte végig. Jobbhátvédben Bellerin és Montoya szokott játszani (a hétvégén, a Getafe ellen az Arsenal kölcsönjátékosa volt a kezdőben). Középhátvéd poszton Edgar helye a legbiztosabb, ő osasunai kölcsönjáték után tért vissza a klubhoz, az elmúlt négy találkozó mindegyikén kezdett. Mellette vagy Pezzella vagy Kike Hermoso szokott pályára lépni Ruiz sérülése óta, míg a balhátvéd hol Alex Moreno, hol Juan Miranda.

A két védekezőközéppályás poszton Canales távollétében minden bizonnyal a William Carvalho, Andrés Guardrado, Guido Rodríguez hármasból játszanak majd ketten. Carvalho Portugáliával EB-győztes, a mexikói Rodríguezt pedig a Liverpool és az Arsenal figyeli.

Szélsőposzton is komoly a választék, a szezon eddigi legeredményesebb játékosa, Juanmi, a fiatal Rodri, Ruibal és a veterán Joaquin mellett a Barca-nevelés Tello és a most sérülésből visszatért mexikói Diego Lainez is bevethető itt. A csatár mögött a világbajnok, francia válogatott Nabil Fekir szokott legtöbbször szerepelni, de nem lenne meglepetés az sem, ha Canales hiányában Joaquin vagy a fiatal Rober Gonzalez játszana ezen a poszton. Centerben eddig a 2019 nyarán 25 millióért az Espanyolból szerződtetett Borja Iglesias játszott a legtöbbször, de a brazil William José az elmúlt héten, három meccsen, mindössze 150 perc alatt négy gólig jutott.

Hogy senki ne gondolja azt, hogy a Betis nímandokból áll: játékosai 4 Copa America, 1 VB- és 1 EB-győzelmet, 4 BL-, 1 EL-, 2 Libertadores-kupa győzelmet, 9 spanyol és 1 angol bajnoki címet zsebeltek be pályafutásuk alatt.

Egy 2014-es felmérés szerint klub a legnépszerűbb hat spanyol klub egyike(1. Real 37.9%, 2. Barcelona 25.4%, 3. Atletico Madrid 6.1%, 4. Athletic Bilbao 3.6%, 5. Valencia 3.5%, Betis 3.4%), s több, mint háromszor annyi szurkolója van, mint a városi rivális Sevillának (1.1%) és sok futballdrukkernek ők a ‘második klubja’ (ebben az összevetésben a negyedikek az Atletico (8.3%), a Real (7%) és a Barca mögött (6.3%), 3%-kal). A 48 ezres vírus előtti átlagnézőszámot csak a három nagy tudja felülmúlni. A legnagyobb szurkolói csoport a Supporters Gol Sur (SGS), ők 1986-87-ben alapultak. A csoport jellemzően andalúz nacionalista/szélsőjobbos nézeteket vall. A klubnak 513 helyi szurkolói klubja van, 50 ezekből a tartományi határokon túl, Bécsben is van egy aktív csoport, nem lenne meglepő, ha holnap ők is képviseltetnék magukat a meccsen.