A régi játszótársak emlékeztek vissza Albert Flóriánra.

Horváth László

Segítőkész úriember volt a pályán és azon kívül is. Nemigen tudtuk, hogy nincsenek jóban Varga Zolival, mert a játékukon ez egyáltalán nem látszott. Sőt! Flóri kezelte elegánsabban a köztük lévő feszültséget. Kevesen tudják, hogy három-négy nyelven kiválóan beszélt. A Juventus elleni VVK-döntőn Novák beadásánál a védők eltüntették a föld színéról, fel volt háborodva: felpattant a fűről, már-már perlekedni kezdett Diensttel, amikor a svájci játékvezető csak ennyit mondott: “Albert úr, középkezdés van.” A technikás játékot kedvelte, időnként teátrálisan nehezményezte, ha faragták. Morgott is, ha az egymás közti játék során valaki odalépett neki. Pedig nagy presztízscsatákat vívtunk. Engem egyenes, megbízható embernek tartott. A VVK-döntő után amerikai túrán vettünk részt a Fradival, New Yorkban és Chicagóban játszottunk. New Yorkban nagy bőröndökkel a kezünkben kerestünk egy címet, idővel megelégeltük a cipekedést, és Albert azt mondta: “Menjünk tovább gyalog, a bőröndöket meg bízzuk Apira, ő a legmegbízhatóbb.

Juhász István

A magyar futball egyik legnagyobb alakja, ebből a szempontból kell értékelni karrierjét. Tizenhárom évet játszhattam mellette, jóban-rosszban együtt voltunk, de vele kapcsolatban inkább a jóra emlékszem, mert barátok lettünk. Karrierünk egy másik ponton is összekapcsolódik: amikor Flóri 1969 júniusában megsérült a dánok ellen Koppenhágában, én akkor mutatkoztam be a nemzeti csapatban, s ’74 májusában a jugoszlávok ellen három kettőre megnyert székesfehérvári mérkőzésen mindketten utoljára voltunk válogatottak. A Fradiban és a válogatottban is rengeteg tanáccsal, észrevétellel segített. Ő volt a vezérünk, ha pályára lépett, nem volt olyan ellenfél, amelyiktől tartottunk volna. Karaktert adott a csapatnak, vele az önbizalmunk is megnőtt. Sajnos a régiek már nincsenek közöttünk. Novák Dezső, Mátrai Sanyi, Varga Zoli. Flóri – micsoda csapatunk volt! 1996-ban jöttem vissza Amerikából, úgy fogadott, mintha el sem mentem volna.

Karába János

Négy évet játszhattam Albert mellett, szinte minden percét élveztem. Nem volt neki nehéz beadni a labdát, mindig mutatta magát. Különösen örültem, ha a beadásomból fejelt vagy lőtt gólt. Most, hogy felidézem az alakját, szomorú arra gondolni, hogy milyen kevesen vagyunk a régi öregek közül.

Kű Lajos

Aki 18 évesen az NSZK-nak olyan gólt rúg, mint ő, az született tehetség. Még nem volt huszonnégy, amikor Angliát a két góljával elintézte. Az 1966-os vébén mutatott teljesítménye miatt a futballt legmagasabb szinten művelő brazilok meghívták, ők is tudták, hogy zseni. Amerre jártunk Brazíliában, a legkisebb helységben is ismerték a nevét. Kocsis Sanyihoz tudnám hasonlítani: mindketten maradandót alkottak a klubjukban és a válogatottban. Hihetetlen szerencsémnek tartom, hogy együtt játszhattam vele.

Németh Miklós

Két időszakban is játszottam a Ferencvárosban, Flóri mindkét periódusban ott volt, a második szakaszom már a sérülése utáni időkre esett. Iszonyatos akaraterővel készült a visszatérésre. A Varga Zoli, Albert Flóri, Rákosi Gyuszi belső hármasba szinte lehetetlen volt beférni, ráadásul eleinte cserélni sem lehetett, csak akkor kerülhettem oda, ha valamelyikük megsérült. El tudja képzelni, milyen nehéz volt így edzeni? Hét közben hajtasz, aztán a meccsen jó esetben leülhetsz a kispadra. És azért senki sem vár arra, hogy valaki megsérüljön. Albert előre tudott mindent, mi történik a pályán. Amikor Rákosi vagy Fenyvesi lendítette a lábát, ő már tudta, hová érkezik a beadás. Tatabányán egyszer a félpályáról indulva cselezett ki mindenkit, úgy lőtt gólt. Elchében voltunk nyári tornán ’71-ben, az akkori BEK-döntős Panathinaikoszt hat egyre vertük meg. Albertre a Pana edzője, Puskás Ferenc a hatalmas termetű védőt, Kamaraszt állította. Flóri szinte levegőt sem tudott venni, de a rájátszott labdát egy érintéssel tovább tette. Négyszer engem játszott meg, mind a négyből gólt szereztem.

Rákosi Gyula

Születésnapja vagy halála dátuma kapcsán rendre eszembe jut Flóri, és úgy egyáltalán: sohasem felejtem el. A pályán és azon kívül évtizedeket töltöttünk együtt, szinte testvérek voltunk. A régi klubházban egy szobában voltam vele és Szűcs Lajossal. Kimegyek a sírjához az óbudai temetőbe, egyúttal meglátogatom Mátrai Sanyit is.

Szőke István

Hányszor, de hányszor felidéztem magamban, amikor a régi Üllői úti pályán voltam a vonal mellett: ha most elfutnék a jobb szélen, kinek adnám be úgy a labdát, mint neki?! Nagyon élveztem vele a játékot, kombinatív volt, mindent tudott. Büszke vagyok rá, hogy engem különösen kedvelt. Flóri rendszeresen kijárt az ifik meccseire, olyan tizennyolc év körül lehettem, ő szólt, hogy ezt a srácot hozzák fel a felnőttek közé, mert kell. Naná, hogy felvittek! Kiszúrt, elsősorban a beadásaim miatt. Balról Fenyvesi Máté vagy Rákosi Gyula varázsolta elé a labdát, de neki olyan szélső is kellett, aki jobbról teszi a fejére. Később sokat évődtünk, mert mondta, “Szőke aljas ember, úgy ad be, hogy fáj tőle a fejem.” Persze csak viccelt, én meg azzal riposztoztam, akkor fájna igazán a feje, ha fűzős lenne a labda, mert meglátszana a nyoma a homlokán. Az MNK-ban ’66 novemberében hat háromra legyőztük a Megyeri úton az Újpestet. Albert korán megsérült, én viszont négy gólt lőttem, kettőt tizenegyesből. Flóri mondta is utána Göröcs Titinek, hogy “Látod, ilyen fiataljaink vannak.” Roppant büszke voltam. Csodálatos időszak volt csodálatos emberekkel!

NS