Középpályásunkkal beszélgettek.

– A mérkőzés végére szemlátomást elkészült az erejével. Ennyire kimerítő volt?
– Rengeteget kivett belőlünk, hogy csaknem hetven percig emberhátrányban futballoztunk. Ráadásul nagyon meleg is volt, csaknem harminc Celsius-fokos hőségben futballoztunk.

– A korai gól után gyorsan jött Botka Endre piros lapja. Nem ijedtek meg?
– Ez benne van a futballban. Tudtuk, még nehezebb mérkőzés vár ránk, onnantól dupla erőt kellett mozgósítanunk. A pozitívum az volt, hogy addigra már megszereztük a vezetést, nem kellett mindenképpen gólt rúgnunk. Úgy játszhattunk, hogy ha megtartjuk az eredményt, az is győzelmet ér. És azt se feledjük el, voltak további lehetőségeink, elég Ryan Mmaee kapufájára vagy Somália helyzetére gondolni. Ezekből tovább növelhettük volna az előnyünket, lezárhattuk volna a találkozót. Mindenkiből sokat kivett a mérkőzés, de a lényeg, hogy a végén örülhettünk.

– A pálya közepén rendkívül sokat volt játékban, mélységből mozgatta a Ferencvárost. Látta, hogy lapunknál ön lett a mérkőzés legjobbja?
– Igen, és nagyon jólesett. Magam is úgy éreztem, jól ment a játék, talán nem okoztam csalódást. Pénteken tudtam meg, hogy a kezdőcsapat tagja leszek, feldobott, hogy a Kisvárda elleni mérkőzéshez hasonlóan ismét az első perctől a pályán lehetek. Mentálisan rendben voltam, ami annak is köszönhető, hogy érzem a bizalmat.

– Hiányzott az érzés?
– El sem tudja képzelni, mennyire… Az elmúlt másfél évben most érzem először, hogy végre tényleg számítanak rám, szerepet szánnak nekem. A mérkőzéseken és a hétköznapokban is óriási pluszt jelent a bizalom. Végre ismét jól éreztem magam a bőrömben. Szeretném ezt a formát megtartani.

– Mondjuk ki, Ihor Haratin távozása kapóra jött önnek.
– Az átigazolási időszak utolsó napjaiban érkezett a hír, hogy Ihor távozhat, addig nem tudtunk róla. Kétségtelen, az én szemszögemből jó hír volt, még akkor is, ha remek játékost és srácot veszített el a csapat. Távozásával egyértelműen megnőttek az esélyeim, hogy hétről hétre pályán legyek, a többi innentől rajtam múlik.

– Egykori Honvéd-játékosként mi a véleménye az új Bozsik Arénáról?
– Rá sem lehet ismerni a létesítményre, de igazából az egész környékre sem. Teljesen átalakult minden, szép lett, a méretét is jól eltalálták, a szurkolók jól érezhetik magukat ilyen környezetben. Annak idején, amikor ott játszottam, még ütött-kopott székház volt, az öltözők sem voltak a legmodernebbek, ma már minden olyan, amilyet a Honvéd megérdemel.

– Kisgyerekes családapaként hogyan telik az este egy ilyen fárasztó mérkőzést követően?
– Édesapám és a testvérem kint volt a stadionban, a párom és a kislányom odahaza televízión nézte a meccset. Mondani sem kell, nagyon örültek a lefújást követően. A találkozó után rögtön hazamentem, a hároméves kislányommal várt még rám a harmadik félidő. Belevetettük magunkat a játékba, csak az esti mesét követően mentem én is ágyba.

NSO