Úgy néz ki, hogy nem sikerült.

Horváth Ferenc, a Budapest Honvéd vezetőedzője így látta a vereség okait.

Kétféleképpen lehet egy mérkőzésre kimenni: győzelembe vetett hittel vagy vereségtől való félelemmel. Sajnos ránk ma az utóbbi volt a jellemző. Ez valószínűleg az én hibám, bár egész héten próbáltam elhitetni a fiúkkal, hogy képesek vagyunk legyőzni a Ferencvárost. Ha hittünk volna benne, hogy tudunk nyerni, akkor nyerhettünk volna. De igen kevés futballista volt a pályán, akin láttam volna, hogy hisz ebben. Pedig az edzéseken éppen az ellenkezőjét láttam rajtuk. A mi érdemünk volt, hogy a Ferencváros hetven percig tíz emberrel játszott, hiszen mi harcoltuk ki a szabálytalanságot, voltak is helyzeteink, mentünk előre, de hiányzott az a valami, amitől ezt a meccset meg lehetett volna nyerni. Egyébként, a Honvéd még nem tart ott, hogy mindenféleképpen megverje a Ferencvárost, s ha az nem sikerül, akkor utána magyarázkodni kelljen.

Hozzátette, a mérkőzés előtt elvégzett munka alapján ő teljes mértékben hit abban, hogy le tudják győzni a Ferencvárost, ezért is küldte sorra fel a támadókat a pályára, hogy hátha valaki nyerőember lesz. Nem lett az Eppel Márton sem, akivel kapcsolatban elmondta Horváth, csak saját magán tud segíteni, hogy újra a régi legyen, hogy elhiggye magáról, jó játékos. Ezen dolgozik, de egyelőre még nem találta meg a korábbi önmagát.

Végül arról is beszélt, hogy az első félidőhöz képest a másodikban miért volt sokkal higgadtabb a kispadnál.

Kaptam egy sárga lapot, és ez nyugtatólag hatott rám. Fogalmam sincs, mi lesz beírva a jegyzőkönyvbe, mert nem mondtam semmit. Lehet, lesz ott egy üres sor. Választ nem kaptam rá, hogy mit mondtam, feliratozva sem volt, de az biztos, hogy megnyugodtam a sárga laptól. Más választásom nincsen. Nem jó érzés a semmiért sárgát kapni.

NSO