„Juci” mellett Vincze Ottót is kérdezték a mai mérkőzés előtt.
Juhász István
Nehéz dolga volt korábbi csapatomnak a berni műfüves pályán, ahol kiismerhetetlenül felgyorsult a labda. Talán ez lepte meg az amúgy jól védő Dibuszt, továbbá láthattuk, hogy szinte nem volt olyan játékosunk, aki végig a talpán maradt volna. A műfűre képtelenség eltalálni, hogy alumínium, vagy műanyag cipőszeggel lépj pályára. A svájciak nagyon jól lőnek távolról, de nem ez fog dönteni, hanem a jobb erőnlét. Ebben a tekintetben a Ferencváros a jobb állapotban van.
Vincze Ottó
Otthon néztem szűk családi körben a találkozót, amely fordulatokban igen bővelkedő volt. A Young Boysnak svájci szinten jó játékosai vannak, de ez a csapat inkább építkező fázisban van. Amit megállapítottam az odavágón, hogy a YB nem egy verhetetlen társaság. A meccs kulcspillanataiban eldönthettük volna a mi javunkra a találkozót, ez alatt a kiállítást és a tizenegyest értem. Azonban nem sikerült ezekkel a lehetőségekkel élnünk, a hazaiak zártan és jól védekeztek emberhátrányban is, és a gyors támadóikat jól használták ki. A Fradinak meg kell tanulnia kezelni az ilyen szituációkat. Az elmúlt két év nemzetközi szereplése az Európa Ligában és a Bajnokok Ligájában remek tapasztalatokkal szolgált a klubnak. Ezeken a meccseken szinte mindig a hatékony védekezésből mentünk át támadásba. Ehhez a játékhoz megvolt a megfelelő játékosállomány, most pedig a keret még tovább erősödött. Viszont a Fradi most egy új helyzetbe került a visszavágóra, hiszen most nekünk kell kezdeményeznünk. Olyan játékra lesz szükség, mint amit a csapat tavaly a BL-csoportkörben, a Dinamo Kijev ellen itthon, a második félidőben produkált, amikor lefocizta az ukránokat. Hasonló volt a kép nemrég a Slavia Praha elleni, hazai meccs második játékrészében is. Optimistán várom az esti meccset, mert a Fradi van olyan jó, mint a Young Boys, azonban a mieinknek már a találkozó elejétől dominálnia kell a pályán. Ha ez nem sikerül, akkor nagyon nehéz lesz a visszavágó. Ugyan profi játékosok alkotják a Young Boyst, de ami a Groupama Arénában vár rájuk, azt szerintem még ők sem tapasztalták meg soha. A borítás nem lesz nekik újdonság, hiszen nem ma kezdtek el focizni, szerintem a gyep tekintetében nem beszélhetünk előnyről vagy hátrányról. Az lesz a kérdés, hogy David Wagner milyen taktikával küldi a pályára a svájciakat. Vajon mernek-e focizni az előny tudatában, vagy inkább a biztos védekezésre építenek majd? Biztos vagyok benne, hogy meglesznek a mérkőzés kulcspillanatai, amit a Fradinak most ki kell tudni használni, például a pontrúgások, de Franck Boli és Myrto Uzuni villanásaira is számítok. Arra a játékunkra lesz szükség, amit a Dinamo Kijev és a Slavia Praha ellen mutattunk a második félidőkben, akkor kiejthetjük a svájci aranyérmest.