Úszó szakosztályunk korábbi olimpikonjával, többszörös bajnokával, Madarász Csillával beszélgettek.

– Testvére, Imola is magyar bajnok úszó. Hogy indult a karrierje, családi hagyomány volt az úszás?
– A Gellért-tér és a Körtér között laktunk, ahol szabadon játszottak a gyerekek reggeltől estig. Abban az időben a Petőfi-híd és a Kopaszi-gát között volt egy félig kiszáradt tó, ahova minden nap elmentünk a két kisebb testvéremmel és egész nap a vízben játszottunk. Egy hangulatos büfében a felnőttek ettek-ittak, vigyáztak a gyerekekre. Egy idősebb nő észrevette, hogy milyen ügyesen úszom, ezért javasolta édesanyámnak, hogy vigyen el engem uszodába. Ez 10 éves koromban történt, onnantól kezdve heti két alkalommal jártam úszni a húgommal. Nagyon szerettük, de megszűnt a klub, ahol sportoltunk, ezért átkerültünk a Ferencvároshoz, amelyet akkor Kinizsinek hívtak. Ott befogtak a munkába, minden nap reggel hatra, iskola előtt mentünk úszni. Később indultunk versenyeken is, és mindig nyertem, de annyira nem izgatott az egész, csak szerettem úszni. 1958-ban már felnőttválogatott voltam, az Európa-bajnokságon is részt vettem. De a maiakhoz képest alig edzettünk, nem voltak még komoly edzésmódszerek. Az élet viszont fantasztikus volt az uszodában, remek közösség alakult ott ki.

– 1960-ban, 17 évesen részt vett az olimpián. Hogy indult útnak ilyen fiatalon az ötkarikás játékokra?
– Abban az időben nagyon nehezen lehetett kijutni külföldre, a visszajövetel mindig rémálom volt, mert nagyon féltünk a vámosoktól. Nyílt titok volt, hogy mi, sportolók, abból éltünk, hogy külföldi árukat hoztunk be, amit itthon eladtunk. Hogy ezt ne csinálhassuk, nem vihettünk ki valutát hivatalosan, ezért beleraktuk a pénzt egy fogkrémes tubusba. Rómában a pénzváltók alig akarták elfogadni a fogkrémes pénzt, szerencsénk volt, hogy a társam édesapja diplomataként dolgozott, ő mosott ki minket a kalamajkából. Az úszás része jobban sikerült, Európa-rekorddal mentem ki az olimpiára éremesélyesként. Végül a dobogó nem jött össze, csak ötödik lettem. Váltóban egy tizeddel maradtunk le a dobogóról. Két évvel később, Lipcsében harmadikok lettünk váltóban az Európa-bajnokságon, 1964-ben, Tokióban azonban megint lemaradtunk a dobogóról.

– Összesen 14-szer nyert magyar bajnokságot a Ferencváros színeiben. Hogyan emlékszik vissza az FTC-ben eltöltött évekre?
– Egy nagy család voltunk, az egész napot az uszodában töltöttük. Nagyon jól éreztük magunkat a klubban. Nagy volt a feszültség akkoriban a Fradi meg a Dózsa között, ez sokszor érződött a versenyeken is. Sok szép sikert értem el, mindig a napos oldalon álltam. Fantasztikus érzés volt teli lelátók előtt elsőnek beérni.

– Az 1964-es olimpia után, mindössze 21 évesen visszavonult. Miért döntött így?
– A férjemet letartóztatták csempészés miatt, miközben minden sportoló ezt csinálta. Koncepciós eljárás volt, egy évre börtönbe került. Ez engem is megviselt lelkileg, távolabb kerültem a sporttól, aztán abba is hagytam.

A teljes beszélgetés: Fradi.hu