Clubunk úszójával beszélgettek az EB-ről és a jövőről is. A héten befejeződött Európa-bajnokság teljes fradista eredménysorait ide kattintva böngészhetitek.

– A negyedikre számítottunk, csak másként: sorozatban a negyedik Európa-bajnoki címét vártuk négyszáz vegyesen, nem pedig a finálé negyedik helyét.
– Engem nem leptek meg a Duna Arénában történtek.

– Komolyan mondja?
– Igen. Az utóbbi néhány verseny nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, ez a vasárnap volt a legjobb napom az elmúlt másfél évben, vagyis nem lehetek elkeseredve: jó versenyben lettem negyedik. Persze az ember mindig nyerni akar… Az előfutam rendben lement, és a döntőben sem voltam rossz, csak hát hiába fordultam másodikként háromszáznál, a végén lenyomtak.

– A vegyesnél gyakran elemezzük az úszásnemeket: melyik százzal a legkevésbé elégedett?
– Az egész rossz még, legalábbis annál biztosan rosszabb, mint ahogy most állnom kellene. Ráadásul ezúttal izgultam is egy kicsit: négyszer egymás után nyerni tényleg szép lett volna, ugyanakkor így nem szégyen kikapni.

– Az így alatt mit ért?
– Az időeredményemet: 4:12.1-et úsztam, ez egyáltalán nem rossz. Nem nyertem, ez nem jó, de ez van, megyünk tovább!

– Az elmúlt egy-másfél esztendőben nagyon eltűnt.
– Dolgoztam, lehet, hogy kicsivel többet is, mint kellett volna. A kvangdzsui világbajnokság történéseit cipelem, azóta szeretném megmutatni, mit tudok. Ott én is hibáztam, valószínűleg elbíztam magam a 4:07-es idő után. Csak éppen nem volt lehetőségem a bizonyításra.

– Kvangdzsuban nem jutott döntőbe négyszáz vegyesen, sokkal elmaradt a legjobb időeredményétől. Ezt a kudarcot hordozza azóta is?
– Igen. Szerintem ez jött ki most Budapesten. Azért benne marad az emberben, amikor világversenyen kap pofont… Ráadásul hatalmas pofont. Szeretném, ha edzőmmel, Molnár Ákossal összeszednénk magunkat, és olyanok lennénk, mint régen.

– Ez megint egy olyan kijelentés, amely magyarázatra szorul.
– Újra kell a régi összhang. Ötven-ötven százalék mindenkitől, ha én kevesebb vagyok, ő is, és ez fordítva is igaz.

– Az nem lehet, hogy nagyon ráfeszült az Európa-bajnokságra, és hogy újra előjött az örök nehézség, vagyis hogy a négyszáz vegyest a kontinensviadal utolsó napján rendezik?
– Ezzel valóban mindig meg kell küzdenem, és van, amikor napokkal a döntő előtt megérzem, hogy győzni fogok – ezúttal azt éreztem, hogy nem nyerek. De nem akarok túlságosan keseregni, mert tényleg nincs miért: ha 4:14-et mutatott volna az óra a döntő végén, szomorúan mentem volna haza. Persze én is sajnálom, hogy még csak érmet sem szereztem, de sírni nem fogok egy ilyen időeredmény után. Emelt fővel mehetek tovább – edzeni. Harminchárom évesen talán bizonyítottam, hogy van még bennem, ugyanakkor az is lehet, itt volt az ideje, hogy kikapjak… De tisztességgel kaptam ki, tényleg nem lehetek csalódott. Jobbnak kell lennem. Az olimpia nagyon fontos, de jövőre lesz világbajnokság, és jönnek szépen sorban a versenyek.

– Vagyis a tokiói olimpia nem jelenti a pályafutása végét?
– Nem, szerintem még nem. Nagyon szeretek úszni, még mindig. És még mindig úszom a „négyvegyest”, pedig elmúltam harminc.

– Több lábon áll, hiszen például egy kávézót is visz a húgával, Evelynnel együtt. Mondhatjuk, hogy szerelemből úszik?
– Nem vagyok megélhetési úszó. Tokióig még egyszer leúszom a négyszáz vegyest, mégpedig a hónap végén Rómában, a Hét Domb nemzetközi viadalon – aztán jöhet az olimpia, ott egyébként az első napon lesz a négyszáz vegyes. Az sem egyszerű történet, annak is van buktatója, meglátjuk… De például a budapesti 4:12.1-es időmmel korábban oda lehetett érni egy olimpián a negyedik helyre.

NSO