Ausztriában kérdezte játékosunkat az NSOTV.

– Most nem lennénk itt, ha nincs az a gólpassz Izland ellen.
– Vagy inkább: ha nincs az a gól. De továbbmegyek: nem lennénk itt, ha nincs az a csapat, amely az elmúlt időszakban folyamatosan jól teljesítve élt az adódó lehetőségekkel, így a Bulgária, majd az Izland elleni pótselejtezőjét is megnyerte.

– Belegondolt, honnan hova jutott, hogy volt idő, amikor a megyei bajnokságban szereplő Téglási VSE-t erősítette?
– Időnként meg is csípem magam, nem álmodom-e. Igen, szoktam azon gondolkodni, milyen utat jártam be – ebből is erőt tudok meríteni. Ráadásul mindenért becsülettel megdolgoztam, semmi sem hullott az ölembe. Ami a válogatottat illeti, karrierem során nem először kerültem olyan szituációba, hogy magas szinten kell jól teljesítenem. Mindig megtettem, ami tőlem telt, ezért is válhatott valóra a legtöbb álmom. A következő cél pedig a pályára lépés az Eb-n.

– Ha egyvalamit kellene kiemelnie, aminek köszönhetően joggal reménykedhet ebben, mi lenne az?
– A kitartás. Jóllehet ez önmagában aligha lett volna elég, szükség volt arra is, hogy a kezdetektől fogva figyeltem rá, mit tehetek még a fejlődésem érdekében. A pályán kívül is ügyeltem mindenre, az lebegett a szemem előtt, hogy jól működjön a testem.

– A régi társak mit szólnak hozzá, hogy válogatott, magyar bajnok, sőt BL-csoportkört megjáró futballista lett?
– Főleg azokkal tartom a kapcsolatot, akikkel Balmazújvárosban játszottunk együtt. A visszajelzések arról tanúskodnak, amit elértem, legalább annyira boldoggá teszi őket, mint engem, talán még büszkék is rám. Én pedig örülök, ha jó példával szolgálhatok.

– Úgy tűnik, Marco Rossi bizalmát is kivívta, a válogatott legutóbbi tizenegy meccséből mindössze egyet hagyott ki.
– Talán ez is mutatja az elmúlt években elért fejlődést. Örülök, ha egyre több próbatétellel szembesülök, kiváltképp ha olyan akadály jön velem szemben, amilyet korábban még nem ugrottam át. Egy-egy új kihívás mindig motivál, bizonyítani akarom, hogy annak leküzdésére is képes vagyok.

– Helye lesz a szűk keretben?
– Bármi megtörténhet, de… Éppen az imént beszéltünk róla, hogy élvezem a szövetségi kapitány bizalmát, ha ezt veszem alapul, talán nem ok nélkül bízom abban, hogy az Európa-bajnokságon is számol velem. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy hátradőlve várom a kerethirdetést, ellenkezőleg: újra és újra meg kell győznöm, hogy számíthat rám.

– Emlékszik rá, öt éve hogyan követte a franciaországi Európa-bajnokság eseményeit?
– Hogyne. Nemrégiben beszéltünk is erről a srácokkal, jó néhányuknak testközeli élményeik vannak… Én megszállott szurkolóként ültem a televízió előtt, nagyon szorítottam a csapatnak. Felemelő volt tapasztalni még kívülről is, hogy a fantasztikus szereplés mit váltott ki a drukkerekből, mekkora boldogsággal töltötte el őket. Nem tagadom, most arra vágyom, hogy a külső szemlélőből belsővé váljak: én is szeretnék tenni érte, hogy a szurkolók ünnepelhessenek a mérkőzéseink után.

– Tizenkét válogatott fellépésnél jár. Vajon mit hoz a tizenharmadik?
– Nem félek a tizenhármastól, az a szerencseszámom. Balmazújvárosban még a mezszámom is ez volt. Amikor a Ferencvárosba igazoltam, foglalt volt, Böde Dánieltől pedig nem illett elkérnem…

– A Fradiban és a nemzeti együttesben is többször játszott már világsztárok ellen. Meg lehet ezt szokni?
– Mondjuk úgy, jó lenne megszokni, hiszen ez azt jelentené, hogy a klubommal és a válogatottal is sűrűn méretünk meg topszinten. Nekünk, játékosoknak az a mázlink, hogy vannak edzőink, akik igyekeznek kitalálni, miként fékezhetők meg a legjobbak. Más kérdés, hogy – vegyük csak az első csoportellenfelünket, Portugáliát – készülhetünk mi külön Cristiano Ronaldóból, ám van mellette hat-nyolc ugyancsak kiváló képességű futballista. Akkor lehet némi esélyünk, ha csapatként küzdünk ellenük is, ha elszántak leszünk, no és ha bátran megyünk bele a párharcokba. Ha ez a jó ideje ránk jellemző egységgel párosul, megszorongathatjuk a legerősebb válogatottakat is.

– Ha öt éve valaki azzal áll ön elé, hogy két héttel a részben hazai rendezésű Eb előtt a várakozásairól beszélhet, egy mosoly megjelent volna az arcán?
– Még az is nevetett volna ezen, aki mondja… Öt éve messze voltam ettől, de az álmaimat sohasem adtam fel. Az út, amelyet azóta megtettem, hosszúnak tűnt – de ettől még ott volt előttem, és csak végig kellett mennem rajta.

NSO