Ausztriában kérdezte játékosunkat az NSOTV.
– Most nem lennénk itt, ha nincs az a gólpassz Izland ellen.
– Vagy inkább: ha nincs az a gól. De továbbmegyek: nem lennénk itt, ha nincs az a csapat, amely az elmúlt időszakban folyamatosan jól teljesítve élt az adódó lehetőségekkel, így a Bulgária, majd az Izland elleni pótselejtezőjét is megnyerte.– Belegondolt, honnan hova jutott, hogy volt idő, amikor a megyei bajnokságban szereplő Téglási VSE-t erősítette?
– Időnként meg is csípem magam, nem álmodom-e. Igen, szoktam azon gondolkodni, milyen utat jártam be – ebből is erőt tudok meríteni. Ráadásul mindenért becsülettel megdolgoztam, semmi sem hullott az ölembe. Ami a válogatottat illeti, karrierem során nem először kerültem olyan szituációba, hogy magas szinten kell jól teljesítenem. Mindig megtettem, ami tőlem telt, ezért is válhatott valóra a legtöbb álmom. A következő cél pedig a pályára lépés az Eb-n.– Ha egyvalamit kellene kiemelnie, aminek köszönhetően joggal reménykedhet ebben, mi lenne az?
– A kitartás. Jóllehet ez önmagában aligha lett volna elég, szükség volt arra is, hogy a kezdetektől fogva figyeltem rá, mit tehetek még a fejlődésem érdekében. A pályán kívül is ügyeltem mindenre, az lebegett a szemem előtt, hogy jól működjön a testem.– A régi társak mit szólnak hozzá, hogy válogatott, magyar bajnok, sőt BL-csoportkört megjáró futballista lett?
– Főleg azokkal tartom a kapcsolatot, akikkel Balmazújvárosban játszottunk együtt. A visszajelzések arról tanúskodnak, amit elértem, legalább annyira boldoggá teszi őket, mint engem, talán még büszkék is rám. Én pedig örülök, ha jó példával szolgálhatok.– Úgy tűnik, Marco Rossi bizalmát is kivívta, a válogatott legutóbbi tizenegy meccséből mindössze egyet hagyott ki.
– Talán ez is mutatja az elmúlt években elért fejlődést. Örülök, ha egyre több próbatétellel szembesülök, kiváltképp ha olyan akadály jön velem szemben, amilyet korábban még nem ugrottam át. Egy-egy új kihívás mindig motivál, bizonyítani akarom, hogy annak leküzdésére is képes vagyok.– Helye lesz a szűk keretben?
– Bármi megtörténhet, de… Éppen az imént beszéltünk róla, hogy élvezem a szövetségi kapitány bizalmát, ha ezt veszem alapul, talán nem ok nélkül bízom abban, hogy az Európa-bajnokságon is számol velem. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy hátradőlve várom a kerethirdetést, ellenkezőleg: újra és újra meg kell győznöm, hogy számíthat rám.– Emlékszik rá, öt éve hogyan követte a franciaországi Európa-bajnokság eseményeit?
– Hogyne. Nemrégiben beszéltünk is erről a srácokkal, jó néhányuknak testközeli élményeik vannak… Én megszállott szurkolóként ültem a televízió előtt, nagyon szorítottam a csapatnak. Felemelő volt tapasztalni még kívülről is, hogy a fantasztikus szereplés mit váltott ki a drukkerekből, mekkora boldogsággal töltötte el őket. Nem tagadom, most arra vágyom, hogy a külső szemlélőből belsővé váljak: én is szeretnék tenni érte, hogy a szurkolók ünnepelhessenek a mérkőzéseink után.– Tizenkét válogatott fellépésnél jár. Vajon mit hoz a tizenharmadik?
– Nem félek a tizenhármastól, az a szerencseszámom. Balmazújvárosban még a mezszámom is ez volt. Amikor a Ferencvárosba igazoltam, foglalt volt, Böde Dánieltől pedig nem illett elkérnem…– A Fradiban és a nemzeti együttesben is többször játszott már világsztárok ellen. Meg lehet ezt szokni?
– Mondjuk úgy, jó lenne megszokni, hiszen ez azt jelentené, hogy a klubommal és a válogatottal is sűrűn méretünk meg topszinten. Nekünk, játékosoknak az a mázlink, hogy vannak edzőink, akik igyekeznek kitalálni, miként fékezhetők meg a legjobbak. Más kérdés, hogy – vegyük csak az első csoportellenfelünket, Portugáliát – készülhetünk mi külön Cristiano Ronaldóból, ám van mellette hat-nyolc ugyancsak kiváló képességű futballista. Akkor lehet némi esélyünk, ha csapatként küzdünk ellenük is, ha elszántak leszünk, no és ha bátran megyünk bele a párharcokba. Ha ez a jó ideje ránk jellemző egységgel párosul, megszorongathatjuk a legerősebb válogatottakat is.– Ha öt éve valaki azzal áll ön elé, hogy két héttel a részben hazai rendezésű Eb előtt a várakozásairól beszélhet, egy mosoly megjelent volna az arcán?
– Még az is nevetett volna ezen, aki mondja… Öt éve messze voltam ettől, de az álmaimat sohasem adtam fel. Az út, amelyet azóta megtettem, hosszúnak tűnt – de ettől még ott volt előttem, és csak végig kellett mennem rajta.
