Labdarúgó csapatunk korábbi kiválóságával, „Báróval” beszélgettek.

A Ferencváros harminckettedik bajnoki címét szerezte meg a közelmúltban. A klub legendájaként, az FTC Baráti Kör elnökeként hogy látja, mi az oka, hogy ennyire kiemelkedett a Fradi a mezőnyből?
Azért is örültem nagyon a sikernek, azért is marad számomra emlékezetes, mert a fiúk történelmet írtak, hiszen 93 éve fordult elő, hogy sorozatban három bajnoki címet szerzett a klub. S az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműen állítom, a klubnak jövőre is nagyon komoly esélye lesz az aranyéremre, így tovább írhatják a történelmet. Úgy hallani arról, hogy a játékosállomány kicsit átalakul, de remélem, a jelenlegi szakmai stáb marad, bízom abban, hogy az ősszel még több szurkolót engednek be a stadionokba, s akkor nem lesz probléma a sorozat folytatásával.

Ha már a szakmai stábot említette: Szergej Rebrovnak mekkora a szerepe a kimagasló eredmény elérésében?
A játékosállomány egyértelműen a legjobb, egy edző személyisége pedig mindig meghatározza egy csapat eredményességét. Rebrov amellett, hogy a nagy menetelésben (Bajnokok Ligája, bajnokság, Magyar Kupa) rendkívül jól rotált, a hihetetlen sok munka mellett keményen megkövetelte a rendet és a fegyelmet. S mivel jöttek az eredmények, a játékosok beálltak a sorba, és zokszó nélkül megcsinálták azt, amit a vezetőedző kért tőlük. De az eredményességhez ugyanúgy hozzájárult Kubatov Gábor elnök, Orosz Pál vezérigazgató, Hajnal Tamás sportmenedzser mellett a szertáros és a takarító személyzet is. De ez a csapatmunka pontosan így volt jó és eredményes.

Egy korábbi nyilatkozatában azt is említette, a legnagyobb klasszis, akivel egy csapatban játszott, Albert Flórián volt, a legkiismerhetetlenebb ellenfél pedig Diego Maradona volt. Sajnos ma már egyikőjük sincs köztünk. Miként emlékszik rájuk?
Ezt az állítást a mai napig fenntartom. Flóri a magyar futball kiemelkedő klasszisa, aki a pályán és pályán kívül is igazi vezéregyéniség volt. Maradonával az 1982-es világbajnokságon kerültünk szembe, és talán Kiss Laci fogalmazta meg legtalálóbban az ellene való harcot: az ember elkezdte üldözni őt, de egy perc után föladta, mert rájött, semmi esélye nincs arra, hogy szabályosan leszerelje. Mindketten a futballra született zsenik voltak. Olyan dolgokra voltak képesek a pályán, amelyeket egy egyszerű halandónak képtelenség megtanítani.

A futball világában mindenki Bárónak szólítja önt. Ám egyszer elárulta nekem, ki nem állhatja ezt a becenevet. Miért?
Nagyon egyszerű a magyarázat: általában mindenki olyan becenevet kap a környezetétől, amely valamilyen módon jellemző rá. Nos, rám ez a „bárós” életmód egyáltalán nem igaz, minthogy a személyiségemre sem. Müller Sanyi nevezett el így, én pedig bosszúból a „Sváb” becenevet adtam neki. Egyébként nem haragszom rá.

Hogy van? Hiszen négy éve szívműtéten esett át, míg a közelmúltban csípőprotézist is kapott.
70 év fölött a gépszíj azért lassan elkopik, de szerencsére, a körülményekhez képest már minden rendben. Azt kérem, mindenképpen írja le: a magyar egészségügyről, a magyar orvosokról a legjobb véleményem van, kitűnő szakemberek foglalkoztak velem.

Önről az is köztudott, hogy a lovak nagy barátja. Hányat tart?
Évekkel ezelőtt azért is költöztünk ki a Szentendrei-szigetre, hogy a hat lovunknak megfelelő körülményeket tudjunk biztosítani. Imádjuk a természetet, és a velük való foglakozás, törődés teljes embert kíván, ez egy életforma. Már nem lovagolok, mert az álmoskönyvek szerint két csípőprotézis után nem kifejezetten szerencsés, ha az ember véletlenül lepottyan a lóról. Ezzel együtt semmivel sem cserélném el ezt az életformát, egy abszolút elégedett ember vagyok.

A teljes beszélgetés, amelyben a közelgő EB-ről is kérdezték: Origo