A Felcsút kapusa és gólszerzője értékelte az Üllői úton elért ikszet.
Joao Nunes
Másodpercek alatt történik minden, többnyire az ösztöneire és a megérzéseire hagyatkozik a játékos. Arra gondoltam, ha a rövid sarokra bólintok, nagyobb eséllyel akad el valakiben a fejes, mintha a másik oldalt választom. Ráadásul ha a hosszú saroknál esetleg tévedek is néhány centit, a kipattanót valamelyik társam közelről gond nélkül a kapuba pofozhatja. Josip Knezevic tökéletesen adta középre a labdát, én is jó ütemben érkeztem, úgyhogy minden klappolt. Nyilván az sem ártott, hogy még a találkozó délelőttjén is gyakoroltuk a szögleteket az esti meccsre. Vegyes érzések kavarognak bennem. A Ferencváros otthonában jó eredmény a döntetlen, de ha az első félidőben értékesítjük a legnagyobb helyzeteinket, akkor…, nem mondom, hogy eldőlt volna a meccs, de onnantól már csak mi szúrhattuk volna el. A Fradi otthonában nincs más út: be kell lőni a helyzeteket, mert idővel úgy beszorít a hazai csapat, hogy biztosan hibázol. Az egyenlítő gólt megelőző szögletnél is ez történt, ilyenkor félméternyi lemaradás is sokba kerülhet. A mérkőzés előtt a legfőbb motivációt a Fehérvárral szembeni tízpontos előny megtartása jelentette, és bár ezt nem sikerült elérni, azt legalább megakadályoztuk, hogy a Fradi ellenünk ünnepeljen. Ez nem a fővárosi klub ellen szól, egyszerűen nincs olyan sportoló, aki az öltözőben ülve a vereség után azt akarja hallgatni, hogy a másik csapat fürdik a boldogságban.
