Szélsőnk elmondta, önbizalommal telve várja a folytatást – Elek Gábort pedig arról is kérdezték, miben kell javulni az olimpiáig.

Nagyot fordult a világ Kovács Anettel… Jobbszélsőnk 2020 márciusában a tabella utolsóelőtti helyén álló Békéscsaba játékosa volt, ma pedig a Ferencváros kézilabdázója, mára a csapat megbízható, stabil tagjává vált a holland világbajnok poszttárs, Angela Malestein mellett, meghívót kapott a magyar válogatottba, majd aktív részese volt a sportág nagy sikerének, az olimpiai kvalifikációnak. Azt is kevesen mondhatják el magukról, hogy a válogatott debütálás ilyen horderejű tornán történik, így aligha meglepő, hogy a játékosunknál nagy volt az izgalom.

„A himnuszoknál először az jutott eszembe, hogy el ne rontsam, de aztán már az adott szituációra koncentráltam – csak épp iszonyatosan izgultam – mesélte őszintén a bemutatkozás előtti pillanatokat Kovács Anett. – A Kazahsztán elleni mérkőzés első félideje rá is ment erre, nagyon feszült voltam, de a szünet jót tett, megnyugodtam, és a második félidő már jobb volt, az oroszok ellen pedig még kevésbé volt bennem görcs. Ott már volt tapasztalatom, egy jó fél órányi…”

Sportolónk természetesen vidáman és boldogan idézte fel az élményeket, és bevallotta, még csak az elmúlt hetekben sem gondolt rá, hogy ott lehet az olimpiai selejtezőn a nemzeti csapatban.

„Soha nem gondoltam rá, hogy lehet esélyem a válogatottba kerülni, mindig csak arra koncentráltam, hogy jól teljesítsek az előttem álló edzésen vagy meccsen. Utólag tudatosult bennem, hogy mennyi munka van a hátam mögött, hogy egy év alatt milyen sokat léptem előre, gyorsabb és erősebb lettem, mióta a Fradiban vagyok, és a páromnak, valamint a családomnak köszönhetően mentálisan is rengeteget fejlődtem. Elértem egy célt, a válogatott tagja lehettem, pályára léphettem, ráadásul épp ilyen fontos pillanatokban, átélhettem a lányokkal az olimpiára való kijutást. Először egyébként akkor tudatosult bennem, hogy válogatott vagyok, amikor felvettem a mezt és végignéztem magamon. A meccs után nagyon sok üzenetet kaptam régi ismerősöktől is, és ez igen jól esett.”

Az olimpiai részvétel kivívása után mindössze egy nap pihenőt kaptak a válogatott játékosaink, kedden már konditermi edzésen vettek részt, szerdán pedig elkezdődött a Dunaújváros elleni szombati bajnokira a közvetlen felkészülés. Anett számára a következő másfél hét is különleges lehet, hiszen jövő szombaton a Békéscsaba otthonában léphet pályára – ott, ahol több mint egy évtizeden át szerepelt.

„Nekem sokszor egyetlen jó mozdulat is magabiztosságot ad, és most is azt érzem, hogy a válogatott szereplés után önbizalommal telve várom a folytatást. Szeretnénk biztosan nyerni szombaton, hogy megőrizzük azt a lendületet, amit a siker miatt kaptunk. Bár van még két bajnoki addig, mégis különleges érzés fog el, ha a békéscsabai meccsre gondolok. Furcsa lesz visszatérni, az biztos. Emlékszem, sokat gondolkodtam rajta, hogy a Fradihoz igazoljak-e. Tudtam, hogy jó helyem lesz, csak féltem otthagyni a megszokott közeget, féltem kilépni a komfortból és egy teljesen más világba költözni, mert egyébként nehezen nyíló típus vagyok. De már tudom, jó döntést hoztam.”

Fradi.hu

– Mitől alakult ennyire meggyőzően magyar szempontból a 31–23-ra megnyert Szerbia elleni, kulcsfontosságú mérkőzés?
– Nagyon jól sikerült a meccs, de szögezzük le, csapat ritkán készül annyit egy mérkőzésre, mint mi erre, konkrétan tizennégy hónapot. Szombat délelőtt, a kezdés előtt a hatvannegyedik videózáson voltunk túl, amikor még gyorsan megmutattuk az újdonságokat a csapatnak a pénteki szerb–orosz meccsből.

– Ez volt a siker kulcsa?
– Nem. A lényeg az érzelmi rész és töltet volt, a szenvedély, a motiváció, a csapategység.

– Ezen a téren tudtak előrelépni a tavaly decemberi, dániai Európa-bajnokság óta?
– Igen. Egy coaching team nagyon sokat foglalkozott a kerettel. Az Eb-n folyamatosan a mentális tényezők, a nyomás- és a stressztűrés került előtérbe, levontuk ezekből a tapasztalatokat. Nagyon fontos volt, hogy ezen a téren segítséget kapjunk, ami megtörtént. Egyébként szerintem nincs a világon még egy olyan szövetségi kapitány vagy edzői páros, mint a miénk Danyi Gáborral, amelyik a kinevezése után csaknem egy évvel egy világversenyen tudja csak tesztelni a csapatát – ez volt nekünk a dániai Európa-bajnokság. Tényleg a tapasztalatszerzést szolgálta az a torna a részünkről, élesben kellett megnéznünk, hogy kivel, hogyan működhet a válogatott. Kapitányként én vagyok nevesítve, az én hátamat veregetik a legtöbbet és engem is küldenek el a legtöbbször a francba, de igazából mi csapatként működünk, csapatmunka folyik a stábunkban. Amíg a koronavírus-fertőzés miatt nem lehettem a kerettel, addig is minden úgy ment, ahogy azt terveztük. Görbicz Anita is rendkívüli munkát végzett, olyan alázattal, hogy az elképesztő. Igazi anyaoroszlán.

– Szakmailag miben kell előrelépnie a csapatnak a következő hónapokban?
– A lerohanások és a visszarendeződések terén több kell, mint amit pillanatnyilag mutattunk és még jobban és jobban kell visszaadnunk azokat a játékrendszereket, amelyeket gyakorolunk. Az olimpia előtt körülbelül öthetes felkészülést tervezünk, de nyilván észnél kell lennünk, nehogy a túl sok összezártság őrületté fajuljon. Fizikailag fel kell építeni ezt a csapatot, mert nagyon kevés időnk lesz a pihenésre Tokióban a meccsek között. Nagyon aprólékos tervezés és iszonyatosan sok munka vár a stábra, mert a legkisebb banánhéjon is el lehet csúszni.

– Az ötkarikás részvétel eddigi edzői karrierje csúcsa?
– Nyilván mindenki azt várja, hogy ezt mondjam, de nem így van. Szakmailag továbbra is a 2017-es Magyar Kupa-győzelmünk és a 2012-es KEK-sikerünk a Fradival a legnagyobb diadal, mert egy komplett Győrt és Viborgot fektettünk két vállra. A súlya, a tétje óriási volt a győri tornának, ez nem kérdés, megtiszteltetés volt vezetni a válogatottat, köszönet mindenkinek, mert ez nem tizenkilenc játékos és a stáb érdeme, hanem a teljes hazai kézilabdázásé, a szövetségé, a ligáé. Annak köszönhető, ahogyan össze tudott fogni a szakág itthon. Az összefogás mindig eredményt hoz.

– Eszébe jutott, hogy édesapja, Elek Gyula, a Ferencváros női csapatának kilenc évvel ezelőtt elhunyt legendás edzője mit mondott volna önnek a szerbek legyőzése után?
– A Fradival megélt sikereknél mindig a szüleimre gondolok, gondoltam, a válogatottat viszont annyira nem tudom édesapámhoz társítani, hogy csak később, este jutott eszembe, hogy mit is szólt volna ehhez. Az FTC-nél mindig ő ugrott be elsőként, hiszen ez az a kispad, amelyen ő is ott volt, a válogatottén viszont nem ült. Abban az évben vettem át a ferencvárosi csapat irányítását, amikor a válogatott legutóbb Pekingben olimpián szerepelt, ilyen szemüvegen nézve borzasztó hosszú időnek tűnik az eltelt tizenhárom esztendő. Ha valaki kezdő edzőként nekem akkor azt mondja, tizenhárom év múlva is itt leszek a Fradinál és a válogatottal az olimpiára is kijutunk, biztos, hogy hülyének néztem volna…

Teljes beszélgetés: NSO

Az IHF a junior VB-vel állította párhuzamba az olimpiai selejtezőt, főszerepben játékosainkkal: