Női kéziseink hibátlan szezonjában is szerepet vállalt Kulcsár Gyöngyi, akivel születésnapja alkalmából beszélgettek.
– Kisgyerekként a Fradiból indult a karriered, majd a felnőttek között együtt játszottál többek között Kökény Beával, Pádár Ildikóval, Fiedler Erikával. Megmaradt a jó kapcsolat a korábbi csapattársakkal?
– Igen, tartom is a lányokkal a kapcsolatot. Van egy közös csoportunk is a közösségi médiában, ahol rendszeresen beszélgetünk, így mindenkiről, mindent tudok. Sőt, van olyan gyerekem, aki elkerült tőlem és jelenleg Pádár Ildikó csapatában játszik. Folyamatosan figyelemmel kísérem nem csak a volt csapattársaim mindennapjait, hanem a Ferencváros teljesítményét.– 263 mérkőzés a Fradi mezében, háromszor nyertél bajnokságot a híres második sikerkorszakban 1993 és 1996 között. Lehet egyáltalán egyetlen emlékezetes meccset kiemelni a fradista évekből?
– Nincsen ilyen, az összesre nagyon szívesen emlékszem vissza. A legjobb csapat, amelyben pályafutásom során valaha játszottam. A Fradi után ugyan elkerültem Székesfehérvárra, Békéscsabára, majd Győrbe. A Ferencvárosban nagyszerű közösséget, társakat és embereket ismerhettem meg és nagyon hálás vagyok a klubnak, hogy akkoriban ott játszhattam.Teljes beszélgetés: Fradi.hu





