A „miszter” kedvenc zöld-fehér emlékeit is felelevenítette.

– Korábbi ciprusi klubodnál, az Apollon Limassolnál kezdtél el edzősködni, de van egy saját, szintén a futballhoz köthető vállalkozásod is. Hogy telnek a mindennapjaid?
– Elsősorban az Apollon U15-ös csapatának vagyok a vezetőedzője. Sajnos Limassolt teljesen lezárták január végéig, emiatt edzeni sem tudunk jelenleg, ami már csak azért is nehéz, mert nagyon élvezem az újfajta munkám. Egy félig angol, félig máltai partneremmel pedig létrehoztuk a Traainer elnevezésű céget, aminek a célja a játékosok egyéni képességeinek minél jobb kiaknázása, fejlesztése.

– Nemrégiben diplomát is szereztél, a University of Hull-on sporttudományt tanultál. Mikor kezdtél el felkészülni a futball utáni életedre?
– 28 évesen kezdtem el azon gondolkodni, hogy mivel is szeretnék majd foglalkozni. Valamelyest ez egy automatikus döntés volt, hiszen a nagypapám és az édesapám is edzőként dolgozott. Amikor utóbbi a fiatalokat edzette, mindig mentem és segítettem neki, ezt nagyon élveztem, és ha így vesszük, már tapasztalatot is szereztem benne. Elkezdtem az UEFA edzőképzését is elvégezni, de tudtam, hogy ez nem elég, emellett kell, hogy kutatásokat végezzek, diplomát szerezzek, ezért végeztem el az egyetemet. Emellett megvan már az UEFA B-licencem, idén tervezem az A-t, majd a Pro-licencet. Az álmom ugyanis az, hogy profi edző legyek.

– Hogy kerültél aztán Magyarországra a Fradiba?
– Akkoriban Ausztriában játszottam, a klubommal pedig problémák adódtak, ezért próbáltam elszerződni. Az egyik barátom, Justin Haber már a Fradiban játszott, az ügynökünk is közös volt, ő ajánlotta a klubot, ahol januárban próbajátékra is mentem. Először hat hónapra igazoltam Budapestre, majd egy évvel meghosszabbítottuk a szerződésemet. Az a teljes szezonom nagyon sikeres volt, karrierem egyik legjobb idénye, 16 gólt rúgtam, és bronzérmet szereztünk. Ez óriási dolog volt a számomra, hiszen megtisztelő volt egy olyan klubban elérni mindent, amelyik Európa egyik leghíresebb történelmével büszkélkedhet.

– Hogyan emlékszel vissza az akkori Fradira?
– Nagyon egységes csapatot alkottunk. Akkoriban lett vége az angol érának a Fradinál, magyar edző érkezett magyar stábbal és játékosokkal. Az elnök, Kubatov Gábor is akkor jött, elkezdtek a klub fejlesztésén dolgozni, látszott, hogy hosszú távon gondolkodnak.

– Ki volt a legjobb játékos abból a csapatból?
– Lipcsei Peti már közel volt a negyvenhez, de a technikáját és játékintelligenciáját elképesztő volt látni. De mondhatnám Rósa Dénest, Balog Zoltánt vagy Marek Heinzet is. Sok jó és tapasztalt futballista szerepelt a keretben. Azért is szerettem ott játszani, mert még viszonylag fiatal, 23 éves voltam, remek tapasztalatokat szereztem a Fradiban, tanulni akartam a többiektől, akik segítettek is szakmailag fejlődni. Nagyszerű érzés volt egy legendás klub részének lenni.

– Van kedvenc Fradi-emléked?
– A két mesterhármasom, a Lombard Pápa és a Vasas ellen. Egy dolgot azonban bánok az életemben, hogy az Újpest ellen nem voltam eredményes.

– Egy ilyen sikeres szezon után miért távoztál végül?
– Máltáról indulva egyetlen célom volt, hogy elérjem a lehető legjobb bajnokságot, amiben játszani tudok. A Fradival kiváló szezont futottunk, ha maradtam volna még egy évet, és esetleg nem leszünk ugyanolyan sikeresek, akkor már nem valószínű, hogy egy erősebb bajnokságba tudok továbblépni. A görög bajnokság márpedig, ahová igazoltam, szerintem akkor előrébb tartott a magyarnál. Igaz, szerencsétlenül jártam, mert az Olimpiakosz Voloszt – amely egyébként egy jó csapatnak számított, az Európa Ligában is szerepelhetett – nem sokra rá kizárták. Sokan mondták akkoriban, hogy a pénz miatt mentem el, ami fájt is, mert sosem a pénz motiválta a döntéseimet, mindig egy jobb bajnokságba vagy klubba akartam szerződni. A csúcs ebből a szempontból a portugál bajnokság volt a Boavistával. Nekem, egy máltai srácnak, nagy eredménynek számított, hogy Európa egyik, kifejezetten jó bajnokságáig eljutottam. Persze, a Fradi kapcsán azért szép emlékeim maradtak, remélem, hamarosan meglátogathatom Magyarországot, hiszen még az új stadionban sem voltam.

– Az Instagramon nemrégiben korábbi indiai csapatodnak kívántál sok sikert, de a Barcelona-Fradi BL-mérkőzés napján egy korábbi, ferencvárosi fotóddal és „Hajrá Fradi” kiírással a mieinknek is üzentél. Ennyire fontos számodra, hogy kapcsolatban maradj az ex-klubjaiddal?
– Mindegyik egyesület megadta nekem a tiszteletet, az életem részévé váltak, volt, ahol több évet is eltöltöttem, ezért próbálok kapcsolatban maradni velük és a szurkolóikkal is. Elvégre a futball a drukkerekért van, most főleg láthatjuk, hogy mennyire nem ugyanaz a sport a foci a szurkolók nélkül. Még korábban a Sliema Wanderers elleni Fradi-meccset is követtem, majd nemrég a Valletta elleni összecsapást is, a BL-meccseket pedig természetesen még könnyebb volt nézni a televízióban. Örültem, hogy azt láttam, hogy a csapat nyerni akar, még akkor is, ha gazdaságilag óriási különbség van a Barcelonához vagy a Juventushoz képest.

– Az Apollon Limassollal közösen támogatsz egy máltai bohócdoktor alapítványt, Dr. Klown-t. Fontos neked a társadalmi felelősségvállalás?
– A Dr. Klown egy egészen elképesztő szervezet, amely azoknak a gyerekeknek segít, akik betegen kórházakban kénytelenek gyógyulni. Az a legkevesebb, hogy segítem az ehhez hasonló, minimális forrásokból gazdálkodó vállalkozásokat, és ezzel a gyerekeket egy kicsit boldogabbá tesszük. Úgy gondolom, az életben sok mindent vissza kell adnod a közösség számára, főleg, ha olyasvalaki vagy, aki más emberekre is hatással tud lenni.

– A Fradi szurkolói mindig szívesen olvasnak a korábbi játékosokról, akikről az elmúlt években kevesebbet lehetett hallani. Mit üzennél nekik?
– Köszönök mindent, amit kaptam tőlük. Nem fogom elfelejteni azokat a meccseket, amelyeken több mint tízezren buzdítottak minket. Továbbra is követni fogom a Fradit, mert az életem része lett a klub. És ki tudja, talán egy nap még újra közös útra terel minket az élet.

A teljes, igen tartalmas interjú: Fradi.hu