Ma indul számunkra a fociszezon, rég nem látott csúcsról folytatjuk, egy soha nem látott év után. Visszatekintő szubjektív elemekkel.

A Diósgyőr ellen ma első tétmeccsünket játsszuk 2021-ben. Visszagondolva a tavalyi évre úgy gondolom jogos a címben megfogalmazott jelző. Hihetetlen év volt. Olyan dolgok lettek vágyott célok az év bizonyos részében, amik korábban természetesek voltak, találkozás a barátokkal, rokonokkal, meccsre menni, beülni egy sörre vagy egy jó kávéra valahova, szórakozni, utazni vagy éppen templomba menni és sajnos év végére már alig maradt olyan ember Magyarországon, akinek ismeretségi körében nem volt súlyos beteg vagy halálos áldozata a járványnak.

Sokan azt mondták, hogy a foci leértékelődött a járvány kapcsán. Én pont a fordítottját gondolom, amikor szinte ki se lehetett menni az utcára, kevés örömet okozó dolog maradt az ember életében, akkor lett igazán fontos, hogy hogyan teljesít a csapatunk. Nem tudok mást mondani, mint a Reutersnek, ebben az elszúrt évben éppen a Fradi adott örömöt sokunknak. (Önmagában jelzi az év eredményét, hogy a nyilatkozatot többek között indiai és kanadai honlapokon láttam viszont.)

Merthogy a Ferencváros fényesen teljesített azt nehéz lenne tagadni. A tavalyi év után (30. bajnoki cím, EL-csoportkör, őszi elsőség) nem sokan hitték, hogy ezt felül lehet múlni, nos, lehetett.

Egészen elképesztő itthoni dominanciát építettünk ki, az egészéves teljesítményt figyelembe véve 18 pontot vertünk az egészen az utóbbi időkig nagyobb pénzből igazoló és magasabb fizetést ígérő MOL FC-re. De korántsem csak őket múltuk felül. Egész évben csapatunk összesen két (2!) bajnoki meccset vesztett el. Ráadásul ezek közül az egyik az a MOL FC elleni meccs, amit – fogalmazzunk úgy – nem vettünk túl komolyan.Bajnokok lettünk és az új bajnokságot is magabiztosan vezetjük.

De idén nemcsak a hazai csúcsokat ostromoltuk, magasra, negyedszázada nem látott magasságokba emelt minket csapatunk. Pedig nem mindenki fogadott volna erre, ha megnézzük milyen volt a visszhangja mondjuk Laidouni és Uzuni leigazolásának, ami egy hét különbséggel történt vagy éppen, hogy milyen értékelések történtek az MTK elleni döntetlen után, akkor kijelenthetjük, hogy szurkolóink se vártak feltétlenül ilyen eredményeket.

Az egész a Djurgarden elleni meccsen kezdődött, amire lehet nem sokan kapták fel a fejüket, de a helyszínen meglepő volt tapasztalni azt a fizikai és taktikai dominanciát, amivel uraltuk a meccset egy skandináv bajnokcsapat ellen és felemelő volt hallgatni a svédek edzőjét, aki elismerte, hogy azért vezényelt a védelembe a szokásosnál több embert, mert úgy érezte különben fél óra alatt lerendeztük volna a továbbjutást.

Nem lehet eléggé kihangsúlyozni a Celtic elleni meccs jelentőségét sem. A minket lekezelő skótok legyőzésével egy egész világon ismert klubot vertünk meg, ráadásul idegenben. A többek között BBC címlapot és komolyabb átigazolási lehetőségeket (Mak) hozó győzelem híre az egész világon elterjedt. Bármennyire is örültünk a tavalyi Európa Liga sikereknek, de ez volt az a győzelem, ami után nemzetközi szinten is azt mondhatták, hogy a régi dicsőség legalább egy kis része visszatért a világ valaha egyik legerősebb focicsapatába. (Ne felejtsük, hogy a kommunisták országlásáig a Fradi a világ egyik legsikeresebb klubjának számított, ezt nemcsak mi mondjuk, hanem a nemzetközi focitörténelmet legkomolyabban összesítő szervezet, az IFFHS adatai is megerősítik).

A Dinamo elleni győzelem azt mutatta meg, hogy milyen fejlődésen mentünk végig tavaly óta, nemcsak taktikailag, hiszen már mindenki tudja a feladatát, fizikailag és fejben is, hiszen a horvát nyomás és a balszerencsés öngól után sem omoltunk össze, hanem Uzuni gondoskodott róla, hogy megbánják Zágrábban, hogy nem igazolták le.

A Molde ellen már nem volt más feladat, “csak” bemenni az álmok kapuján, hiszen a nagy magyar “szagértők” elmondták milyen gyenge csapat a norvég. (Talán azóta, miután simán jutott tovább a Rapidot megelőzve az EL-csoportkörből, kicsit fény gyúlt az agyukban.) Igazából nem is a pályán dőlt el, rajtunk múlt. Legyen hát személyes is ez a visszatekintés. Hiszen a Fradi elnökével minden hazai BL-meccs előtt találkoztunk és mindig elmondta, hogy nem izgul, mert nem őt tették a csapatba. A mágia ezúttal is működött, persze jó ómenek (pl. hogy ahogy a meccsnapon az EL-es Fradi pulcsimra tekintettem eskü, hogy a Bajnokok Ligája címert láttam az EL-logó helyén) ide vagy oda csak kellett egy kis szívinfarktus. Az utolsó percben annyira izgultam és szuggeráltam az órát, hogy először nem jutott el a tudatomig, hogy lefújta a meccset a bíró, majd oldalt néztem láttam, hogy Peti falfehér lett és mindjárt összeesik, Üllői meg az üdvözültek mosolyával, a focis és Covid statisztikákat is elfeledve néz ránk boldogan és tudatosult bennem, hogy a legjobb helyen vagyok a legjobbakkal, hiszen a mi munkánk is beért, a Fradi és az Üllői129 is BL-csoportkörös lett.

Persze ünnepeltünk, felkiabáltunk Orosz Palinak, hogy “Csoportkör Pali, Csoportkör Pali“, meg ittunk a Kálvinon a csapatra egyet (mi lett volna egy “normális évben” te jó Isten, Bockor szerintem még ma is énekelne egy asztalon), no és megszereztem a csapat sajtótájékoztatón kilőtt pezsgőjének dugóját ereklyének.

A többi csak hab a tortán, az, hogy ilyen időben minden hazai BL-meccsen a selejtezőtől a csoportmeccsig ott lehettem (nehéz megfogalmazni, hogy ez mennyit jelent nekem, különösen tudva, hogy hányan szerettek volna a helyemben lenni és milyen keveseknek adatott meg), hogy láttam, ahogy megvalósul a Fradi régen volt egysége és eredményessége játékostól, edzőn át szurkolóig és vezetőkig, elnökig, az hogy a régi csibészekkel éltük át a BL-himnuszt a Dinamo elleni meccsen, hogy nem sokkal az Európai Szuperkupa után nekünk rendeztek meccset és játszották a BL-himnuszt a gyönyörű Puskás Arénában, nos ezt az évet alapvetően ez tette elviselhetővé.

Most itt állunk, egy ilyen fura, de a Fradi szempontjából sikeres év után és tudjuk, hogy nehéz megismételni és remélem mindenki tudja ezt és akkor se lesz emberáldozat követelés, ha idén “csak” EL-csoportkör lesz. De hiszünk benne, hogy nem így lesz, hogy visszatérhetnek a szurkolók a lelátóra mielőbb, még magasabb polcra tudunk lépni és tudom, hogy akik most rólunk döntenek, ők se érzik úgy, hogy ez már a végső cél. Nem is lehet, mert ez a Ferencváros, ma e felé kezdhetjük meg egy kis pihenő után újra az utat!

Hajrá Fradi!