Női kézilabda csapatunk vezetőedzőjét kérdezték a szövetségi kapitányi feladatról.

– A magyar szempontból tizedik helyezéssel véget érő decemberi dániai Európa-bajnokság tapasztalatait is felhasználva ez volt a racionális döntés? Konkrétan meghatározni a szerepköröket és a hierarchiát?
– Nagyon sokat beszélgettünk Danyi Gáborral, és el kellett fogadnunk, hogy túl sok helyről és túl sok információ érkezett a játékosokhoz. Mindketten felajánlottuk a másiknak, hogy ő legyen az első számú vezető. Többségben vannak a ferencvárosi játékosok, így végül ez volt a logikus döntés. Mindentől függetlenül jó barátságban vagyunk Gáborral, és maradunk is.

– Ez a két szakvezető együttes döntése volt, vagy közös a szövetség elnökségével?
– Nyilván volt nyomás az elnökség részéről is, hogy egy edző legyen a kapitány, de összességében Danyi Gáborral mi is meg tudtuk ezt beszélni. Egyébként ha bármelyikünk is azt mondta volna, hogy az új leosztásban nem szeretné folytatni, a másikunk is nemet mondott volna, és nem marad.

– A munkamegosztás miben és mennyit változik?
– Frissek még az információk és a döntés, de lényegi változás a meccselésben lehet, vagyis egy ember álljon a kispadnál, és adja az utasításokat. Ezáltal több videós elemzés is szakad rám, de a mindennapi munkában nem sok minden változik a válogatottnál. Továbbra is az a tervünk, hogy szétosztjuk a feladatokat magunk között.

– Görbicz Anita szakmai tanácsadói szerepében lesz változás?
– Folytatja velünk ő is, mert nekünk a stábban és a játékosoknak is szükségük van a jelenlétére. Olyan tekintélynek örvend a kerettagok között, ami nagy segítség. Marad a hármasunk, magyarán annyi történt, hogy én lettem a szócső.

– Ez a leosztás megfelel önnek?
– Felfogtam, hogy mi az érdeke a sportágnak és a női szakágnak. A szemem sem rebbent volna, ha azt mondják nekünk, hogy új kapitány jön, és ebből így elég volt. De ne felejtsük el, hogy sorsdöntő feladat vár az együttesre, amelynek sikeres megoldására gyakorlatilag négy nap felkészülés jut. Nem lesz egy komplett hét a gyakorlásra az olimpiai selejtező előtt. Megpróbálunk beiktatni egy extra háromnapos edzőtábort, ami egyelőre úgy néz ki, hogy sikerül, igaz, az is egy hónappal a március közepi kvalifikáció előtt lesz, februárban.

– A közösen töltött minimális idő nagyban befolyásolhatja a tokiói kvótaszerzést?
– Az elmúlt évet megelőző esztendőkben a válogatottnál mindig rendelkezésre állt évi negyven-ötven nap a világversenyeken kívüli felkészülésre, tavaly nekünk úgy jutott összesen tizennyolc nap, hogy a vírus miatt öt napig nem is tudott együtt lenni a teljes keret. Csak hogy lássuk az arányokat… Ilyen rövid idő alatt átállítani az agyakat a klubmunkáról nem egyszerű. A célunk változatlan, kijutni Tokióba, ez nem lehet kérdés. Az az érdekünk, hogy a sűrű klubmenetrend mellett a válogatottra is fordítsunk időt.

NSO