Korábbi algériai labdarúgónkkal készült interjú, amiben többek között szóba került Aissa Laidouni és Nacer Bouchie is.

– Algéria fővárosában, Algírban sikerült telefonon utolérnünk. Néhány napja pedig tökéletes magyarsággal megírt üzenetben jelezted, hogy örömmel adsz interjút a FradiMédiának. Nem felejtettél semmit a magyarból?
– Hál’ Istennek, a nyelv továbbra is jól megy. Igaz, nagyon nehéz, de beleszerettem, miközben megtanultam. Ráadásul gyakorolni is tudom folyamatosan, mert a munkámnak köszönhetően képviselek néhány magyar céget Algériában, velük pedig magyarul beszélek.

– Itthon is lehetett olvasni róla, hogy elsősorban haltenyésztéssel foglalkoztál az elmúlt években. Most is ezzel telnek a mindennapjaid?
– Igen, továbbra is állatorvosi területen dolgozom. Van egy állatklinika Algírban, amelyet a feleségem vezet, ott is szoktam segíteni. Emellett van egy cégem, amely állattenyésztéssel, az állatgyógyászattal foglalkozik. Mielőtt 1995-ben Magyarországra igazoltam volna, állatorvosi diplomát szereztem Algírban. Ezt a világot ismertem, szerettem, így ide tértem vissza. Miután abbahagytam a focit, elvégeztem egy továbbképzést Szarvason a halkutató intézetben. Algériában pedig volt egy halfejlesztési program halkeltetésekre. A technológiát a magyaroktól vittem, a diákok így tudtak halat szaporítani, ivadékokat nevelni, ennek pedig nagy sikere lett itt. De magyar cégeket, például a Bábolnát is én képviselem Algírban.

– Milyen volt a gyermekkorod Algériában, és mennyire változott meg az életed az 1990-es évek elején, amikor polgárháború robbant ki.
– A 70-es, 80-as években nagyon jó volt Algériában élni, akkor az egy fiatal és gazdag országnak számított. Aztán kezdődött a rendszerváltás, az egész világ megváltozott, nálunk kezdtek kialakulni az új pártok, ami miatt polgárháború indult. Itt mindig csak egyetlen erő vezette az országot, nem ismertük a demokráciát, a hirtelen megjelenő számtalan párt pedig ezekhez a sajnálatos eseményekhez vezettek. Nagyon nehéz évekről beszélünk, de azokban az időkben én főként Magyarországon tartózkodtam. Most is két helyen élek, már 25 éve van letelepedési engedélyem Magyarországon is. Igaz, a vírus miatt, már majdnem egy éve nem tudtam odautazni. De amikor normális kerékvágásban megy minden, akkor általában félévet töltök itt és ott is.

– 1995-ben kezdtél el Magyarországon futballozni, de ha minden igaz, már előtte is jártál nálunk. Hogyan keveredett egy algériai fiatal Magyarországra akkoriban?
– Algéria és Magyarország között nagyon jó volt a kapcsolat a szocialista blokkban, a Malév például közvetlen járatot indított Algír és Budapest között. Mivel magyarok is éltek nálunk, ezért amikor 1987-88-ban leérettségiztem, turistaként ellátogattam Magyarországra, és két hetet a Balatonnál töltöttem. Akkor, otthon már az algériai első osztályban játszottam. Aztán évekkel később a korábban kialakított barátságokon keresztül tértem vissza, immáron az egyetem után, Tiszakécskére.

– Nagy nyomás volt a zsinórban két bajnokságot nyerő, az előző szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörét is megjárt Fradiba igazolni?
– Először inkább pluszmotivációt éreztem, hogy egy ilyen erős csapathoz kerülhetek. De aztán valóban egyre nagyobb lett a nyomás, hiszen három edzőváltás is történt rövid időn belül, új játékosként, ráadásul külföldiként ez nem volt túl ideális.

– Kik voltak, akik segíteni tudták a beilleszkedésedet az öltözőben?
– Simon Tibor volt az első, aki mellém állt, és nagyon sok önbizalmat adott, hamar közel került hozzám. De Limperger Zsolt is járt előtte külföldön, így vele is többet tudtam beszélgetni, Vincze Ottó a svájci időszaka miatt franciául is beszélt, mellettük Nicsenkóval, Szergej Kuznyecovval és azzal a Miriutával is jó barátságba kerültünk, akivel együtt laktam akkoriban. Jó kapcsolat alakult ki mindenkivel, azonban Novák Dezső néhány meccs után távozott, érkezett Varga Zoltán, az öltöző légköre megváltozott, egyre jobban éreztük magunkon a nyomást. A szezon végén újabb edzőváltás történt, érkezett Nyilasi, és bár úgy gondoltam előtte, hogy elmegyek, szerette volna, ha maradok még egy évet.

– A labdarúgócsapat Sergei Rebrov vezetésével 25 év után jutott el ismét a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Követted a találkozókat?
– Persze, alig vártam a meccseket. A televízió Algériában is mindig adja a Barcelona és a Juventus mérkőzéseit, ebből a szempontból szerencse, hogy ilyen nagy csapatokat kapott a Fradi, de a Dinamo Kijev elleni összecsapást is néztem. Szerintem jól is szerepelt a csapat, tetszett az edző taktikája, és az, hogy lelkesen játszottak a fiúk, igaz, néhány meccsen talán nagyobb lett a gólkülönbség, mint ahogy a meccs képe mutatta. Nagyon örültem akkor is, amikor megszerezték a 30. és 31. bajnoki címet. Aki a Fradi öltözőjének légkörét megtapasztalta, az csak szeretni tudja ezt a klubot, nem tudom elmondani, hogy miért, de ezt érzi az ember.

– A fradisták mindig örömmel hallanak egy-egy korábbi labdarúgóról, akiről az elmúlt időszakban kevesebbet tudhattak. Üzennél nekik valamit?
– A klubnak, a csapatnak és a szurkolóknak is csak azt kívánhatom, hogy éljenek sokáig, legyenek minél sikeresebbek. Volt szerencsém olyan klasszisokat ismerni, mint Albert Flórián, Páncsics Miklós vagy Orosz Pál. Óriási nevek állnak a Fradi történelemkönyvében, ami azt is jelenti, hogy ezért a klubért igazán érdemes harcolni. Sok sikert az egész Fradi-családnak!

A teljes interjú: Fradi.hu