Volt Fradi játékosok karácsonyi emlékei.

Esterházy Márton

A legfurcsább karácsonyom 1984-ben volt. Huszonharmadikán még meccset játszottunk az AEK-kal, utána Hrisztosz Ardizoglu meghívott magához másnap estére. Ott nincs fa, nincs szenteste, buli van, mint nálunk szilveszterkor. Jó este volt, ettünk-ittunk, a férfiak zöld asztalnál kártyáztak, Mihály bátyám is velem volt, nem egyedül ünnepeltem. A gyerekkori karácsonyok? Négy gyerek, mindig megírtuk a Jézuskának, mit akarunk, úgy egymillió dollár körül volt a végösszeg, de nem dúskáltunk a pénzben. A legemlékezetesebb ajándék egy asztali hokijáték volt, egész napokat átjátszottunk. Volt már hagyománya a sok veszekedést hozó játéknak a gombfoci jóvoltából. Abban is óriási csaták voltak, máig hallom Istenben megboldogult Péter bátyám hangját, ahogy mondja: “Nem volt fault!” Mi tagadás, mozogtak nála a vonalak, de volt egy csodagombja, fekete, reszelt, minden helyzetből jól lőtt, Pityukának hívta, meg nem mondom, miért.

Mucha József

Mázán voltam gyerek, ott minden tél csodálatos volt. December elején leesett az első hó, mi pedig szánkóztunk, csúszkáltunk, hógolyóztunk, korcsolyáztunk. Azaz én csak korcsolyáztam volna, de nem volt korim, minden vágyam egy akkor 165 forintba kerülő kurblis volt. Nem ment túl jól akkoriban, három generáció élt egy fedél alatt, ami egyébként csodálatos volt, aki átélte és falun, tudja, miről beszélek. Ami a korcsolyát illeti, végül a sógoromtól kaptam meg, máig hálás vagyok neki. Emlékezetes még 1970 karácsonya. Decemberben Dél-Amerikában túráztunk a Fradival, az utolsó meccsünkön fantasztikus csatában 5–4-re kikaptunk a Nacionaltól, amikor jött az ajánlat, játsszunk még egy mérkőzést Brazíliában, Porto Alegrében az Internacionallal. Az idősebbek nem akarták, féltek, hogy nem érkezünk haza az ünnepekre, mi, fiatalok mentünk volna. Emlékszem, veterán kapusunk, Gulyás Géza mellettünk állt, mondván, ki tudja, eljuthatunk-e oda még valaha. Végül szavaztunk, játszottunk, nyertünk 2–1-re, s épphogy, de hazaértem Dorogra, ott laktam még akkor. A dél-amerikai nyári meleg után havas, csúszós utakon buszoztam haza, de nem késtem el.

Nyilasi Tibor

Már az Austria játékosa voltam 1983-ban, vége volt az idénynek, jött a hagyományos bécsi teremtorna, s az első meccs után kaptam a telefont, hogy fiam született! Azonnal indultam haza, hogy minél előbb lássam Tibikét. Emlékszem még egy gyerekkori karácsonyra. A Medve utcában laktunk, kaptam egy kurblis korcsolyát, hozzá méltó bakanccsal. Rögtön kipróbáltam, annyira hideg volt, hogy tiszta jég volt a Medve utca. Egyébként zsákutca volt, csak néha-néha tűnt fel egy-egy Pobjeda vagy Warszawa autó, volt hely mindenre. Mire hazamentem, nem volt talpa a bakancsomnak, a korcsolya megtette a magáét, egyszerűen letépte. Mellesleg ez volt a specialitása ennek a korcsolyának. Otthon persze volt balhé, de aztán leukoplaszttal, madzaggal megreparáltuk a bakancsot, utcára még jó volt… Később persze megtanultam korcsolyázni, olyannyira, hogy már felnőtt futballistaként minden szilveszterkor játszottunk a Solymos Tóni által összeállított zenész-színész csapattal. Aki látta, nem felejti el… Ebedli Zoli volt a kapus, nem tudott korcsolyázni, de oroszlánként őrizte a ketrecét, vagy Szabó Feri, aki egyik kezével a botot fogta, a másikkal a palánkba kapaszkodott, hogy ne essen hanyatt. Volt hangulat, az biztos.

forrás: nso.hu