Pirlo szerint fejlődik a Fradi, rajtuk kívül Sigér Dávid is nyilatkozott.

Ahogy az lenni szokott, a vendégek kezdik a sajtótájékoztató: a Juventus vezetőedzője, Andrea Pirlo érkezik a pódiumra.

Tudtuk, hogy azért nehéz meccs lesz, de hamar megszereztük a vezetést, nyilván ez kicsit megnyugtatott minket. Aztán a második félidőben mindenki látta, hogy új életre keltünk.

Arthurnak hányingere volt a pályán, de végig akarta játszani a félidőt. Nem tudott futni, nem érezte jól magát, ezért kellett lecserélnem.

Fejlődésben van a Ferencváros, látjuk, hogy szép utat járt be a selejtezőben, de nyilván türelmesnek kell lenni, amíg a fejlődés elér A-ból B-be.

Vége, Szerhij Rebrovot várjuk.

Megérkezett a Ferencváros vezetőedzője és Sigér Dávid is.

Rebrov: „Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Kicsit szomorú vagyok az eredmény miatt, mert nem ezt érdemeltük volna. Jól dolgoztunk, főleg az első félidőben.

Sigér: „A pályáról is érezhető volt, hogy magasabb színvonalú ellenféllel játszottunk. Ha csak egy méterrel is elcsúszol, rögtön kihasználják. Azt éreztem, bárcsak sokkal több ilyen meccset játszanánk, mert rengeteg fejlődési lehetőség van ebben. Kijött a különbség, de nem voltak ennyivel jobbak szerintem.

Rebrov: „Akárcsak a Barcelona ellen, nem a végeredménnyel vagyok elégedetlen, hanem az utolsó két góllal. Voltak hibáink, ez ilyenkor benne van. Adok egy alapvető stratégiát a csapatnak, de azt nem én mondom nekik, hogy folyamatosan passzoljanak vissza Dénesnek. Nyilván a játékosaink fáradtak, a Juventus jó csapat, csak emiatt a két gól miatt vagyok bosszús.

Sigér: „Különbséget nem szeretnék tenni Messi és Ronaldo között, de nekem is álmom volt ellenük játszani. Nekik azért is könnyebb, mert annyi jó játékos játszik körülöttük, akiktől kapják a labdákat, aztán hozzák az extrát, amivel eldöntik a meccset, ezért klasszisok.

Sigér: „A Puskás Arénában korábban nem játszottam nézők előtt. Ha valaki nem mondja meg, hogy nincs telt ház, akkor lehet nem is tudtam volna. Sokszor akkora hangzavar volt, hogy a mellettem lévő játékosnak nem tudtam utasítást adni, mert nem hallotta, úgyhogy elég jó az atmoszférája ennek a stadionnak.

forrás: nso.hu