Pólósaink balkezesével beszélgettek azon alkalomból, hogy újra a csapat rendelkezésére állhatott.

– Milyen érzés volt pénteken este újra éles meccsen vízben lenni?
– Jó volt nagyon, örülök, hogy így sikerült. Az elején szokatlan volt minden, fura érzés volt újra a buszon ülni, felvenni a Fradi-szettet. Kérdezgettem a többieket, hogy mi a szokás, hogy kell csinálni bizonyos dolgokat ebben a mostani helyzetben, milyen a bemutatás, például van-e pacsizás… Őszintén szólva kifejezetten izgultam is, nagyon rég játszottam, jól akartam visszatérni, drukkoltam, hogy ez sikerüljön.

– A többiek hogy fogadták az “új fiút”?
– Poénkodtak természetesen, jelezték, hogy elvárják a süteményt és mivel gólt is lőttem, megígértem, hogy viszek nekik…

– Beszéljünk kicsit a sérülésedről. Mi történt és hogy telt a gyógyulásig terjedő időszak?
– Egy elég mindennapos mozdulatnál, gyakorlat közben ment ki a térdem, egy edzésen. Talán kicsit fáradtabb voltam a szokottnál és emiatt nem koncentráltam eléggé. Elsőre rosszul nézett ki a dolog, de aztán a vizsgálatoknál azt mondták, hogy egy-két hét pihenés elég lesz. Később azonban kiderült, hogy komolyabb is lehet a baj, ezért egy artroszkópos eljárással “szétnéztek” belül. Amikor felébredtem, kiderült, hogy igazi műtét lett belőle, megerősítették azt, amit meg kellett erősíteni. Azt is elmondták, hogy ha nem lenne elhalasztva az olimpia, akkor nem avatkoztak volna be, így viszont a későbbi pályafutásomat szolgálta, hogy megcsinálták, ahogy kell. Az első három hét elég ijesztő volt, nem kelhettem fel, de nem is nagyon tudtam mozdítani, emelni a lábamat. Ez volt a legnehezebb időszak. Sokat segített, hogy a Fradinál mindenki mellettem volt, csapattársak, vezetők és persze a menyasszonyom is sok áldozatot hozott értem, vele gyakorlatilag együtt csináltuk végig az egészet. Ezúton is köszönöm mindenkinek! Gyógytornára először a kórházba jártam be, aztán a Fradi gyógytornásza, Dienes Viktória kezdett el foglalkozni velem. Emlékszem, az első feladat az volt, hogy legalább 10 fokig be tudjam hajlítani a lábamat… Kínszenvedés volt, de a rendszeres foglalkozások miatt jól haladtunk, aztán eljött az idő, hogy már vízbe is mehettem. Fokozatosan zajlott minden, eleinte még nem tudtam behajlítani a lábamat, úgy úszkáltam, próbáltam valamennyire visszaszerezni a kondíciómat. Napról napra javult a helyzet, eljött az idő, amikor már jól ment a hajlítás, majd ráálltunk arra, hogy visszaerősítsük az izmokat is. Nagyjából itt tartunk most – az orvosok azt mondták, hogy játszhatok, most már nem fogok rásérülni, így néhány hete a többiekkel együtt csinálom az edzéseket, szinte százszázalékosan. Nagyon vártam, hogy végre újra játszhassak, de azért a lábam természetesen még nem olyan, mint a sérülés előtt volt, szemmel láthatóan vékonyabb, mint a másik, úgyhogy lesz itt még sok munka, de boldog vagyok, hogy újra játszhattam, ez most egy új löketet adott mindenféle szempontból számomra a felépülés folyamatában.

A teljes interjú, amiben “Zalesz” az esküvőjéről is beszél: VLV