Zizi mellett a beállóként is kiválóan teljesítő Schatzl Nadinet is kérdezték az Esbjerg elleni győzelemről.
„Sokat segített, hogy nem volt nagy a mérkőzés tempója, lassítottuk a játékot, ezért volt energiánk a hajrában is” – nyilatkozta Schatzl az M4 Sport hétfői, Kézilabda magazin című műsorában.
Hozzátette, ameddig nem lesz teljes a keretük, szerinte biztosan ezt a taktikát alkalmazzák. A 61-szeres válogatott játékos úgy fogalmazott, nem feltett kezekkel utaztak Dániába, de egyáltalán nem volt bennük drukk, és nem volt rajtuk nyomás. Próbálták élvezni a játékot, és nagyon örül, hogy így jött ki a lépés.
A balszélsőnek ezúttal kényszerből – Márton Grétához és Csiszár-Szekeres Klárához hasonlóan – beállóban is kellett játszania, és azon a poszton is remekül helytállt. Mind az öt lövését gólra váltotta, egyet a szélről, egyet betörésből, hármat pedig beállóból dobott.
„Nagyon fura szituáció volt, de ahogy tudtam, próbáltam megoldani. Nem volt túl sok időnk, de minden edzésen gyakoroltunk egy kicsit. Le a kalappal a beállók előtt, mert ez egy nagyon öngyilkos poszt. Nagyon nehéz volt a védők között mozogni, nagyon darálják az embert, de próbáltam a hátuk mögött elslisszolni, és megoldani a dolgokat” – magyarázta.
A balszélső arról is beszélt, a megfertőződött csapattársai már jól vannak, együtt nézték a dániai mérkőzést a televízióban, és lassacskán visszatérhetnek a pályára.
Szucsánszki Zita
A szív és az ész is kellett, főleg védekezésben. Tényleg okosan védekeztünk, de sokat elmond, hogy nagyjából az összes kipattanó a miénk lett, ez pedig a szerencse mellett a szív érdeme, mert minden labda után csúsztunk, másztunk. Óriási energiát fektettünk abba, hogy ne kapjunk gólt, ez sokszor el is vitte az erőnket a támadástól, de mindig volt valaki, aki ott át tudott minket lendíteni. Kissé mást kellett játszanunk, mint amit vártam, de erre is készültünk azért – azt gondoltuk, hogy Solberg feltolt kettest védekezik majd, de nem játszott. A meccs előtt az volt bennem, hogy ez irtózatosan nehéz lesz. Fizikailag, mert nincs cserénk, és lelkileg is, mert ilyen helyzetben még nem voltunk. Akkor éreztem először, hogy a végéig szoros meccset játszhatunk, amikor a második félidő elején közé akartak még tenni, de nem sikerült nekik. Nem jöttek a gyors lerohanásaikkal, nem kezdtek el futni, és láttam az arcukon, hogy elbizonytalanodtak. Ezt abból is tökéletesen leszűrhettük, hogy az emberelőnyeiket nem tudták kihasználni, még gólokat is lőttünk hátrányból. Rettenetesen nehéz volt, hogy most teljesen mást kellett csinálnunk, de nem szabadott gyorsítanunk, mert félő volt, hogy ők is felveszik a saját ritmusukat, és abból nem mi jövünk ki jól. Fáradtunk, persze, de nem egyszerre, hanem mindig másnak volt szüksége pár perc pihenőre. Próbáltak a dánok már mindent, hét a hatos játékot is, de a végén már meg voltak zavarodva. Mindig adott egy kis plusz energiát nekünk, hogy tudtuk, mennyire szorítanak értünk a szurkolók, vagy épp az itthon maradó csapattársak, meg aztán jól jött, hogy amikor védekezésben hibáztunk, akkor a kapusok bravúrokat hoztak. Szélről már nem igazán mertek beugrani Blani miatt, a hajrában meg Kingi védett extrán. Különleges meccs volt, nem sok ilyen van az ember pályafutásában. Amikor lehetetlen küldetésnek indul, de mégis sikerül.
