Az első magyar Bajnokok Ligája gólt szerző korábbi játékosunkkal beszélgettek.

– Mit csinált kedden háromnegyed tizenegy körül? Segítek: az utolsó percek mentek éppen a Ferencváros és a Molde meccsén.
– A fiammal néztem a tévét, és bevallom, a Celtic és a Dinamo Zagreb elleni mérkőzéseket szenvedélyesebben éltem meg. Most egyáltalán nem ugráltam vagy izgultam. Nyugodt voltam az utolsó nehéz húsz perc ellenére, mert ez a csapat nagyon megérdemelte, hogy bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Kicsit rányomta a bélyegét a meccsre, hogy a Fradi számított esélyesnek, de a játék minősége ezúttal közömbös volt, és boldogan feküdtem le ezzel a tudattal, hogy ez megvan.

– Mi az az erény, ami elvitte idáig ezt a Ferencvárost?
– Ahogy Szergej Rebrov is elmondta, a kemény munka. A szervezettség, az, hogy mindenki tudja, mi a feladata, egy csapatnak nagyon sokat segíthet abban, hogy a nála jobbat is legyőzze. A Celtic és a Zagreb elleni továbbjutás vitathatatlanul a bravúr kategóriájába tartozik. Sikerült olyan játékosokat szerződtetni, akiknek helyük van a csapatban, motiváltak is, és erről szólva muszáj megemlíteni Hajnal Tamás érdemeit. Ő nemcsak azért kapott kulcspozíciót a klubnál, mert itt volt játékos, hanem mert készült, sőt felkészült erre a feladatra. Az ő érkezésével tudatosabb lett a játékospolitika, remek érzéke van ehhez a munkához.

– Össze lehet hasonlítani ezt a sikert a huszonöt évvel ezelőttivel?
– A kérdés az, hogy érdemes-e összehasonlítani. Más volt a futball, más volt a kiírás. Akkor nálunk több volt a saját nevelésű magyar játékos, de mielőtt félreértené, a mai viszonyok között az is nagyszerű, hogy a Molde elleni kezdőcsapatban négy magyar játékos kapott helyet, még ha egyik sem a Fradi nevelése. Úgy látom, a klub ebben is szeretne előbbre lépni, ám most az a lényeg, hogy Szergej Rebrov a maga határozott elképzeléseivel eredményes tud lenni, a keret pedig elég bő, tehát minden posztra van több hasonló képességű játékos. A szurkolók tudnak azonosulni ezekkel a játékosokkal, a légiósokkal is, mert látják, hogy mindent megtesznek a klubért.

Milyen érzés visszaemlékezni a zürichi összecsapásra, a gólra?
– Történelmi találat, s nagyon fontos siker volt. Szép emlék. Az a Fradi mindig őszintén, szenvedélyesen játszott. A piros lap, majd a svájciak kimaradt tizenegyese után pedig érezhető volt, hogy a találkozót meg lehet nyerni. Akkor 19 éves voltam, már a Stuttgart érdeklődött irántam, fontos jelzés volt egy BL-gól a németek felé. Ám nemcsak erre a gólra, az egész őszi produkcióra büszkén emlékszem vissza, óriási élményt adtak nekünk a spanyol Real Madrid vagy a holland Ajax elleni meccsek is.

Gondolta volna, hogy az marad a klub eddigi egyetlen Bajnokok Ligája-csoportkörös szereplése?
– Akkoriban azt hittük, két-három évente BL-be jut az FTC, de sok minden megváltozott, például a sorozat lebonyolítása is. Most már nehezebb főtáblára jutni.

– Most a sorsolás parádés: Juventus, Barcelona, Dinamo Kijev.
– Sima ügy! Szerintem nagyon jó, hiszen a Fradi elhozza Budapestre Lionel Messit és Cristiano Ronaldót, lehetnek nézők is, ki kell élvezni ezeket a lehetőségeket.

– Sokakat meglepett, hogy a nyáron a fiával együtt elhagyta a Fradit, ahol a tizenöt éveseket edzette. Miért?
– Ez tévedés, mert a fiam maradt. Jó volt törődni vele, mert amikor sérülten küszködtem, kevés időt töltöttem a gyerekeimmel, de már ideje teljesen elengedni, harcoljon meg maga a sikereiért. Egzisztenciális kényszer szerencsére nincs rajtam, ám jó átadni, amit tudok, most egy utánpótlás-nevelő klubnál teszem ezt meg, és egyszer majd talán a felnőttek között is dolgozhatok.

– Az öregfiúk között máig játszik a Fradiban. Hogy megy?
– Mindig úgy megyek, hogy ez lesz utolsó meccsem. Utána két napig nem tudok járni, de aztán elmúlik ez a két nap, aztán megint megyek. Ilyen ez a futball, nehéz a közegéből kiszabadulni, és ha igazán belegondolok, nem is tudok, nem is akarok.

Teljes interjúk: Blikk, Magyar Nemzet