Portré labdarúgó csapatunk vezetőedzőjéről, Szergej Rebrovról.

Fiam, ha nem tetszik, nyugodtan mehetsz a hadseregbe.

Ennyi elég is volt ahhoz Szerhij Rebrovnak, hogy maradéktalanul végrehajtsa, amit a szovjet-ukrán edzőpápa, Valerij Lobanovszkij kért (avagy megkövetelt…) tőle. A fiatal, a Dinamo Kijev keretéhez nemrég csatlakozó támadónak az ötvenedik sprint után is eszébe juthatott: inkább Lobanovszkij kőkemény edzései, mintsem két év katonaság. Hiszen amennyi időt eltölt egyenruhában, ugyanannyit veszít el szerfelett ígéretesen alakuló karrierjéből…

A bajnokságban 190 meccsen elért 93 gólja is bőven elég lett volna ahhoz, hogy felhívja magára az európai topklubok figyelmét, de azért a nemzetközi porondon rátett egy lapáttal: a Bajnokok Ligájában újra és újra megmutatta, hogy a Dinamo jobban járt vele, mint a hadsereg. A Barcelona, a Real Madrid, a Bayern München, a Juventus vagy éppen az Arsenal kapujába éppúgy betalált, mint a PSV Eindhovenébe, a Szpartak Moszkváéba, a Panathinaikoszéba és az NK Mariboréba. Nagyhal, kishal, neki nem számított, a lényeg az volt, hogy szállította a gólokat – és a gólpasszokat.

Elégedett vagyok azzal, amit profi labdarúgóként elértem – tekintett vissza nemrég a 18 esztendőn át íródó történetre Szerhij Rebrov. – Mindig is maximalista voltam, mindenhol a legjobbat próbáltam kihozni magamból. Néhány helyen megfordultam a pályám során, mindenhol hamar elfogadtak, és a mai napig sok barátom van korábbi csapataimnál. Aki tudja a telefonszámomat, bármikor bátran tárcsázhatja.

Szerhij Rebrov is beírta a nevét a magyar labdarúgás históriás könyvébe. Jimmy Hogané alá. Mert ami közös az ukrán és a brit szakemberben, az az, hogy mindmáig ők ketten voltak képesek arra, hogy külföldi edzőként egymás után kétszer is a dobogó tetejére repítették csapatukat. Mindamellett a Fradi mesterének még van hova „fejlődnie” ezen a téren – 1917 és 1921 között az MTK sorozatban ötször volt bajnok Hogannel…

Erre Rebrovnak is megvan az esélye: már tavaly nyáron meghosszabbították a szerződését, így – ha minden igaz – 2023 nyaráig köti megállapodás az FTC-hez. Hogy a vezetőedző is boldogan írta alá a papírokat, abban nagy szerepe van annak, hogy ő és családja megszerette Budapestet. Előszeretettel járnak a budai hegyekbe kirándulni, kedvelik a jó éttermeket, de az otthonukhoz közeli játszótereken is gyakran felbukkannak. Esténként, amikor csend borul az első kerületben lévő házra, Szerhij Rebrov olykor cipőt húz, és tesz egy nagy sétát a környéken.

Imádok csak úgy bolyongani – beszélt erről nemrég. – Mostanra megismertem, merre érdemes elindulni, lemegyek a hegyről, sokszor átsétálok a pesti oldalra valamelyik hídon, a következőn pedig vissza, így jó nagy kört teszek meg. Ilyenkor remekül el lehet merengeni az élet nagy kérdésein.

A Dinamo Kijevnél akkoriban nem volt külön szponzor, ám miután az ukrán vezetők imádták a csapatot, a klub elöljárói rendkívül sok kiváltsághoz jutottak. Lobanovszkij pedig maga volt a csoda. Rendkívül sokat tanultam tőle, leginkább azt, hogy a konkurenciaharcnak mekkora jelentősége van a csapaton belül, miért jó az, ha a futballistákat nem engedi az edző elkényelmesedni. Igaz, ebben a harcban könnyű dolga volt, a Szovjetunió tagállamaiból érkező futballisták nem számítottak külföldinek, így kedvére válogathatott a jobbnál jobb játékosok közül.

Már játékosként sem szeretett nyilatkozni, a világhálón több olyan felvételt is találni, amelyen pattogó tőmondatokkal zárja le a beszélgetést. Rebrovról Ukrajnában is az a kép él, hogy ritkán mosolyog, a tréfát pedig még csak hallomásból sem ismeri.

Pedig szeretem a humort – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak korábban Szerhij Rebrov. – A családommal, barátaimmal egészen másképpen viselkedem, mint a kamerák előtt. Oda rendszerint stresszhelyzetben kerülök, érthető, ha nem humorizálok. Az edzéseken is próbálok jó hangulatot teremteni, ám a mérkőzés más, a pályán eredmény kell, a felelősség az enyém. A munkában tényleg nem ismerek tréfát, ott teljesíteni kell.

Általános iskolás koromban a matematika volt a kedvencem, a mai napig fejben számolok ki szinte mindent. Nem mondhatnám, hogy én voltam a legjobb tanuló az osztályban, de édesanyám esténként mindent kikérdezett, nem hagyta, hogy bármit is félvállról vegyek. Sohasem kellett noszogatni, imádtam a számokat. Nem véletlenül mondogatom a játékosoknak az öltözőben, képezzék magukat, olvassanak, fejtsenek keresztrejtvényt, ne csak a televíziót vagy a mobiltelefonjukat bámulják. A labdarúgás leginkább fejben dől el, a pályán tizedmásodpercek alatt kell dönteni.

Boldog vagyok a családommal. Mindkét feleségemet odahaza, Kijevben ismertem meg. A gyerekekkel, Nikitával és Alekszandrral nem könnyű itt, Budapesten, a kisebbik még odahaza van velünk. Nikita nemzetközi óvodába jár, nagyon megszerette, autóval nagyjából negyedórára van tőlünk. A budai oldalon lakunk, miután a srácok még kicsik, a párommal mindenképpen zöldövezetbe szerettünk volna költözni. A játszótér néhány perc gyalog, sokat járunk oda is. Lehet, a játékosok jobban kedvelik a nyüzsgést, a belvárost, mi a családdal a nyugalmat szeretjük.

Tényleg nem könnyű eset… – mosolygott Varga Sándor, aki menedzserként megannyi világklasszis pályafutását segítette, évekig dolgozott a Magyar Labdarúgó-szövetségben, a Testnevelési Főiskolán, és támogatta az orosz és a magyar futball fejlődését. – Viccesen mondhatnám, a Ferencvárosnál három hónapot vártak, mire mosolygós képet tudtak róla készíteni. De nem is azért jött ide, hogy mindenkivel ölelkezzen, Orosz Páléknak rögtön az elején elmondtam, nem jópofizni érkezik Magyarországra, őt csakis a munka és az eredmény érdekli.

Repül az idő, már több mint húsz éve vagyok a menedzsere – folytatta a múltidézést Varga Sándor. – A Ferencvárossal kötött megállapodás volt a kilencedik közös szerződésünk. Számtalan élményt éltünk át együtt, a mai napig tisztán emlékszem, éppen a negyvenötödik születésnapomon írtuk alá a Tottenhamhez az új szerződését. Akkoriban a másik játékosom, Oleh Luzsnij már az Arsenal játékosa volt, aznap tortával leptek meg Londonban. A Tottenhammel való megállapodás kínkeserves volt, a Dinamo vezetői harmincmillió fontot kértek Rebrovért, a londoniak elsőre ötmilliót ajánlottak. Alan Sugar, a Tottenham első embere aztán megduplázta az ajánlatát, ám a Szurkisz család tizenkettő alatt nem adta. Végül jött az ötlet, miután Szerhij a tizenegyes mezben játszott, viccesen mondtam, a portéka ára rá van írva a hátára. Így lett végül rekordösszegű tizenegymillió fontos a vételár.

Hogy az ukrán trénert mennyire csak az eredményesség vezérli, mi sem mutatja jobban, Magyarországra érkezésekor kikötötte, a türelmi időszak vele szemben legyen kevesebb. A magyar bajnoki címek őt nem éltetik, ha Európában nincs eredmény, a szerződése alapján ő is elmehet, de a klub is viszonylag könnyen elküldheti. Nem akar három évet itt ülni úgy, hogy csak magyar címeket tud felmutatni. A hazai elsőség neki csak egy állomás, a mérvadó az, a nemzetközi színtéren mire megy az együttessel.

A hatrészes sorozat részei teljes egészében:
1. rész: Szerhij Rebrov imád bolyongani – budapesti sétái aranyat értek
2. rész: Matematika és amatőr rádiózás – Szerhij Rebrov kijevi és szaúdi évei
3. rész: A Premier League sztárja
4. rész: Mi köze a helyi politechnikai intézetnek Szerhij Rebrov pályafutásához?
5. rész: Foci Horlivka utcáin, táncterem, matekóra – így telt Rebrov gyerekkora
6. rész: Rebrov nem csacsog, nem fecseg, ha dolgozik, szólni sem lehet hozzá