A Fradi II rangidős játékosával beszélgettek.

– Hogy ízlik az új szerepkör?
– Élvezem. Mindenekelőtt azért, mert játszhatok. Beláttam, hogy profi szinten véget ért a pályafutásom, de nem akartam leállni. Jöhetnék azzal, hogy fontos a levezetés, ügyelnem kell az egészségemre, de az az igazság, hogy imádok futballozni, az öltöző és a meccsek hangulata nélkül egyelőre nem tudom elképzelni az életem. Még egy éve sem gondoltam volna, hogy edző leszek, de ez a kettős szerepkör kimondottan tetszik. Segítek Máté Csabának a munkában, emellett játszom, s ráadásul mindezt a Fradiban tehetem, ez így tökéletes.

– Nem is hívták máshová? Még az NB I-ben is akad olyan csapat, amelyiknek a segítségére lehetne.
– Bárkivel beszélgettem az elmúlt évben, mindenkinek azt mondtam, hogy befejezem, ezért ezt mindenki tényként kezelte. A télen még úgy készültem, hogy majd Haáz Ferenc szülőfalujában, a Gerjenben játszom a megye egyben. A tavasszal körvonalazódott, hogy a Fradinak lesz NB III-as csapata, amikor aztán Máté Csaba felkért, hogy legyek a segítője, eldőlt a folytatás. Czvitkovics Péter barátom így is csábított a III. kerülethez, de bele kellett törődnie, hogy nekem a Fradi az első.

– S milyen az NB III, milyen a csapat? A rajt mindenesetre jól sikerült, négy meccs, három győzelem, egy döntetlen.
– Sokan óvtak a harmadosztálytól, mondván, az idegenbeli meccseken majd beszólnak, kikezdenek. Eddig csak jó tapasztalataim vannak, csupa kulturált mérkőzést játszottunk. A fiúkról is csak a legjobbakat mondhatom. Tudtuk, hogy vannak közöttük tehetségek, de ez az életkor, amikor az utánpótlásból át kell lépni a felnőttek közé, senkinek sem egyszerű. Motiváltak, az edzéseken mindent beleadnak, s a mérések is bizonyítják, hogy olyan sprintekre képesek, mint az első osztályúak. Taktikailag persze sokat kell fejlődniük, de ez természetes.

– Hogyan telnek a mindennapok? Az edzéseken edző, vagy játékos vagy?
– Mindkettő. Muszáj edzenem, hogy bírjam a meccseket, de minden gyakorlatot nem végzek el. Elmondom a véleményemet, kinek miben kellene fejlődni, milyen hibákat kell kijavítani. Az eddigi eredmények alapján működik a rendszer.

– S mikor hagy fel végleg a futballal?
– Soha… Az öregfiúk közé már most hívnak, idővel valószínűleg ott kötök ki. Már évek óta mindig csak egy idényre tervezek, most sincs másképp. Tudom, hogy ezek nagy szavak, de így igaz, nekem mindig a foci volt az első. Az, ami vele jár, mindenekelőtt természetesen a pénz, fontos, de a játék élvezete mindennél fontosabb.

– S az eldőlt, hogy idővel edző lesz?
– Még most is óvatos vagyok. Belekóstolok, megszerzem a szükséges papírokat, de pontosan látom, hogy ez egy külön szakma. A futballista múlt természetesen előny, de csak abból nem lehet megélni.

– Hogyan került csupán tizenhét évesen Magyarországra?
– Emlékszem, az akkori csapatommal, a Londrinával az állami U19-es bajnokságban az egyik meccs szünetében mondták a srácok, hogy menedzserek vannak itt, mutassuk meg, hogy mit tudunk. Mentünk, mint a küldött ördögök… Hazamentem, s hamarosan azzal hívott egy menedzser, hogy van lehetőségem Magyarországra menni. A szüleim féltettek, de én eldöntöttem, megyek. Egy hét múlva itt voltam.

– A megérkezésekor egyből komoly próbatételé elé állították, a reptéren naranccsal kellett dekáznia, ahogy azt az esti híradóban mindenki láthatta…
– Ezt én sem értettem. Ismét a sztereotípia, miszerint a brazilok annyira tehetségesek, nekik az sem jelent gondot, hogy naranccsal dekázzanak. Kész szerencse, hogy gyerekkoromban ezt is gyakoroltam. Csak azért, mert így puhítottam meg a narancsot, s utána könnyebb volt kifacsarni a levét.

– Hívta a Ferencváros, s innen már jól ismert a pályafutása.
– Azon a nyáron nem csak a Fradi, az összes NB I-es csapat csábított. Egervári Sándor akkor szerződött Dunaújvárosba, ő nagyon akar vinni magával, de azt az MTK megakadályozta. A Fradiról persze már tudtam, hogy a legnépszerűbb csapat, s amikor megismertem Garami Józsefet, biztos voltam abban, hogy jó kezekbe kerülök.

– Három szép idény után újra zűrös idők jöttek. A Debrecen elleni botrányos meccs 2005-ben, az utolsó fordulóban, fél éves brazil kitérő, majd 2006-ban éppen a Lokihoz igazolt. Ezt hányszor vágták a fejéhez?
– Sokszor. A tények pontos ismerete nélkül. Azt hányták a szememre, hogy elmenekültem, pedig azt megelőzően igazoltam a DVSC-hez, hogy a Fradit az NB II-be száműzték. Helyesebben eladtak. Kellett a pénz a klubnak, ezért megmondták, mindenképpen eladnak. De nem panaszkodom, három bajnoki címet nyertem a Lokival, szerepeltem a Bajnokok Ligájában, stabil válogatott lettem, s Debrecenben születtek a gyerekeim. S az ottani teljesítményemnek köszönhetően ajánlott szerződést az Omonia. Pályafutásom legszebb éveit töltöttem Cipruson. Jól ment a játék, ott is bajnok lettem, s az egész család nagyon jól érezte magát ott. Az is felmerült, hogy végleg ott telepedünk le. Egyedül az bántott, hogy a válogatottba éppen Egervári Sándor, akivel nagyon jó volt a kapcsolatom, nem hívott meg. Amikor kinevezték, egyből megkeresett, megszerveztük, hogy kijön az egyik meccsre, jól is játszottam, de aztán kiderült, hogy fel sem vették a jegyeket.

– A Fradi hívására jött mégis vissza Magyarországra?
– Igen, bár sérülés miatt egy évvel később a tervezettnél. Jó döntés volt, háromszor is bajnok lettem, pályafutásom végén ennél többet nem remélhettem.

Teljes interjú: Magyar Nemzet