Dáviddal beszélgettek eddigi pályafutásáról.

– Készültem még egy dátummal, de előtte még két esemény, ami nem kötődik feltétlen egy naphoz, de most arra kérlek, hogy emlékezz vissza rájuk. Az első a harmincadik bajnoki cím.
– Amikor eldőlt, hogy bajnokok vagyunk, külön utaztam az MTK stadionjába a Honvéd-meccsre, mert műtét után voltam, ezért nem lehettem a többiekkel a pályán. Nem felejtem el azt a pillanatot, amikor vártam a taxit, hogy átvigyen a Népligettől, és megtudtam, hogy megvan, készítettem is egy videót és elküldtem egy barátomnak, hogy hogy örültem neki. Hihetetlenül boldog voltam, és nagyon belém rögzült, ahogy mutogattuk a hármast, hogy felkerült a harmadik csillag a címer fölé. Jó érzéssel tölt el, hogy részese lehettem egy ilyen történelmi pillanatnak, rögtön az első szezon végén! Az az év jó volt arra, hogy sokan elismerjék, képes vagyok megállni a helyem ezen a szinten, és a Fradinak a hasznára tudok válni. Úgy érzem, megszerettek a szurkolók is, nagyon jó érzés volt ezt hétről hétre megtapasztalni.

– A másik az Európa Liga-menetelés. Mi volt a legszebb pillanat azon az úton?
­- Ha egyet kell mondani, azt hiszem, a hazai Suduva-meccs, ami után már tényleg érezhettük, hogy valami olyat értünk el, ami régen áhított nagy siker, bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe! Itt van előttem, hogy kettő-kettő volt az állás, nem akartam elhinni, hogy még rá kell rúgnunk egyet, hogy meglegyen. Megkaptam a labdát, vezettem tíz-húsz métert, lepasszoltam Tokinak, és aztán ahogy bezúdította a kapuba! Emlékszem, kiszaladtam a kispadok elé, a nyakába ugrottam, szinte még most is érzem, ahogy megfogom a fejét, a rövid erős haját, ahogy ordítok a fülébe. „Thank you, thank you, thank you!”, csak ezt ismételgettem! Sohasem felejtem el! Akkor már éreztem, megvan! Persze, szép emlék volt a Ludogorets idegenbeli legyőzése, vagy amikor gólt lőttem Zágrábban és az Espanyolnak itthon. A csoportkörben a legjobban gólnak viszont Varga Roli CSZKA elleni találatának örültem, jobban, mint a sajátomnak! Moszkvában, abban a stadionban győzni, hihetetlen volt! Nagyon remélem, hogy idén is átélünk ilyeneket, mert úgy, hogy az ember már „megkóstolta” ezt, még jobban vágyik rá!

– Ez a futball-láz is vonja magából azt, hogy még az addigiaknál is több szem figyelt titeket, illetve amikor azt mondtad, úgy érzed, megszeretett a közönség, azt kiegészíteném azzal, hogy a szurkolók egyik kedvence lettél ebben a két évben. Hogy éled ezt meg?
­- Csodálatos érzés a szeretetüket tapasztalni, hatalmas erőt tudnak adni. Szerencsére, mivel nagyon nagy és különleges szurkolótáborunk van, sokkal többször hallod a pozitív biztatást. Többször kaptam olyan visszajelzést, hogy jó látni, ahogy küzdök a pályán, ahogy a végsőkig csúszok-mászok, ha kell. Nem a cseleimről vagyok híres, hanem, hogy a szívem-lelkem mindig a pályán van. Belegondolva, szimpatikus lehet ez kívülről az embereknek, pedig ahogy Simon Tibor is mondta, ez az alap, hogy a szívünket-lelkünket kitesszük a pályára. Ezzel nagyon egyetértek, mert tényleg van, hogy nem megy az embernek, vagy nem úgy jön ki a lépés, de ha már fizetnek a nézők, és kijönnek, ez a minimum, amit meg kell tenned, hogy kiadod magadból, ami benned van. Szeretem ezt a felfogást itt a Fradinál!

– A Fradinak szintén sajátossága az, hogy itt hétről hétre meg kell küzdened a csapatba kerülésért, mivel a szakmai stáb célja, hogy minden poszton két azonos szintű játékos szerepeljen. Amikor idekerültél, akkor is meg kellett küzdened a helyedért, és azóta is lettek új riválisaid. A számok alapján jól sikerültek ezek a harcok, hiszen többnyire ott voltál a kezdőcsapatban, de azért volt olyan időszak is, amikor ki-kimaradtál. Hogyan élted meg ezeket?
– Tavaly nyáron, amikor Ihnatenko idejött, és megvolt az első edzőmeccse, nagyon jól játszott. Láttam, hogy nagy, erős, egy védekező középpályásnak talán pont ilyennek kell lennie, és kezdetben igen, kiszorított a kezdőből. Én ahogy egyre jobban megismerem a játékostársaimat, mindig azt nézem, mennyire „hasznos” a csapatnak és nem feltétlen az egyből észrevehető képességekben keresem a különbséget. Úgy láttam, legalább annyira hasznos vagyok, mint ő, és ráadásul én már játszottam előtte, tudják, mit várhatnak tőlem. Alig vártam azt a pillanatot, hogy beállítsanak, játszhassak megint, és megmutathassam, hogy még hasznosabb is tudok lenni! Emberileg jóban voltunk, de nyilván mindenki játszani szeretne. Nem sértődtem meg, de azt nem mondom, hogy nem érdekelt, mert nem lenne igaz. Nem kezdtem el még keményebben dolgozni, mert úgy érzem, én addig is a maximumot nyújtottam, csak mentálisan kellett ezt jól kezelni. Úgy viselkedtem ebben a versenyhelyzetben, ahogy kellett, és amikor a Valletta elleni visszavágón beszálltam, akkor sikerült úgy játszanom, hogy Zágrábban már újra a kezdőben kaptam helyet, amit góllal háláltam meg.

– Téged idézlek, azt mondtad: „Tudnak nagy álmaim lenni”. Mik ezek most?
– Amikor idejöttem, akkor is kérdezgettek erről, de őszintén szólva nem szeretem megosztani őket. Szeretek álmodozni, célokat kitűzni és szeretek keményen dolgozva elérni őket, de nem szeretném mások elé tárni, hogy agonizáljanak rajta, hogy ez elrugaszkodott-e a földtől, megoldható-e, vagy sem. Nagyon szeretem leírni magamnak, és vannak, amiket olykor szinte félve vetek papírra, de aztán leírhatatlanul jó érzés később elolvasni és zöld pipát tenni melléjük, hogy igen, ez is sikerült!

A teljes, igen tartalmas interjú: Fradi.hu