Clubunk Európa- és világbajnok birkózója, Gáspár Tamás tegnap ünnepelte 60. születésnapját, Isten éltesse!

– Édesapja, a szintén a birkózósport nagyjai között számon tartott Gáspár Ferenc az FTC sportolója, majd edzője volt. Magától értetődő volt, hogy ön is a Fradi kötelékében sportol és birkózik majd?
– Nem is volt kérdés, hiszen már csecsemő-koromban is a Fradiba jártam. Jóatyám a Fradiban birkózott, később ott edzősködött, szóval egyenes út vitt oda engem is. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindhárom stadionban járhattam, életem első éveiben a régi, fatribünös pálya alatt pihengettem a birkózószőnyeg mellett a babakocsiban. Hatévesen már edzésre jártam. Ez ma már annyira nem, de akkor még nagyon fiatalnak számított. Egyszóval ott ugráltam, ott szaladgáltam, nevelkedtem a birkózók között, már csak ezért is magától értetődő volt, hogy a Fradiban kezdem el a pályafutásomat.

– Alig 19 évesen debütált a felnőttek között, de már korábban is látszott, hogy eredményes pályafutás állhat ön előtt.
– A gimnázium elvégzése, az érettségi bizonyítvány megszerzése még automatikus volt, ám akkor elérkeztem egy vízválasztó ponthoz, hiszen el kellett döntenem, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Építész- vagy vegyészmérnök szerettem volna lenni, a műegyetemre készültem, de nagyon jól ment a birkózás is, 17-18 évesen kétszer is nyertem az Ifjúsági Barátság Versenyen, ha jól emlékszem, korábban ilyenre nem nagyon volt példa. Vívódtam, hogy a birkózás vagy tanulás legyen-e a fő csapásirány, végül kompromisszumos megoldás született: ha nem is a műegyetemre, de a ma BGE-ként ismert intézménybe jelentkeztem, levelező tagozaton végig is csináltam. A vendéglátás nagyon érdekelt akkoriban, családi vállalkozás keretei között máig ezen a területen tevékenykedem. Mindeközben 19 évesen már válogatott voltam, nem engedték, de nem is szerettem volna feladni a birkózást sem. Sokan javasolták a Testnevelési Főiskolát, melyet később ugyancsak elvégeztem, azonban először tudatosan választottam a gazdasági pályát, szerettem volna, ha az életnek egy egészen más területéről is van végzettségem. E tekintetben édesapám jó példával állt előttem, ő például a sportpályafutása után a Fővárosi Sütőipari Vállalatnál dolgozott főállásban, párhuzamosan volt civil és sportélete is.

– Hazai közönség előtt lett világbajnok 1986-ban, két évvel korábban pedig Európa-bajnokságot nyert, az olimpiákkal viszont nem volt szerencséje, a Los Angeles-i játékokról a szovjet bojkott miatt maradt le, Szöulban pedig egy sérülés akadályozta meg a jó eredmény elérésében. Ez a kettősség máig elkíséri?
– Világ- és Európa-bajnok vagyok, Világkupa-győztes, többszörös érmes, emellett nyertem olyan versenyt – az 1984-es Barátság Versenyre gondolok – melyet a mai társadalmi vezetők már az olimpiával egyenértékűnek tekintenek. Azon a viadalon a sportág krémje mérette meg magát, mindenki tudta, hogy szakmailag az tekinthető olimpiai bajnoknak, aki a döntőt megnyeri. Az a bizonyos finálé versenyzői pályafutásom egyik legnagyobb meccse volt a szovjet Balbosin ellen. Tudom, az nem ugyanaz, mintha Los Angelesben lettem volna aranyérmes, tehát az igazság valahol a kettő között van. Alapvetően mindig is optimista ember voltam, mindig a pozitívumokba kapaszkodtam, a jó dolgokat próbáltam értékelni, éppen ezért sem tudok a negatívumokra visszagondolni, ha visszaemlékszem a sportpályafutásomra.

Teljes interjú: Fradi.hu