Dávid azért szeretne jól játszani, hogy minél több bajnoki címet szerezzen a Fradival.

– Ha a magyar népmeséknek lenne modern változata, Sigér Dávid éppen alkalmas figurája lenne egy ilyen történetnek.
– Tény, ha annak idején a Balmazújváros nem jut fel az élvonalba, most ki tudja, hol tartanék. Azt hiszem, az életem másként alakult volna. Mindenkinél eljönnek a sorsfordító pillanatok, lehetőségek, nekem az az időszak mindenképpen ilyen volt. De sokat is tettem azért, hogy adódjon ilyen lehetőség, hogy a Ferencváros akarja, hogy nála futballozzak.

– Mindig is olyan típus volt, aki megragadja a kínálkozó lehetőséget?
– Legalábbis próbáltam. Kifejezetten motivál, ha azt érzékelem, valaki nincs tisztában azzal, mire vagyok képes. Szeretek rácáfolni a kétkedőkre, bizonyítani, hogy nincs igazuk. Az emberek a legtöbbször sajnos kishitűek magukkal szemben, alighanem azért, mert nem éri őket annyi pozitív élmény, mint amennyit megérdemelnének. Sokszor nekem is eszembe jut, azzal, hogy idáig eljutottam, rengeteg fiatalnak mutatok példát. Az utam is mutatja, sohasem szabad feladni! Ha valamit el akarunk érni, azért keményen kell dolgozni, és ha jön a lehetőség, élni kell vele.

– Gyerekkorában álmodozott arról, hogy egyszer ünnepelt labdarúgó lesz, akinek az autogramjáért sorban állnak?
– Gyerekként csak az érdekelt, hogy élvezzem a játékot. Eszembe sem jutott, mire vihetem, meddig juthatok. Tinédzser voltam már, mire eljutottam oda, hogy egyre határozottabb céljaim lettek. Gyerekként imádtam nézni a Manchester United játékát, később a Barcelonáét, de nem gondoltam soha, hogy egyszer ezekben a klubokban játszhatok, ellenben NBI-es céljaim igenis voltak.

– Most, hogy ezt kipipálta, kíváncsi lennék rá, motiválja-e a külföldi játéklehetőség?
– Imádok a Fradiban futballozni! A klubnál szeretném élvezni a játékot, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Felesleges azon gondolkodni, mi lenne, ha egyszer befutna értem egy ajánlat. Igaz, azt nem tagadom, ott van bennem a kíváncsiság, milyen lenne külföldön futballozni. Miután egyszer már bizonyítottam, hogy képes vagyok magasabbra is eljutni, miért ne sikerülhetne újra?! Azonban nem ez a jó játékom mozgatórugója. Azért szeretnék jól játszani, hogy minél több bajnoki címet szerezzek a Ferencvárossal.

– A nagy rivális fehérváriakat tizenhárom ponttal előzték meg. Reális a különbség?
– Ha a tabella ezt mutatja, igen. Az már más kérdés, ha tíz egymás elleni mérkőzést játszanánk, azokból mi sülne ki. Az utolsó helyen állót ugyanúgy meg kell verni, mint a másodikat, harmadikat. Sok társammal együtt én is amondó vagyok, a címvédés nehezebb feladat, hiszen ebben az idényben még inkább a skalpunkra pályázott mindenki. Azonban bírtuk a kettős terhelést is, sőt az Európa Liga csoportkörében még az utolsó fordulóban is volt esélyünk a továbbjutásra. Terhelés szempontjából nem voltak egyszerű hetek ezek, de mentálisan annyira felpörgettek bennünket a nemzetközi meccsek, hogy néha nem is éreztük a fáradtságot. Október végére aztán csak elfáradt az izomzatom, néhány mérkőzést ki kellett hagynom, a testünk azért előbb-utóbb jelzett.

– Szinte minden mérkőzésen a kezdőcsapat tagja volt, a jelek szerint Szergej Rebrov kedveli a futballját. Miben lett jobb játékos az ukrán vezetőedző irányítása alatt?
– Sokszor rácsodálkozom, mennyire hasonlóan látjuk a futballt. Sohasem volt olyan edzőm, aki taktikailag ennyire felkészült, futballistaként pedig ilyen magas szintre jutott el. Mindenben egyetértek azzal a stílussal, rendszerrel, amit ő honosított meg a Ferencvárosnál. Érzem, bízik bennem, így arra koncentrálhatok, ami a feladatom. Biztos lehetek benne, ha elvégzem, amit kér tőlem, az a csapat hasznára lesz. A személye egyértelműen pluszt hozott a karrierembe, és tudom, még nem értem az út végére.

– Hogy van az, hogy sohasem fárad el?
– Dehogynem fáradok! Olykor már csak a „bőrömön keresztül” veszek levegőt. Más kérdés, hogy a lendület akkor is visz előre. Zongoracipelő vagyok, sohasem képzeltem többet magamról, mint ami vagyok. Ilyen típusú futballista is kell a csapatba. Az az erényem, hogy mindig ott vagyok, ahol szükség van rám. Ezt próbálom kamatoztatni. A tréningeken is sokat futok, ha látom, hogy hol lenne a helyem, oda szaladok. Nem lazsálom el, mondván, ez „csak” egy edzés.

– Mi lesz, ha nem hagyják majd aludni?
– Alig várom, hogy így legyen! A párommal novemberre várjuk az első babánkat, nem aggódom amiatt, hogy ne tudnám kipihenni magamat. Dibusz Dénesnek a közelmúltban született kisfia, sokat beszélgetünk, micsoda pluszenergiákat képes az apaság felszabadítani a férfiakban. Már most észrevettem magamon, ha csak rágondolok a pici érkezésére, olyan feldobódott vagyok, mint előtte sosem. Ha ebből indulunk ki, a következő idény még emlékezetesebb lehet…

NSO