Labdarúgó csapatunk másodedzőjével beszélgettünk.

Máté Csaba

Szerencsére idén sok emlékezetes mérkőzésben volt részünk, de úgy gondolom, hogy a Ludogorec elleni első Bajnokok Ligája selejtező, ahol kettős győzelemmel vertük ki őket, adta meg az alaphangot a szezonra. A játékosok elhitték, hogy van keresnivalónk az európai porondon, hiszen egy nálunk magasabban jegyzett csapatot sikerült kiütnünk. Számomra is ez volt az egyik olyan nagy pillanat, amire szívesen visszaemlékezek, de hála Istennek, az idén több ilyen is volt.

Egy magyar topcsapat nem tudja ugyanazt a nyomást helyezni ellenfelére a nemzetközi mezőnyben, mint a hazai színtéren, ahol bajnokcsapathoz méltóan kell játszani, labdát birtokolni, dominálni. Ehhez nagyon jól alkalmazkodott a csapat, Szergej jól felismerte, jól látta, mi szükséges ahhoz, hogy a Ferencváros nemzetközi porondon is sikeres legyen. Egységes csapatjátékra van szükség, máskülönben nincsen esélyed. A hazai bajnokságban a játékosaink kiemelkedő képességűek az átlaghoz képest, többször előfordult, hogy amikor döcögött a szekér, egy-egy játékos villanásával el tudta dönteni a meccset. De nemzetközi szinten még nagyon hangsúly van a csapategységen. Nagy dolog, hogy meg tudtuk védeni a bajnoki címünket, ami mindig nehezebb, mint megszerezni, ritkán fordul ez elő. Sokáig két mérkőzéssel kevesebbünk volt, akkor nem tűnt úgy, hogy nagyobb a különbség, ki tudja, hogy kialakult volna-e, ha azokat korábban lejátsszuk. De kardinális volt, hogy a vírushelyzet után meg tudtuk ezeket nyerni és 9 pontra tudtuk növelni az előnyünket. Vitathatatlanná tette, hogy onnantól kezdve már csak mi tudtuk volna elveszíteni a bajnoki címet.

Szergej abszolút rendszerben gondolkodik, nála a legfontosabb, hogy a játékosok jó pozícióban legyenek, erre helyezzük a legnagyobb hangsúlyt az edzéseken, a videózások alatt, kevesebb figyelmet fordítunk a technikai megoldásokra. Abból indul ki, hogy a játékosoknak megvan az a szintű technikai képzettsége, ami szükséges. A lényeg, hogy minél jobb pozícióban tudják megkapni a labdát, úgy annál jobban végre tudják hajtani a megoldást, ez egy nagyon fontos eleme a játékunknak. Ezt sulykolja következetesen, edzésről edzésre, mérkőzésről mérkőzésre a játékosoknak. Mondhatjuk, hogy ez látszik is a játékukon.

Ha például Sigit vesszük, akkor elmondhatjuk, hogy neki kifejezetten ideális ez a játékrendszer, amit megkövetelünk. Lehet, hogy ha egy más felfogású edző lenne, aki az egy-az-egy elleni párharcok megnyerésére összpontosítana, akkor neki elképzelhető, hogy nehezebb lenne. Mindig lehet fejlődni, ha egy játékos nyitott arra, amit kérnek tőle és próbálja azt megcsinálni, akkor minden életkorban megy ez. De azt is látni kell, hogy vannak olyan játékosok, akik nem tudnak bizonyos játékrendszert, -filozófiát elsajátítani, ilyenkor van az, hogy elmegy egy másik csapathoz, mert azt gondolja, hogy ott az ő képességei jobban tudnak érvényesülni – félreértés ne essék, ez nem jelenti azt, hogy rossz játékos!

Az öltözőben most minden játékos azt érezheti, hogy a siker része, ha végigmegyünk a neveken, szinte mindenki kapott több-kevesebb időt a pályán, senki nem érezheti magát másodrangúnak, persze valaki több, valaki kevesebb szerepet kapott, de mindenki magáénak érzi a sikert, ez nagyon fontos. Stabilak voltunk, volt olyan időszak, amikor nem is ment úgy a játék, de egy-egy játékos villanása segített a csapatnak. Az jellemzi a Ferencvárost, hogy nem lehet belekényelmesedni, hogy elértünk valamit, akkor most hátradőlünk. Meg lehet nézni a statisztikákat, többször előfordult, ha valaki megveri a Fradit – hála Istennek az utóbbi időben nem volt ilyen sokszor! -, a következő mérkőzése nem mindig sikerül jól, mert nem tudnak olyan hőfokon égni, mint ellenünk, látszik, mondják, hogy az év meccse. Amikor megnyertük a bajnokságot a Honvéd ellen, nagy öröm volt, sajnos a stadionban kevesen jöhettek el, de a Népligetnél együtt ünnepeltünk a szurkolókkal, de már ott elmondtuk, hogy örülünk, de a következő meccs a derbi! Itt oda kell tenni magad, minden meccsre kiviszed, hogy te vagy a Ferencváros. Ezzel a nyomással van aki együtt tud élni, van aki nem. Aki együtt tud élni ezzel, az hosszabb ideig itt van, aki nehezebben viseli, annak hosszú távú tervei nem lehetnek.

Csontosék, Ramadanék korában nagyon fontos, hogy jó színvonalú edzéseken tudjanak részt venni, úgy gondolom, ez számukra adott. Jó játékosok mellett tudjanak edzeni, akiktől tudnak tanulni, ez is fontos. És még a játékpercek is lényegesek. Idén Csonka Andris a Soroksárban a kooperációs szerződés révén elég sok mérkőzést játszott az NBII-ben, nála nagy kérdés, hogy milyen irányban menjen tovább a pályafutása, hogy hétről hétre az NBI-ben kelljen pályára lépnie, ez is lehet egy út neki. A fiatalabbak most kerültek oda az első kerethez, náluk látszik, hogy jól sikerült a beilleszkedés, hétről-hétre fejlődnek. Velük egy kicsit türelmesebbnek kell lenni. De fontos, hogy meglegyen a motivációjuk, ne elégedjenek meg a kerettagsággal, akarjanak bekerülni a kezdő tizenegybe, ha ez nem lesz meg bennük, akkor könnyen megrekedhetnek a fejlődésben.

A kölcsönjátékosaink játékát figyeltük, hiszen hozzánk tartoznak, a szezon végén értékeljük a helyzetüket, teljesítményüket, hogyan tudnának segíteni, ha visszajönnének. Képben vagyunk adatokkal, videókkal, nézzük is a mérkőzéseiket, valamint azt is, hogyan teljesítenek, ha ellenünk játszanak. Ezek alapján fogjuk majd meghozni a döntéseket, hogy kik azok, akik visszakerülhetnek a Fradiba.