Korcsolyázónkkal beszélgettek a sérüléséről, valamint arról, hogyan készül a folytatásra. És a kis házi kedvencét is megismerhetitek.

A Margitszigeten tartott kerékpáros edzésen szenvedett balesetet a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott több tagja is, miután velük szemben előzésbe kezdett egy busz, leszorítva ezzel a short trackeseket az útról.

A baleset során Liu Shaolin Sándor, Jászapáti Petra, Krueger Cole és Oláh Bence is bukott. Az olimpiai aranyérmes Liu Shaolin Sándor nyilatkozott az állapotukról: “Szerencsére nem történt semmi komoly, de abban a pillanatban nagyon megijedtünk és a biztonság kedvéért kihívtunk egy mentőt. A mentősök javasolták, hogy Petra és én menjünk be egy röntgent csináltatni. Szerencsére a csontunk nem sérült, vannak kisebb zúzódásaink, jegelni kell a kezünket.

Az esettel kapcsolatban elmondta, a Margitszigeten tekertek oda-vissza és már az utolsó kör következett volna, amikor szembe jött velük egy busz és leszorította őket az útról: “Bence ment az első helyen, én mentem mögötte, mögöttem jött Petra, utána meg Cole. Már messzebbről észleltük a buszt, de már nem tudtuk feltenni a kezünket, hogy állj, hanem én kiáltottam, hogy figyelj és elkezdtünk lassítani. Egyszer csak azt láttuk, hogy átjön a szemben lévő sávba és elkezdtünk fékezni, de nem tudtunk már megállni. Én csak a Bencét láttam, Petra jött mögöttem és azt hallottam, hogy nagyon hangosan kiabál Petra. Elnéztem balra és azt láttam, fekszik a Petra, nekiment a busznak és azt hittem, beesett alá. A Petra fellökött engem, én a Bencét, a Cole jött mögöttünk és átesett mindenkin. Nagyon gyorsan történt minden, a buszsofőr ki sem akart szállni a buszból, majd odajött és mondta, hogy ‘mit csináltok, normálisak vagytok?’. Meg se kérdezte, hogy vagyunk, ezt nem is értettük. Egyből felpattantunk és azt néztük, mindenki tud-e járni, mert nagyon para volt a helyzet. Nagyon megijedtünk.

Liu Shaolin Sándor elmondta, szerencsére mindenki megúszta komoly sérülés nélkül, a biciklikben azonban súlyos kár keletkezett és a baleset szinte elkerülhetetlen volt, annyira szűk hely maradt számukra az úton.

Egészséges vagyok és nagyon keményen készülök a pekingi olimpiára” – zárta szavait.

Cole Krueger: “Normális napnak és edzésnek indult, máskor is szoktunk a Margitszigeten kerékpározni, ráadásul mások is tekernek, sokan. A busz átjött a sávunkba, és én nem is kerültem el az ütközést, a jármű oldalán három bütykömmel is hosszú csíkot húztam. Szerencsére nem sérültem meg súlyosan.

M4 Sport, NS

– Előfordult már, hogy a nyári felkészülés során motivációhiányra panaszkodott, ehhez képest néhány napja egyenesen úgy fogalmazott, újra olimpiai bajnok szeretne lenni. Mi történt ezúttal másként, mint korábban?
– Az előző szezon előtt tényleg küzdöttem problémákkal, nehéz volt a felkészülés. A szezon közben azért próbáltam összeszedni magam, ráadásul meg is ígértem magamnak, hogy innentől keményen tolom a munkát – szűk két év van még a pekingi játékokig, és én tényleg szeretnék újra olimpiai bajnok lenni. Csak ez motivál, és akkor sem fogok elkeseredni, ha esetleg a mostani szezon valamiért nem úgy sikerül, mint a korábbiak. Nem baj, ha így történik, nem ez van a fókuszban, hanem az olimpia.

– Belegondolt abba, milyen lehetett, illetve lehet a nyári sportágakat űzőknek, akik négy hónapra voltak a nagy versenytől, amikor elhalasztották az olimpiát a járvány miatt?
– Fogalmam sincs, hogy érezném magam, ha velem történik meg ez. Ezt mindenkinek nehéz lehet feldolgozni, talán azoknak könnyebben megy, akik nem az utolsó olimpiájukra készülnek.

– Remélhetőleg önnek sem a pekingi lesz az utolsó – egyébként megvan az a pillanat, amikor elhatározta, hogy újra ott akar állni az olimpiai dobogó felső fokán?
– Pjongcsang után nem volt könnyű – a siker ellenére sem. Valahogy nehezebben ment minden. Még tavaly is leginkább csak az ötszáz méteres versenyeket vállaltam, mert nem nagyon bírtam a többit, ennek meg az volt az oka, hogy nem ment jól a nyári felkészülés. De most tényleg minden más: például sokat kerékpározom, amit eddig utáltam. Beszereztem egy országúti bringát, tekerek a többiekkel, naponta akár négy órát is.

– Tudatosabb lett?
– Igen, mindenben. Fogyni is próbálok. Az előző szezon kezdetekor 84.5 kiló voltam, most 82, és szépen próbálok még lejjebb menni – legalább nyolcvanra.

– Kurtán-furcsán ért véget az előző szezon a koronavírus-járvány miatt, alig néhány hét választotta el önöket a világbajnokságtól. Bár a „mi lett volna, ha?” típusú kérdéseknek a sportban sincs sok értelmük, de mit érez, mit szakított félbe a veszélyhelyzet, mire lett volna képes Szöulban?
– Nem voltam életem formájában, de motivált voltam, érmes akartam lenni lenni Szöulban. Vagy újra világbajnok. Azt nem mondom, hogy kész is voltam erre, hogy az arany is bennem volt, de nem éreztem ezt másokkal kapcsolatban sem. Ráadásul én sosem akkor szoktam nyerni, amikor a legjobb formában vagyok, és sosem azért szoktam nyerni, mert én vagyok a legjobb, hanem mert okos vagyok. Megpróbálok minden lehetőséget kihasználni.

– A short trackben mit jelent az, hogy okos?
– Tisztán látok a jégen, és higgadtan gondolkozom – jó versenyzőtípus vagyok.

– Erre születni kell?
– Szerintem igen, ezt nagyon nehéz tanítani és tanulni. Persze sok mindent megtanultam a szüleimtől és azoktól, akiknek a sikereimet köszönhetem, de valaki vagy így születik, vagy nem. Én így születtem, ezért aztán kifejezetten szerencsés embernek tartom magam. Ezért vagyok olimpiai bajnok.

– A jó versenyző egyik sajátossága az is például, hogy sosem ijed meg semmitől a pályán?
– Ezt azért túlzás lenne kijelenti, félek én is néha, csak éppen tudom, hogyan kell kezelni ezeket a szituációkat.

– Fél?!
– Mindenki fél a jégen, ez természetes – a váratlan helyzetre az emberek első reakciója rendszerint a félelem. Csak nem mindegy, mi a második. És van olyan is, aki már attól a tudattól megijed, hogy nyernie kell: felküldik a jégre, hogy győznie kell, ő pedig azon agyal és fél, mi van, ha nem sikerül. Na, én például ettől sosem ijedek meg.

– Attól sem tart, hogy túl hamar kimondta, újra olimpiai bajnok akar lenni? Két éven keresztül fogja cipelni a terhet.
– A pjongcsangi olimpia előtt azt mondták, a csapatunk aranyérmes lesz – minket pedig ez a kijelentés inspirált, egy pillanatig sem éreztük tehernek. Én sem nagyképűségből mondtam ki, hogy újra olimpiai bajnok szeretnék lenni, hanem azért, mert ezzel csak még inkább motiválni akarom magam.

– Az meg sem fordult a fejében, hogy inkább kiírja otthon a falra, és nem hangosan kimondja a célját?
– Nem szoktam a falra firkálni… Az érmeim közül is csak az olimpiai arany van nálam, a többit anya őrzi. Mentálisan persze trenírozom magam, de nem kell, hogy naponta figyelmeztessen a célomra egy papírlap vagy éppen egy érem. Meg aztán minden nap ott vagyok a Gyakorló Jégcsarnokban, ahol van egy óriási kép rólam a falon. Na, az motivál.

NSO