Dénes nyilatkozott sérüléséről – mielőbbi teljes felépülést kívánunk!

Varga Dénes

Úgy történt, hogy volt egy csapatprogram, amin a részvétel kötelező volt és bár nem sok kedvem volt jelen lenni, csapatkapitányként nem szívesen bojkottáltam volna ezt az eseményt. Egy szerencsétlen mozdulat következtében megsérült a térdem. A dolog azért fájó, mert akkor is dühös lennék, ha ez vízilabdázás közben történt volna, mert azért “valahol” mégiscsak az a dolgom. Vagyis ott a sérülés “benne van”. Amikor tavaly Kvangdzsuban megsérültem, nem sok mindenkit lehetett hibáztatni. Akkor megbeszéltük, hogy a lehető legkevesebbet játszom, ez így is volt, de mégis becsúszott egy malőr. Most viszont sajnos nem erről van szó, hanem egy teljesen felesleges és elkerülhető baleset történt egy számomra felesleges programon.

Jelenleg úgy gondolom, az erőmből arra futja, hogy a Ferencvárossal érvényben lévő, még két évre szóló szerződésemben foglaltaknak maximálisan eleget tegyek mind edzés, mind pedig eredményesség szempontjából. Ez azt jelenti, hogy a Fradival szeretnék még legalább két bajnokságot nyerni, hogy elmondhassam: a Ferencváros színeiben vagyok klubszinten a legeredményesebb a pályafutásom során. Jelenleg úgy érzem, ez az a cél, amit reálisan tudok teljesíteni.

A teljes interjú: VLV