Szergej Rebrov segítője, Alberto szerint erről szól a bajnoki versenyfutás.

Miért éppen téged választott Rebrov? A Dinamónál ugye már nagyon fiatalon együtt dolgozhattál vele, aztán a Fradinál is te lettél a jobbkeze.
– Rebrov a Dinamónál nagyon okosan azt az utat választotta, azt a projektet tervezte meg, hogy szorosan együttműködik az akadémiával, és próbál minél inkább a helyi utánpótlásra is támaszkodni. Ezzel a klub identitását is erősítette. Emellett akkoriban spanyol szakembereket is beépített a stábjába, engem pedig a Dnipro akadémiájáról ismert, így elhívott Kijevbe, ahol én lettem az első külföldi utánpótlás-edző, úgy érezte, a segítségére lehetek. Ráadásul beszéltem ugye oroszul is, ami megint csak mellettem szólt. Így kerültem szorosabb munkaviszonyba Szergejjel.

A Dinamónál több fiatal játékost is felvittétek az első csapathoz. A Fradinál is vannak már a keretben fiatalabbak, de meghatározó szerepet még nem kaptak. Ki az, aki erre alkalmas lehet?
– Szánthó Regő ilyen lehet, tehetséges játékos, akivel sokat dolgozunk együtt, hogy minél magasabb szinten futballozhasson. Ott van ugye Csonka vagy Csontos is, aki kaptak már szerepet az első csapatban, és szintén kitűnő adottságaik vannak. Csontos mellett szól az is, hogy két poszton, középső és bal oldali védőként is bevethető, illetve az is, hogy sosem ideges, a ZTE elleni edzőmeccsen pedig talán az eddigi legjobb produkcióját nyújtotta. De folyamatosan nézegetjük a fiatalokat az utánpótlásból, most is velünk készül egy fiatal csatár, aki szemmel láthatóan nagyon érzi a kaput, meglátjuk, hogyan alakul majd a sorsa. Az, hogy valaki tehetséges, az viszonylag gyorsan kiderül, nagyon fontos azonban, hogy a megfelelő fejlődés is meglegyen. Az adottság, a tehetség magában nem elég, hiába vagy például gyors, ha nem tudod, mit kezdj a labdával. Láttam nem egy ilyen példát is. És fontos, hogy a mentális felkészültség, a megfelelő személyiség is meglegyen, azon is ugyanúgy dolgozni kell, mint a fizikumon, a sebességen, az erőn vagy a technikán. És ebben az edzőkön kívül a családnak, a háttérnek is nagy szerepe van.

Mi a legnagyobb különbség egy fiatal ukrán és egy fiatal magyar között?
– A magyarok kapcsán azért elmondanám, hogy annyira nem ismerem azért az utánpótlást itt, hiszen az első csapattal foglalkozom, bár láttam jónéhány U19-es találkozót is. Annyit viszont már látok, hogy a magyar utánpótlás-nevelés abban a tekintetben picit hátrányban van, hogy nincs egy igazi összekötő híd a felnőtt korosztály és az U19-esek között, pedig ez az a kor, amikor a játékosok még nem igazán állnak készen, viszont szükségük lenne a minél több játéklehetőségre. Ezért is lenne fontos szerintem egy U21-es bajnokság létrehozása, különösen az olyan nagy klubok esetében, mint a Ferencváros, ahol rendkívül fontos lenne a játéklehetőség biztosítása a fiataloknak.

Ha már a hidat említetted: egy pályaedző is általában ezt a szerepet tölti be a vezetőedző és a játékosok között. Az, hogy te mindössze 33 évesen próbálsz érvényesülni, nem volt soha hátrányos a számodra?
– Szerintem nem a kor a fontos ebben az esetben, hanem az, hogy ki tudd vívni a játékosok tiszteletét a munkáddal. A kor szerintem egyébként is inkább egy mentális, egy érettségi állapot. A futballisták nem buták, látják, hogyan dolgozol, milyen a hozzáállásod, hogy képes vagy minden téren értékes munkát elvégezni, és akkor tök mindegy, hogy 17, 33, vagy bármennyi éves vagy.

Milyen egyébként a jó másodedző?
– Mindenek előtt meg kell értenie, mit is akar valójában a vezetőedző, mik az elvárásai, mi a futballról alkotott képe. Ha nincs kettejük között megfelelő együttműködés, akkor nem lehet eredményes a munkájuk. El kell fogadnia a pályaedzőnek, hogy mi is a pontos szerepe, hol van az ő helye a mindennapi munkában, az öltözőben, hol a helye, mi a pontos feladata, amit el kell látni, miközben más dolgokban nem lépheti át a hatáskörét.

Rebrov erős egyéniség, de a Fradi-öltözőben is megfordultak hasonló karekterű játékosok, elég Bödét vagy Lanzafamét említeni. Amikor esetleg feszültebb volt a helyzet, hogyan tudtál másodedzőként segíteni, mi ilyenkor a szereped?
– Nagy feszültség azért nem volt közöttük, konfliktusról nem is volt szó, szerintem mindannyian tisztelték a másikat. Ezekben a helyzetekben nekem is az volt a dolgom, hogy megértessem a játékossal, mit akar a vezetőedző, mert az a legrosszabb szituáció, amikor a futballista nem érti, nem tudja, vagy félreérti, hogy mit akar az edzője. Jobb minél előbb tisztázni ezeket a szituációkat, jobb, ha a játékos tudja, miért több vagy kevesebb a belé vetett bizalom, hogy hogyan tud esetleg javítani a helyzetén.

Sokszor látni, hogy a pálya mellett, esetleg hevesebben magyarázol, miközben Rebrov inkább csöndben nézi a meccset. Előre megbeszéltétek, hogy te is adhatsz utasításokat vagy egyszerűen csak “kijön” belőled a meccsen?
– Tényleg így tűnik kívülről? Pedig nem beszéltük meg Rebrovval… minden edző más és más habitusú, ott van például Unai Emery, aki végig pörög és kiabál a meccseken. A Fradinál egy másodedző ugye mindig a lelátóról kezdi el nézni a mérkőzéseket, onnan jobb a rálátás a pályára, aztán a szünetben elmondja Rebrovnak, mit látott fentről a csapat kapcsán. Én általában a pálya mellől segítem a munkáját, rendszeresen kérdezi a véleményemet a mérkőzések alatt, és én is szólok neki, ha esetleg olyat láttam, amit ő nem.

Te mit tanultál meg Rebrovtól leginkább az évek alatt?
– A profizmusát, az ambiciózusságát, azt, hogy mindenkivel szemben maximalista, legyen szó akár a játékosokról, akár az edzőkről. Soha nem enged ki, tudja, hogy minden egyes pillanat fontos vagy akár sorsdöntő lehet, ha nem koncentrálsz eléggé, rossz dolgok indulhatnak el.

A Ferencvárosról szólva: mennyi hiányzik ahhoz, hogy a Fradi eljusson a BL-csoportkörig is? Igazolni kell, szerencse kell hozzá, mi lehet az az utolsó lépés, amit meg kellene tenni?
– Tényleg az apró részleteken múlik a foci, egy-egy meccs, vagy továbbjutás kérdése. Tavaly nyáron kiderült, hogy a Dinamo Zagreb még erősebb csapat a miénknél, ezért is jutott tovább a BL-ben. De vannak apróságok, amelyekkel azért lehet kompenzálni, szűkíteni a különbségeket. Nyilván számít a játékosok minősége is, mint ahogy a tapasztalat is, mint ahogy arra is tekintettel kellett akkor lennünk, hogy a csapat összetétele, kerete sokat változott. Mi erős ellenfelekkel szemben képesek voltunk többször is kemény és egységes csapatmunkával helytállni, de a BL-csoportkörhöz is közel tudtunk azért kerülni.

Te hogy érezted, ősszel meglehetett volna a továbbjutás az EL-csoportból, vagy ennyi volt most a maximum a csapatban?
– Szerintem mindannyian gondoltunk a továbbjutásra, kell, hogy egy játékosnak, edzőnek, csapatnak legyen ilyen ambíciója. Szergej is mindig ezt próbálja mindenkibe sulykolni: ok, elértünk valamit, büszkék lehetünk, de nem állhatunk meg itt, nem elégedhetünk meg ennyivel. Nem tehetjük ezt meg, sem a klub, sem a szurkolók felé. Legyen szó akár a BL-ről, akár az EL-ről.

Milyen érzés volt neked egyébként visszatérni az Espanyolhoz ellenfélként?
– Eléggé különleges volt számomra ott lenni újra a stadionban, kijött a család, a barátok. És sokan ott ismerték meg egyáltalán a Ferencváros nevét. Most, ha Spanyolországban a Fradiról beszélek, már tudják, melyik csapatról van szó. Előtte, hogy idejöttem volna, inkább csak az idősebb szurkolók voltak tisztában azzal, melyik is ez a klub.

Szerinted miért a Fradi lehet a bajnok? Miben jártok például a MOL Fehérvár előtt?
– Lehet, hogy most elsők vagyunk, de továbbra is 100 százalékon kell pörögnünk, mert egyébként nem lehet győzni. Ha egy dolgot ki kell emelnem, akkor abban vagyunk jobbak, hogy sokkal kiegyensúlyozottabbak voltunk eddig. Egy bajnoki versenyfutás pedig pont erről szól, az lesz az első, aki otthon és idegenben is stabilan hozza az eredményeket és a formáját.

Teljes interjú: Csakfoci