Clubunk korcsolyázója, John-Henry Krueger számolt be napjairól.

Hogy mi történt velem az elmúlt napokban?

Semmi és ugyanaz, mint korábban… Az életem semmit sem változott, minden kezd kicsit unalmassá válni. De miért is ne lenne az, hiszen Allegheny megye, amelynek központja a szülővárosom, Pittsburgh, továbbra is le van zárva, vagyis ezen a téren semmi sem változott. Az emberek csak ritkán mennek ki az utcára, én sem járkálok – a bevásárlásba persze besegítek a szüleimnek. Ilyenkor általában édesanyámmal indulunk útnak.

Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy az utcák továbbra is többnyire kihaltak, a boltokban alig-alig van ember, és mindenki tartja a kívánt távolságot, de erre több tábla is figyelmeztet.

Emellett az edzőim által megküldött terv alapján igyekszem minél inkább formába hozni magam. Nincs könnyű dolgom, mert a napi edzéseim során leginkább csak futni tudok, meg persze elvégezni a szintén a trénerek által összeállított feladatsort. Illetve inkább feladattípusok ezek.

Nem is olyan egyszerű ám ez, hiszen elég kevés eszköz áll a rendelkezésemre, úgyhogy sokszor a képzeletemre és a kreativitásomra is igen nagy szükség van.

Naponta beszélek a testvéremmel, Cole-lal, és a társaim közül is többekkel tartom a kapcsolatot. Hiányoznak.

És fogalmam sincs, mikor térhetek vissza Magyarországra.

Már tudakozódtam, van is elképzelésem az utazásról, ám egyelőre túl korai erről bármit is mondani, térjünk rá vissza később!

Az edzések mellett továbbra is a szüleimnek segítek a legtöbbet; a méhkaptár és a keltető még nem készült el teljesen, bőven van munka velük. De legalább a spárgamező »kész«, fotót egyelőre nincs értelme küldenem róla, mert időbe telik, mire a növények kibújnak a föld alól.

NSO