Női kézilabda csapatunk edzőlegendája négyórás filmet készít a kispadon töltött 15 évéről.

– Korábbi játékosai mesélik, hogy mániákusan szereti Erdélyt. Biztosan aláírta a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését.
– Természetesen, és a Facebook-oldalamon is buzdítottam az embereket a további aláírásokra.

– Honnan ered ez a vonzalom?
– Nagyon büszke vagyok a magyarságomra, és vallom, hogy akinek egészséges identitástudata van, az foglalkozzon a magyar történelemmel, így Erdéllyel is. A családom múltját is igyekszem feldolgozni, mostanában ezzel szöszmötölök. De Erdélyre visszatérve, a döntő lökést a kétezres évek elején kaptam, amikor a Fradival Székelyföldön edzőtáboroztunk. Nehezen szavakba önthető az a szeretet, ahogyan ott fogadtak minket. Később megfordultam ott a jelenlegi csapatommal, a Váccal, és örömmel mondom, hogy a remek kapcsolatainknak köszönhetően ma már nálunk véd a húszéves székelyudvarhelyi Bálint Anna.

– Mindenki ősfradistaként ismeri, de kevesen tudják, hogy a nyolcvanas évek végén az újpesti fiúcsapatot is edzette.
– Az újpesti munka magyarázatra szorul, így nem tudom elkerülni, hogy valamilyen szinten ne másszak bele a politikába. 1988-at írtunk, valamilyen rejtélyes oknál fogva úgy tűnt, mintha az újpestiek többet tudnának a ferencvárosi szerződésemről, mint én magam. Tőlük tudtam meg, hogy mennem kell a Fradiból. Két évig tartott a történet. A fradizmus nálunk családi hagyomány, Óbudán nőttem fel, ott ismerkedtem meg a kézilabdával, de apám csak akkor nézte meg a meccsemet, amikor a Ferencvárossal játszottunk. Nagy élmény volt, amikor a honvédség után hívott a Fradi, ahol 1975-től 2007-ig kisebb megszakításokkal több mint huszonöt évet töltöttem el. Mostanában vágok össze egy négyórás filmet a Fradi női csapata élén eltöltött tizenöt évről.

– Huszonöt éve százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg a bajnokságot. Menet közben is ilyen simának tűnt?
– Az biztos, hogy volt önbizalmunk. A legfontosabb meccsünket a második helyen álló Debrecenben játszottuk, a bajnoki címünk nem volt veszélyben, de ha már odáig eljutottunk, akkor azt a meccset is szerettük volna megnyerni. Útra kelt a csapat, de Szolnok környékén kiderült, hogy a labdás zsák, amelyben nemcsak labdák, hanem cipők, egyéb kellékek – például vax – is voltak, nincs a buszban. Az akkori másodedzőm autóstoppal rohant Pestre, meglett a zsák, bevágódott a kocsijába, majd mint az őrült, úgy nyomta a gázt egészen Debrecenig. Öt perccel a kezdés előtt érkezett meg a csarnokba, addig a játékosok az utazócipőjükben topogtak, melegítettek, az ellenféltől kaptunk egy-két lufit, azzal tudtak dobálózni. Ez volt a legnehezebb meccsünk, amit még ilyen előzmények után is meg tudtuk nyerni.

– Mi volt a csapat titka?
– Volt egy tehetséges mag, amelyik ki volt éhezve a munkára. Kökény Beát sikerült elcsábítanunk az éppen akkor tönkremenő Építőktől, a következő évben jöttek a Farkasok, Ági és Andrea. Folyamatosan erősödtünk. Köke komoly válogatott játékos volt, a többiek csak tehetségesek, de egyberakva komoly klasszisokká értek, és a mai napig nagyon jó közösséget alkotnak. Az 1995-ös bajnoki cím 25. évfordulóját Gödön, a házunk kertjében terveztük megünnepelni, de a vírus felülírta a terveket.

– Sokszor idézik egyik mondását: „Meccset már veszítettünk, de bankettet még soha.
– Ez az igazság. Még egy döntetlen vagy akár vereség után is elment a csapat kiereszteni a gőzt, de profi sportolóként mindenki tudta, hogy meddig mehet el. A mai napig mindenki „talpon van”, megfelelő színvonalon él és ügyel az alakjára.

– Visszatérve a fradizmusra: érthetetlen, hogy 2018-ban, immár a Vác szakmai igazgatójaként, miért ült a kispadon a Ferencváros elleni meccsen, amely akkor a bajnoki címről döntött, később kiderült, hogy a Győr javára.
– Vácon a mai napig minden mérkőzés szünetében bemegyek az öltözőbe és elmondom, hogy mit kellene másképp csinálni. Azt találtuk ki, hogy idegenben én is odaülök a padra, hiszen volt olyan csarnok, ahol nem egyszerű bejutni az öltözőbe. A Fradi elleni meccs előtt sokat töprengtem azon, milyen furán veszi ki magát, ha épp akkor szakítok ezzel a szokásommal. Nem akartam ezzel azt sugallni, hogy a Vác eleve feladja a mérkőzést.

– Ehhez képest a Vác nem adta olcsón a bőrét.
– A Vác története legsúlyosabb vereségét szenvedte el, 42-24-re kikapott.

– De még mindig több ellenállást fejtett ki, mint a Békéscsaba a végül bajnok Győr otthonában.
– Ezt nem tudom értékelni, mert azt a meccset nem láttam.

– Mindenbe belekóstolt, háromszor is felkérték szövetségi kapitánynak. Megérte elvállalni?
– A kapitányi időszak számomra azt sugallja, hogy menyire csökönyös vagyok. Mindig azt hittem, hogy tanultam az előző korszakból, és jobb leszek, de mindig kiderült, nekem ez nem megy. Sokszor volt szerencsém, de tudtam, egyszer leszek a másik oldalon is. Ez az utolsó válogatott mérkőzésemen 2015-ben a dániai világbajnokságon a lengyelek elleni vereséggel meg is történt.

– Klubedzőként viszont kibontakozhatott, 2002-ben a Fradival és 2008-ban az osztrák Hypóval is csak egy hajszálon múlott a csapata Bajnokok Ligája-győzelme.
– 2002-ben a Kometal Szkopje ellen játszottunk, és ugyan az elődöntőben Montenegróban hozzám vágtak egy széket a Buducsnoszt csarnokában, de a Szkopje ennél is sokkal rosszabb volt, a nézők a pályától fél méterre tomboltak. 2008-ban magasan a Hypo volt a legjobb csapat Euró­pában. A Zvezda Zvenyigorod ellen oda-visszavágós alapon dőlt el a BL-trófea sorsa. Idegenben eggyel kikaptunk, a visszavágó játékvezetőit később örökre eltiltották, mert nem tudtak elszámolni a bőröndjükben levő 50 ezer dollárral, amikor lekapcsolták őket a repülőtéren. Az akkori főnököm, Gunnar Prokopp tudta, hogy az oroszok megkeresték őket, de úgy döntött, nem mondja el nekem, mert biztos felemeltem volna a hangomat. Nem volt jó ötlet.

– Apropó, a jellegzetes orgánumát nem akarták hasznosítani más területen?
– A nők szeretik a hangomat, de van olyan decibel, amikor már nem nagyon kedvelik. Régen a kiabálás hozzátartozott a munkámhoz. Az edzősködés színészet is: ritkán adhatjuk teljesen önmagunkat, valamikor fegyelmet kell magunkra kényszeríteni, máskor jobban fel kell háborodni, mint amennyire jogos lenne. Előfordult, hogy a játékosaim lefogtak, mert attól féltek, valami bajt csinálok. De amikor rákacsintottam az egyikükre, amelyik megragadta a karomat, egyből látta, hogy csak „színészkedek”. Akkor azt kellett.

– És mostanában mire van szüksége? Kielégíti a váci feladat?
– Nem árt, ha az ember tisztában van a korával. Én hatvanhét éves vagyok. Tartalmas az életem, zenét hallgatok, most éppen a Nightwish a kedvencem. Szeretek lemenni a balatoni házamba, ahol könnyebb vígjátékokat, filmeket nézek. Olvasok, kutatom a családfát, régi fotókat gyűjtök, gondozom a kertemet. És az is nagyon jó, hogy a gyerekeimmel dolgozom együtt. A fiam a technikai vezető, a lányom a váci akadémián edzősködik. Ezt az élet nagy ajándékának tartom.

Magyar Nemzet