A Győrbe távozó Lukács Viktória elmondta, hogy úgy érezte az elmúlt időszakban, hogy valamilyen új impulzusra van szüksége.

Nyáron épp tíz éve lesz, hogy betetted a lábad a Népligetbe…
Igen, 2010-ben szólt Vova, hogy átjöhetnék a Fradiba… Először az ifiben és a serdülőben játszottam, aztán egy év múlva egyszer csak szóltak, hogy menjek fel edzeni a felnőttbe, mert épp nem volt jobbszélső. 2013-tól egy évet Siófokon töltöttem kölcsönben, majd a visszatérés után maradtam az első csapatban.

Mely momentumok villannak be először ebből az időszakból?
Tisztán itt van előttem, amikor megnyertük a KEK-et, és azzal szívattak a többiek, hogy hívjam fel a Guinnes-rekordok könyvének szerkesztőit, mert ennyi idősen, tizenhat évesen még senki sem nyerte meg ezt a kupát. De a bajnokság és a Magyar Kupa-megnyerése is különleges, illetve, talán érdekes, de számomra a Lipcse elleni BL-selejtező is az. A hosszabbításban ugyanis Gábor engem hagyott a pályán, és rengeteget jelentett nekem, hogy ilyen kiélezett szituációban tizenkilenc évesen megkaptam a bizalmat.

És a sporton kívül?
A sporton kívül az, hogy a Ferencváros eléggé kikupált. Gábornak nagyon sokat köszönhetek, gyakorlatilag azt, hogy az lettem, aki most vagyok, a második számú apámként tekintettem rá az évek során, de Vovát is ide mondom – ha hülyeséget csináltam, tőlük mindig jött az atyai dorgálás. Néztem azokat a fotókat, amiket 2010-2011-ben csináltunk; hát nagyon gyerek voltam, elképesztő érzés belegondolni, hogy eddig jutottam a Fradiban.

Eljutottál odáig, ahová gyerekként akartál?
Amikor elkezdtem kézilabdázni, először is nagyon örültem, hogy csapatsportba kerültem, mert előtte úsztam, és egyéni sportként uncsinak találtam. A kézit ilyen felütés után hobbiként kezdtem, először akkor gondolkodtunk el rajta, hogy ebből több is lehet, amikor Vova hívott a Fradiba. Onnantól kezdve tűztem ki célokat: hívjanak be az utánpótlás válogatottba, aztán a felnőttbe, majd, hogy maradjak is a keret tagja. Most érzem azt, hogy húzójátékossá sikerült válnom a klubomban, és hogy a válogatottban is stabil tudok lenni, tudok segíteni a csapatnak.

Melyik időszakot szeretted jobban, amikor fiatal tehetség voltál, vagy most, amikor már húzóemberként tekintenek rád?
Egészen más a kettő: amikor fiatal vagy, mindenki segít, próbálják javítani a hibáidat, később viszont már neked kellene segíteni, még akkor is, amikor te magad is gödörben vagy. Nehéz, hogy magadat is rendbe kell tenni, de a fiatalok is segítséget várnak, de talán most már megerősödtem annyira, hogy ezt meg tudtam valósítani.

Nos, és akkor melyik áll közelebb hozzád?
Azt hiszem az, amikor már a húzóember szerepében vagyok.

Említetted a magad elé tűzött célokat – most mi a következő?
Nagyon közel volt az olimpia, sajnos ez csúszik, de bízom benne, hogy jövőre ott tudunk lenni, mert legalább egyszer szeretnék olimpián részt venni. Illetve, minden élsportolónak a Bajnokok Ligája-győzelem az egyik álma, nekem is, és ez is volt az egyik oka a döntésemnek.

Mi játszott még szerepet ezen kívül a váltásban?
A tíz év… Iszonyúan sok idő. Tíz éven át ugyanoda járni edzésre, ugyanakkor kelni, ugyanazokkal az emberekkel lenni. Félre ne értse senki, ennek is nagyon sok pozitív része van, és nagyon szerettem is, de úgy éreztem az elmúlt időszakban, hogy valamilyen új impulzusra van szükségem.

A búcsút aligha így képzelted.
Rettenetesen sajnálom, hogy így lett vége, szerettem volna elköszönni rendesen, elbúcsúzni azoktól, akik tíz éven át szurkoltam nekem is, szerettem volna lejátszani normálisan az utolsó meccset Fradi-mezben, nagyon bánom, hogy erre nem volt lehetőségem. Elképzeltem, hogy milyen lesz ez, és a szezon közben volt is néhány komoly mélypontom emiatt. Például, amikor hallgattuk az utolsó rosztovi meccsünkön a BL-himnuszt, bevillant, hogy most hallom utoljára Fradi-mezben ezt – vissza kellett tartanom a könnyeimet, azzal nyugtattam magam, hogy lesz még időm elbúcsúzni.

Mi fog legjobban hiányozni?
A csapattársak, akik valószínűleg egyébként végigkísérik az életemet még úgy is, hogy eligazolok. Hiányozni fog ez az edzésmunka, mert én ebben nőttem fel, a környezet, Budapest, hiszen pesti lány vagyok, furcsa volt anno Siófokon is lakni, ahol csend és nyugalom volt körülöttem, igaz, a család és a barátok miatt úgy is sokat leszek itt. És… Hiányozni fog a Fradi-család is. Tudom, hogy sokaknak okoztam csalódást a döntésemmel, de így is rosszul estek a bántó szavak, mert kicsit úgy érzem, tíz évet elengednek. Bár megértem őket is, mert a csapatnak szurkolnak, és valószínűleg nem tudják magukat az én helyembe képzelni. Kaptam ugyanakkor rengeteg pozitív üzenetet is, igyekszem ezekből táplálkozni.

Fradi.hu

– Nem mostanában történt, de keveset beszélt róla: miért döntött a váltás mellett?
– Tíz évig játszottam ugyanott, jártam ugyanabba a társaságba, készültem ugyanazon a helyszínen, úgy éreztem, változásra van szükségem. A karrierem szempontjából meg kellett hozni ezt a döntést, még ha életem legnehezebb elhatározása is volt. A tíz évnek a megszokás is a velejárója, tudtam, mire számíthatok az edzésen, hova érkezem. Most minden új lesz.

– Mennyiben motiválták a szakmai célok?
– Minden kézilabdázónak álma a Bajnokok Ligája-győzelem. A korábban kitűzött célokat elértem a Ferencvárosban, a BL-arany viszont még hiányzik a polcomról.

– A jelenlegi forgatókönyv szerint akár szeptemberben begyűjtheti.
– Nagyon rossz ez a helyzet, még akkor is, ha én azok közé tartozom, akik jobban jártak, hiszen leendő csapatom negyeddöntős. Sokan egész idényben azért küzdöttek, hogy négyes döntőt játszhassanak, ám mire megrendezik, eligazolnak. Hallottam pletykákat, hogy esetleg visszajátszhassanak a távozók, szóval ez a kérdés még nyitva van. Az biztos, hogy nagyon örülnék neki, ha ilyen gyorsan valóra válna az álmom.

– Ki fogadta a legnehezebben a klubváltásáról hozott döntését?
– Szomorúak voltak a stábtagok, amikor elmondtam nekik, hogy nem szeretnék maradni. Próbáltak is egyeztetni velem, de én akkorra már elhatároztam magamat.

– Dönteni volt nehezebb vagy elviselni a fogadtatást?
– Azt hittem, dönteni lesz nehezebb, ám sajnos sok negatív visszajelzést kaptam. Tiszteletben tartom ezeket a véleményeket is, hiszen ez azt jelenti, hogy elértem valamit, ami talán hiányzik majd nekik. Ugyanakkor rengetegen pozitívan reagáltak, sokan bátorítottak.

– Mi marad meg jobban: a negatív hangok vagy a buzdítás?
– Egyértelműen a pozitív oldal. A negatív visszajelzéseket láttam, elolvastam, de el is engedtem. Sokat számít ugyanakkor, hogy sokan támogattak, jó tudni, hogy vannak, akik a jövőben is szurkolnak nekem.

– Tíz év sok idő. Milyen utat járt be?
– Nagyot, a Fradiban láttak gyerekként és felnőttként is, kislányból rutinosabb kézilabdázó lettem. Egy évvel azelőtt, hogy Golovin Vlagyimir a Ferencvárosba hívott volna, megkerestük a klubot, azonban akkor nem volt szükség rám, volt megfelelő játékos a posztomon. Akkor még nem hittem el, hogy van keresnivalóm a Fradiban, aztán egy évre rá mégis megérkeztem, és onnantól minden olyan gyorsan történt. Egy évet töltöttem az utánpótlásban, majd a felnőttekhez kerültem. Később jött a KEK-győzelem, a bajnoki cím, nyertünk Magyar Kupát is.

– Ráadásul felnőttválogatott lett.
– Emlékszem az edzésre, amikor megkaptam a meghívót. Elek Gábor gratulált, én meg azt sem tudtam, mihez. Akkor mondta, hogy bekerültem a felnőttválogatottba. Aztán eltelt néhány év, és már rendszeres kerettagnak mondhatom magam. Gábornak egyébként rengeteget köszönhetek, nagy szerepe volt a nevelésemben, ha rosszat csináltam, megdorgált, akár a pályán, akár azon kívül. Jó a viszonyunk, és szerintem az is marad.

– Le lehet zárni ezt a korszakot úgy, hogy a járvány miatt hirtelen lett vége?
– Életem végéig szívfájdalmam lesz, hogy nem tudtam normálisan elbúcsúzni a szurkolóktól, hogy nem játszhattam le az utolsó meccset a lányokkal. Amikor utoljára pályára léptünk, azt hittem, lesz még bajnokink, ehhez képest így lett vége… Borzasztó érzés.

– Győrben a világsztároknak sem könnyű felvenniük a ritmust. Felkészült már a váltásra?
– Biztosan nehéz lesz beilleszkednem, hiszen amióta kézilabdázom, csak kétszer kellett megtalálnom a helyemet új csapatban. Minden új lesz, meg kell szoknom a társakat, ki hogyan passzol. Ugyanakkor remélem, a Győr azért keresett meg, mert vagyok azon a szinten, hogy az együttes segítségére legyek.

– Kihívásnak érzi, hogy az FTC-ben a magyar mag működött olvasztótégelyként, Győrben viszont a légiósok lesznek többen?
– Biztos többet kell angolul beszélnem, de a Fradiban sem volt gond azzal, hogy elbeszélgessek a külföldiekkel. Segít, hogy sokakat ismerek a csapatból, a poszttársammal, Faluvégi Dorottyával az FTC-ben is együtt játszottunk, segítettük egymást, tanultunk a másiktól. Budapestiként hiányozni fog a nyüzsgés, megszoktam, a fővárosban mindig dugó van, már Siófokon is fura volt a nyugalom. Ugyanakkor várom, hogy játszhassak, meglátjuk, mikor indul újra az élet. Úgy készülök, hogy ha kell, holnap kezdeni tudjak.

NSO

– Nehéz döntés volt?
– Nagyon.

– Amikor tíz éve, jószerivel kislányként a Fradihoz igazolt, volt kedvenc csapata?
– Nem volt. De nagyon örültem, hogy sikerült a korosztályom legjobb klubjához igazolni. Akkor még ez volt a szempont.

– Rengeteg sikert ért el a fővárosi zöld-fehéreknél…
– Tisztán itt van előttem, amikor 2012-ben megnyertük a KEK-et. Tizenhat éves voltam, ennyire fiatalon nem sokan hódították el ezt a kupát. De a 2015-ös bajnoki cím és a 2017-es Magyar Kupa-siker is különleges élmény volt.

– Ön kereste meg az ETO-t, hogy váltana, vagy fordítva?
– Gondolja, hogy ajánlkoznék? Árulnám magam? Ennél azért már elismertebb vagyok idehaza. Általában köztudott, hogy kinek meddig él a szerződése. Így volt ez az én esetemben is. Több csapat érdeklődött irántam. Végül egy külföldi klub és az ETO maradt. Sok minden szólt a győriek mellett, többek között az eredményeik.

– És az anyagiak?
– Mivel nekünk ez a munkánk, mi ezért kapjuk a fizetésünket, természetesen az is számít. De nem ez volt a prioritás. Anyagilag a másik ajánlat sem volt rossz, de, mint mondtam, sok minden számított. Például hogy itthon maradhatok.

– De ez nehézséget is jelenthet: milyen lesz ellenfélként visszatérnie az Elek Gyula Arénába?
– Nem gondoltam ebbe még bele. Egyelőre még az is fáj, hogy a lefújt idényt miatt elbúcsúzni sem volt időm a szurkolóktól, akik sokat jelentettek nekem. Történjék bármi, a Fradi megmarad örök szerelemnek.

Bors