Évek óta a magyar torna egyik legnagyobb ígéreteként tartják számon clubunk tornászát, a 18 esztendős Balázs Krisztiánt. 2018-ban nyújtón ezüstérmet szerzett a glasgow-i ifjúsági Európa-bajnokságon, még abban az évben ugyanezen a szeren harmadik helyen végzett a Buenos Aires-i ifi olimpián. A versenyen súlyos bokasérülést szenvedett, így nem éppen ideális körülmények között készült a tavalyi, győri junior-világbajnokságra, ahol szintén a nyújtón mutatott gyakorlata állította fel a dobogó harmadik fokára, nem sokkal később pedig a bakui EYOF-on már korláton lett bronzérmes. Nagy Zoltán tanítványa az idén utolsó évét tölti az ifjúsági korosztályban, jövőre már a felnőttek között igyekszik helytállni, ezért is lett volna fontos számára, hogy szépen búcsúzzon a május végi, bakui ifi Eb-n. A viadalt azonban a koronavírus-járvány miatt nem tartják meg az adott időpontban.

– Nyavalyák ide vagy oda, a tavalyi éved után nem sok hiányérzet maradhatott benned.
– Az talán nincs bennem, hiszen mindkét fontosabb versenyemen, a vb-n és az EYOF-on is jól teljesítettem. Utóbbi előtt négy nappal megsérült a nyakam, a hajrában már nem tudtam úgy készülni, ahogyan terveztem, de ennek ellenére egészen jól sikerült szerepelnem.

– Azért a vb előtt sem volt minden rendben.
– Ott a hátfájások hátráltattak, na, meg az ifi olimpián összeszedett bokasérülés.

– Előfordul a tornásszal, hogy a világeseményeken ne legyen semmi egészségügyi gondja?
– Még edzésen se. Igazából mindig fáj valami. Ha mázlink van, akkor jelentéktelen a dolog.

– Győrben az első junior-világbajnokságot rendezték. Hazai környezetben szerepeltél, rengetegen szurkoltak neked. Eszedbe jut még?
– Persze. Sőt, nagyon sokszor. Főleg edzések alatt, amikor kicsit nehezebben megy a munka. Emlékezetes marad már csak azért is, mert úgy éreztem, nagy teher van rajtam. Meg akartam felelni az elvárásoknak, amelyek nem voltak kimondva, de nyilvánvalóan az érmet jelentették. Ezt tudtam és belül én is nagyon szerettem volna. Örülök, hogy a végén sikerült. Ez óriási motivációt adott a folytatáshoz.

– Az idei évre is sikerült átmenteni a formát?
– Nagyon is. Elkezdtem edzeni és feltűnően jól bírta a lábam. Az ifi olimpia után nem tudtam hat szeren tornázni, csak négyen. A talaj és az ugrás edzései kimaradtak, csak versenyeken gyakoroltam őket. Ebben a félévben mindkettőt teljes erőbedobással tudtam csinálni. Tök jól ment a felkészülés, úgy éreztem, most az összes szeren képes vagyok remekül versenyezni. Aztán jött a hír, hogy nem lesz ifi Eb. Vagyis elhalaszthatják, vagy ki tudja. Április végén döntenek a sorsáról.

– Utolsó korosztályos világversenyed lenne. Itt tervezted a szép búcsút?
– Igen és azért rossz kicsit, mert tényleg nagyszerűen ment a készülés. Sokkal korábban kerültem formába, bőven előrébb jártam az edzésekben. A nehéz munkát elvégeztük, már csak szinten kellett volna tartani magam.

– Ősztől már a felnőttekkel kívántál versenyezni. Mi lesz a helyzet, ha akkor rendezik az ifi Eb-t?
– Hogy hogyan tovább, azt még nem találtuk ki. Egyelőre megvárjuk, hogy egyáltalán megrendezik-e és mikor. Aztán az edzőmmel leülünk beszélgetni és átgondoljuk, mi lenne a legjobb megoldás.

– Addig maradnak az otthoni tréningek?
– Képzeld el, hogy nem! Még be tudok járni a Fradiba gyakorolni. Eddig kilenctől délig és fél háromtól fél hatig edzettem, most egy nap egyszer bemehetek egyben négy órát. Tudom, hogy én vagyok a legszerencsésebb helyzetben, mert szinte már mindenhol bezárultak a kapuk. Természetesen ilyenkor senki más nincs a teremben.

– Mennyire várod, hogy kipróbáld magad a felnőttek között?
– Nagyon. Egy éve már biztosan. Készülök is rá.

– Nincs a sportolóban ilyenkor egy kis félsz?
– Nem tudom. Én úgy gondolom, ifiben szépen teljesítettem, megtettem a magamét. Minden nagyobb viadalról hoztam érmet. Persze, jobb lett volna az eddigieknél is jobb helyezéssel tovább lépni, de ha nem lesz az idén ifi Eb, akkor sem leszek szomorú.

– Mekkora szakadékot látsz az ifi- és a felnőttmezőny között?
– Mármint nálam vagy úgy egyébként?

– Meglehet, talán a kettőt külön kell venni.
– Elég nagy az űr a két korosztály között, nyilván még engem tekintve is. Az első felnőttévemben senki nem vár tőlem komolyabb eredményt, de sok új elemem van minden szeren. Ezeket be fogom tudni építeni és nem az lesz, hogy felmegyek, aztán csak állok ott teljesen reménytelenül. Nem mondom, hogy egyből nagyot fogok alakítani, de a tisztes helytállás reális célnak tűnik az elején.

– Az utóbbi években te szállítottad a korosztályos érmeket. Hogyan látod az utánad következőket? Vannak közöttük olyanok, akik hasonló sikerekre lehetnek hivatottak?
– Szerintem igen. Neveket csak azért nem mondok, nehogy bármiféle negatív hatása is legyen rájuk nézve.

– Lényeg, hogy úgy véled, vannak.
– Tudod mit! Inkább elmondom, amit gondolok. Hátha motiválja őket a véleményem. Molnár Botond és Závory Szilárd szerintem rendkívül ígéretes versenyző, sok lehetőség rejlik bennük. Ha a klubomat nézem, akkor elsősorban Lázár Bence és Zámbori Zala állhat fényes utánpótlásévek előtt. Őket nap mint nap látom. Ügyesen nyomják, alázatosan csinálják.

Utánpótlássport

View this post on Instagram

Harmadik hete, hogy a központi edzés a válogatottal megszűnt…😔Nagyon nehéz, hiszen lemondtak minden versenyt, beleértve az Európa bajnokságot is amire úgy érzem, hogy már 90%-ban felkészültem…😞Úgy, hogy még volt másfél hónap a fő versenyig. A teremben csak Én, és az Edzőm vagyunk…Bevallom, hogy a motivációm az elején egy kicsit visszaesett…De már újra a régi, és minden erőmmel az edzésre koncentrálva kelek fel, és fekszem le minden nap! ☝🏽Még így sem panaszkodhatok, ugyanis van olyan csapattársam akinek nincs is lehetősége edzeni. Mindenki nagyon vigyázzon magára, és aki teheti, mozogjon!😁💪🏽 Reméljük, hogy nemsokára minden a régi lesz!❌🦠❌ #BalázsKiki🤸🏽‍♂️ #gymnastics #gymmotivation #training #hardwork #corona #coronavirus @pumped_gabo

A post shared by BK | Balázs Krisztián (@balazs.kiki) on