Legendánkkal beszélgettek, a Fradi mellett szóba került többek között a Liverpool is.

– Volt az a Liverpool elleni meccs 1974. november 5-én, és az embernek borsódzik a háta, ahogy visszapörgeti az idő kerekét. A hihetetlen iramú találkozó után gól nélküli döntetlennel a Fradi ment tovább. Mindez csak azért jutott eszembe, mert pályára lépett azon a találkozón, és tudom, hogy mennyire szereti a Liverpoolt.
– Felejthetetlen emléke a pályafutásomnak az a mérkőzés. A KEK második fordulójában játszottunk a vörösökkel, miután két győzelemmel búcsúztattuk a walesi Cardiff Cityt. Az első összecsapáson az Anfield Roadon talán sérülés miatt nem léphettem pályára, ám a visszavágón Dalnoki Jenő a kezdőcsapatba állított, és mondhatom, annyit még nem futottam azelőtt kilencven perc alatt, mint azon a szerdán. Idegenben egy–egyes döntetlent értünk el, Máté Jani a 92. percben lőtte az egyenlítő gólunkat, ami előtt megcsinálta azt a hírhedt „kengurucselt”, és az a találat azt jelentette, hogy az Üllői úti null-nullal mi mentünk tovább.

– Utánaolvastam és Dalnoki Jenő, akinek a keze alatt 1975-ben egy tökéletesen megfiatalított, saját nevelésű játékosokkal teletűzdelt szurkolói által agyonszeretett csapattal bajnoki címet nyert, akkor azt nyilatkozta: „végtelenül büszke vagyok erre a továbbjutásra, melyet a csapat óriási szívvel, fegyelmezett csapatjátékkal ért el, szerte Európában felfigyelnek…”. Bár csak valami hasonlót írhatnánk manapság is a nemzetközi kupákban szereplő magyar együttesekről.
– A Fradiról most elfogultság nélkül beszélhetek pozitívan, és ha már a Liverpoolt hozta szóba, azt mondom, a zöld-fehérek játéka valamelyest hasonlít a vörösök futballjához.

– Ezt most a klubszeretet mondatja önnel?
– Szó sincs róla. A Liverpool dominál a mérkőzésein, iramot diktál, irányítja a történéseket, és rendszerint az ő akarata érvényesül. Bevallom, a Johann Cruyff fémjelezte totális futball óta most látok valami hasonlót a vörösöktől, és csodálva nézem mindazt, amit bemutatnak a zöld gyepen. Nem szeretnék itt szakmázni, vagy valamiféle edzőkonferenciát tartani, de annyit kiemelnék, hogy a Liverpool egy az egyben játszik. Már az ellenfél tizenhatosánál letámadja a riválist, lezárja a passzsávokat, és folyamatosan hibákra kényszeríti a vele szemben állót. Ha a Manchesternek vagy bármelyik más alakulatnak mégiscsak sikerült eljutnia félpályáig, vagy a liverpooli térfélig, ott egyszerre több vörösmezes támadja le a labdát felhozó játékost. Órákig lehetne beszélni erről, mert Jürgen Klopp majdhogynem tökéletest alkotott. Zseniális fickó, aki, és ezt már megfigyeltem többször is, úgy megy oda a Cop elé, és úgy áll meg a fanatikusok előtt, mint a Bill Shankley szobor az Anfield Roadon.

– Élvezettel hallgatom, ahogy az Üllői úti csodától eljutottunk az Anfield Road varázslatáig. És hát ebben a történetben valóban benne van a Fradi, de mint a múlt része, ön viszont az imént a Ferencváros játékát a Liverpoolhoz hasonlította.
– A Fradi Rebrov mester által gyakorlatilag tökéletesen összerakott, jól, precízen működő gépezet. S hogy nemcsak itthon működhet ez, azt ősszel a nemzetközi kupában is megmutatta. Bravúros döntetlen Barcelonában, és ez még akkor is igaz, ha látjuk, és tudjuk, hogy az Espanyol nem legfényesebb korszakát éli. De Moszkvában sem kapott ki a Ferencváros, és ez bizony nem jellemző a magyar csapatokra. De hogy ne menjünk hónapokkal vissza, itt volt a legutóbbi Videoton elleni mérkőzés, amelyen egyértelműen dominált a Fradi, a székesfehérvári csapatnak gyakorlatilag momentuma sem volt, a zöld-fehér játékosok nem hagytak nekik teret, sőt levegőt sem.

– Több mint tizenötezren ültek a lelátón a Fradi–Vidin és ezt a számot nekünk magyaroknak nagyon is meg kell becsülnünk, mert a legtöbb NB I-es mérkőzést néhány száz, jobb esetben egy-két ezer néző előtt játsszák.
– A Ferencváros mint klub, s mint csapat, most jól működik, ezt még az ellendrukkereknek is el kell ismerniük. Ha nem is harmincezren járnak ki a meccsekre, mint a mi időnkben, vagy rendszeresen húszezren, mint a kilencvenes években, ez a tízezer körüli nézőszám is elismerésre méltó. Én, ha csak tehetem, ott vagyok az Üllői úton, és szurkolok a csapatnak.

– Úgy gondolja, hogy egy idősebb vagy középkorú fradista, aki látta még a régi vagy a nem olyan régi nagyokat játszani, az ugyanúgy tud lelkesedni az idegenlégiósokkal, kimondhatatlan nevű zsoldosokkal telerakott Ferencvárosért?
– A szurkolót a győzelem érdekli, míg világ a világ, ez így lesz. A nosztalgia mondatja velünk, hogy milyen fontos a klubszeretet, hogy egy adott csapat igazi fradistákból, az Újpesthez, a Honvédhoz vagy a Vasashoz érzelmileg kötődő labdarúgókból álljon. Ez már elmúlt. Arséne Wenger mondta ezt, és igazat adok neki: állandó mozgásban van a futball. Ezt tudomásul kell venni, és ez az alapszabály sok mindenre érvényes. Például arra is, hogy a világméretű futballbörze jól működjön. Mert ez a helyzet. Üzlet, iparág, sőt egyre inkább virágzó iparág ez. Légiósok szerepelnek szinte mindenhol, gondolta volna például valaki néhány évvel ezelőtt, hogy fenn északon, a norvégoknál, a dánoknál, a svédeknél megannyi légiós, afrikai, vagy a Balkánról érkezett játékos szerepelhet? Lehet különleges példákat mondani, például Ausztriából a Linzer ASK-t, Spanyolországból a Bilbaót, Horvátországból a Dinamo Zágrábot, hogy igyekeznek honfitársaikat, a sajátjaikat pályára küldeni. De ez már csak afféle szentimentális romantika, és nem a világtrend része. Nézzük meg a Real Madridot, a Barcelonát, vagy valamelyik nagy angol klubot. Elvétve bukkan elő és kerül be a csapatba saját nevelésű ifjú. Egyszerűen nincs idő nevelni, mert óriási a verseny, tartani kell a lépést a riválisokkal.

– Milyennek tartja az NB I színvonalát?
– Vannak jó meccsek, és persze gyengébb találkozók is, de én elfogult vagyok a magyar futballal. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy az Újpest múltjához képest gyengén szerepel, ráadásul a szurkolók is bojkottálják a meccseket, nekem hiányzik a derbi feszültsége, hangulata. Annak idején hetvenezer néző előtt játszottam a lilák ellen. Na, az valóságos futballünnep volt.

– Megkérdezhetem mennyi pénzt kapott a Fradival nyert bajnoki cím után?
– Arra pontosan emlékszem, hogy amikor 1981-ben bajnokok lettünk, egy Orion televíziót kaptam, azt mondták, használjam egészséggel.

– Ma egészen hihetetlen fizetésekről, pénzekről hallani, olvasni, és talán ezért is elkeserítő a gyenge produkció, a lélektelen játék. Havi több tíz millióért legalább fussák ki a belüket.
– Nem szeretnék én a pénzzel foglalkozni, ez a klubok belügye. Egyébként már megváltozott a drukkerek hozzáállása. Annak idején egy rosszabb produkció után azt kiabálták, hogy dolgozzatok, dolgozzatok. Miközben Albert Flóri, a Császár havi kétszáz forintot keresett. Más világ ez. Hagyjuk is a múltat, a jövőnkön viszont sokat lendíthet, ha a válogatottnak sikerül kijutni az Európa-bajnokságra.

– Rengeteg szenvedély van a mondanivalójában, nem hiányzik a kispad? Az, hogy ön rajzolja fel a táblára a taktikát, ne csak beszéljen róla.
– Öreg vagyok már, elmúlt felettünk az idő, de nekem még most is megadatik, hogy beszélhessek a labdarúgásról. Bár egyre kevesebbet hívnak a Sport Tv-be, néha azért még képernyőre kerülök, és véleményt formálhatok.

– Remek kondiban van, nyugodtnak, kipihentnek tűnik. Szed valami csodaszert?
– Nyugodt, harmonikus életem van az élettársam mellett, ráadásul Bálint fiam talált a közelmúltban egy aprócska, néhány hetes koromfekete német juhászt az utcán, hazavittük, és azóta velem, velünk él, mindennap megyek vele sétálni, és olykor futok is, mert pontosan tudom, hogy ez a szeretet, no meg a mozgás tart életben immár nyugdíjasként. De ezt a szót csak halkan, nagyon halkan ejtettem ki.

Teljes interjú: Pesti Hírlap