U16-os csapatunk edzőjével, Lisztes Krisztiánnal beszélgetett a hivatalos oldal.

– Pályafutásod során mikor jött meg először az a gondolat, hogy edző legyél?
– Nem volt ilyen pillanat.

– Akkor hogyhogy mégis így alakult?
– Természetesen játékos-pályafutásom során abban biztos voltam, hogy szeretnék később is a futball mellett maradni, illetve az is célom volt, hogy visszaadjam a magyar focinak azt, amit tíz éven át kint kaptam Németországban. Hogy ez az utánpótlás területén lett, azt abszolút nem bánom. A pályafutásom végén átvettem a Soroksár első csapatát, utána pedig visszakerültem a Fradihoz. Azóta több korosztálynál dolgoztam, és lehet mondani, hogy szerencsés vagyok, hogy sok területen beleláthattam, hogyan működik a klub élete.

– Melyik edződ volt pályafutásod során a legnagyobb hatással rád?
– A legtöbb játékos azt hiszem, a nevelőedzőjét mondja, és én sem vagyok ezzel másképp. Kaszás Pál volt az első meghatározó edző az életemben, kicsit a pótapukám is volt, öt évet tölthettem el a kezei alatt. Ettől függetlenül természetesen nagyon jó szívvel emlékszek vissza Nyilasi Tiborra, akinek a vezetése alatt nagyon nagy élmény volt játszani. A Stuttgartnál a mostani német szövetségi kapitány, Joachim Löw volt az edzőm, Ralf Ragnick is nagy hatással volt rám, karrierem csúcsán pedig Thomas Schaaf irányítása alatt futballoztam a Werder Bremenben, ami már csak a sikerek miatt is felejthetetlen időszak volt.

– Említetted, hogy a külföldi időszakban tanultakat szeretnéd itthon átadni, mi az a szemléletmód, amit Németországból hazahoztál?
– Az edzősködés nagyon komplex, értened kell a szakmához és eközben meg kell találnod a kulcsot a gyerekekhez. Elsősorban a napi munka minőségében látom a sikerhez vezető utat. Az a legfontosabb, hogy senki se elégedjen meg egy-két jó mérkőzéssel, hanem a folyamatban gondolkodjon. Azt szeretnénk elérni a stábommal, hogy a Fradi az utánpótlásban is visszanyerje azt a különleges nevet, ami a nagycsapatra már jellemző. Ez egy folyamat, úgy érzem, jó úton járunk. Szeretnénk, hogy kiemelt játékosoknak érezzék magukat azok, akik itt vannak, de a teljesítményük is legyen ehhez méltó. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem mindenkiből lesz válogatott vagy Fradi-játékos, de szeretnénk, hogy amit a Fradi képvisel, a játék szeretete, a tisztelet, felnőtt korukban is megmaradjon. Akár szurkolóként, akár szponzorként, akár ha odaérnek játékosként. Ehhez az kell, hogy nagyon keményen dolgozzanak, hogy játéktudásban és mentalitásban egyaránt fejlődjenek. Utóbbiban van még mit tanulnunk Németországtól, ebben úgy érzem, tudok miben segíteni.

– Több korosztállyal is dolgoztál, hogy látod, mennyire az az elsődleges céljuk, hogy futballista legyen belőlük?
– Ebből a szempontból nem változott olyan sokat a világ azóta, hogy én játékos voltam. Most is vannak nagyon és kevésbé elhivatottak egy-egy csapaton belül. Akiben nincsen benne az, hogy mindenáron el szeretné érni a céljait, az valószínűleg nem is éri el. Nagyon fontos az edző szerepe, hogy jól kezeljük azokat is, akik bizonyos időszakokban kevesebbet játszanak. Ezeknek a helyzeteknek a kezelésében sokat segít a játékos-pályafutásom, illetve ma már stábokban gondolkodhatunk, pályaedzőkkel, sportpszichológussal, miközben régebben az edző volt a mindenes. Nem lehet azt mondani, hogy valamelyik generáció nem alkalmas rá, hogy onnan kiemelkedjen egy tehetséges futballista, hogy eljusson a legmagasabb szintig. Mindenki képes erre. Ha nekem összejött, ezeknek a srácoknak miért ne sikerülhetne? Nagyon kitartónak kell lenni, és mesteri szintre fejleszteni az erényeket, utána bárkiből lehet topligás és válogatott játékos.

– Mennyire emlékeznek rád a gyerekek, mint játékos?
– Nem nagyon, szerintem nem igazán érdekli őket, de ez egyáltalán nem baj! Biztosan láttak már rólam egy-két felvételt a YouTube-on, de ezzel csak nagyon rövidtávon lehet „élni”. Nekem is volt olyan edzőm, aki nagy név volt, megadtuk neki a tiszteletet, de aztán szakmailag és emberileg nem tudott annyit hozzátenni hosszútávon. Nem akarok beleesni ugyanebbe a hibába.

– Térjünk át konkrétabban a csapatodra, az U16-osokkal a negyedik helyről várjátok a hétvégi folytatást, két pontra a dobogótól.
– Jól kezdtük a szezont, az első nyolc meccsből csak egyet veszítettünk el, utána jött egy rosszabb időszak, sérülések, nem tudtunk a legerősebb csapattal felállni, de ez nem is feltétlenül baj, mert így mindenki játéklehetőséghez jutott. Fizikálisan ebben a korosztályban nagyok a különbségek, vannak nálunk 14-15 éves gyerekek is, akik ügyesek, de a testfelépítésük még nem tart ott, mint egy-egy erősebb ellenfélé.

– Az egyéni vagy a csapatfejlesztést tartod a fontosabbnak?
– Egyértelműen az egyénit. Az egyéneknek a menedzselése a legfontosabb, mert csak néhány játékos kerülhet oda a legjobbak közé. Természetesen ahhoz, hogy az egyéni fejlődése töretlen és optimális legyen, jól kell működnie a csapatnak is. Arra vagyok a legbüszkébb, ha valaki a meccsünk után azt mondja, ez Fradi-stílus! Ami letámadást, előrefelé védekezést, jó értelemben vett agresszivitást, kezdeményezőképességet jelent. Szeretném megtanítani a srácokat védekezni, támadni és győzni.

– A legeredményesebb játékosod Gyuris Aurél volt az ősszel, aki hat találatig jutott. Ki az, akit még ki tudnál emelni?
– A kapusunkat, Mergl Szabolcsot mindenképp, aki korosztályos válogatott. Kovács Patrik egy évvel fiatalabb, de már tavaly bemutatkozott az U16-os nemzeti csapatban. Óvatosan kell bánnunk a nevekkel, mert van, aki kicsit meghaladja a korát fizikálisan, és ezért tud korosztályos válogatott lenni, miközben van, akinek a fejlődési szakasza kicsit lassabb, de nagyobb potenciál van benne. Az a jó ebben a csapatban, hogy bárki utolérheti őket, éppen ezért fontos, hogy mindenki a napi munkában gondolkodjon, és meglegyen a belső motivációja.

Fradi.hu