Bálint is Kazincbarcikáról indult.

– Kazincbarcikán nőtt fel, az óvodában rúgott először labdába, később a városban vált igazolt labdarúgóvá. A Ferencvárosnál volt hasonló életút, mondjam, hogy kié?
– Nem, nem kell, köszönöm. Lipcsei Péteré. Szépen is néznénk ki, ha nem tudnám! Nem tagadom, amikor meghoztam a döntést, hogy elfogadom a Ferencváros ajánlatát, nyomban eszembe jutott, Lipcsei Péter is Kazincbarcikáról indult.

– Gyerekként felnézett rá, volt Lipcsei feliratú meze?
– Ha mezem nem is volt, annak idején lent a téren mindig Lipcsei Peti akartam lenni. Ő volt a legjobb játékos mifelénk, talán még Komlósi Ádám futott be hasonlóan sikeres utat abból a csapatból. Személyesen még nem ismerem Pétert, alig várom, hogy bemutassanak neki.

– Az édesapja testnevelés-földrajz szakos tanár. Igaz, hogy annak idején külön edzéseket is tartott önnek?
– A pluszmunkával sosem volt problémám, sőt. Noszogatni soha nem kellett, anyunak és apunak inkább azzal volt baja, hogyan csaljanak fel a térről, hogy végre befejezzem a focit. Suli után órák hosszát lent rúgtam a labdát, később édesapám mindenben támogatott, mindketten úgy éreztük, a futball révén kitörhetek Kazincbarcikáról. Apu vitt és hozott az edzésekre, jött velünk a különböző kupákra, mindenben mellettem állt.

– Középiskolás korában Budapestre költözött, a Honvéd akadémiájának növendéke lett. Nehéz volt otthagyni a szülői házat?
– Nekem nem volt nehéz, inkább a szüleimnek. Be kellett látniuk, nincs más út, el kell engedniük a fiukat a fővárosba. Nálam nem volt kérdés, és utólag mondhatom, nagyon jó döntés volt. Még akkor is, ha a távolság miatt eleinte gyötört a honvágy, s némi időre szükségem volt, míg belerázódtam a kollégiumi életbe. Abból a korosztályból ketten lettünk élvonalbeli játékosok, Nagy Gergő még most is a Honvédban van, én pedig most hazakerültem a Ferencvárosba.

– A svájci Lugano együttesét hagyta ott a zöld-fehérek kedvéért. Nem mindenki döntött volna a hazatérés mellett…
– Úgy éreztem, jönnöm kell! Október óta tudok a magyar bajnok érdeklődéséről, eleinte sokat gondolkodtam azon, mi lenne a legjobb nekem, és decemberben döntöttem el végleg, hogy a Fradiba igazolok. Svájcban fél év volt hátra a szerződésemből, felmerült, ezt a néhány hónapot már letudom Luganóban, ám végül úgy éreztem, az a jobb döntés, ha már most csatlakozom új csapatomhoz.

– Jól érezte magát Svájcban?
– Nagyon. A hétköznapok arrafelé rendkívül nyugodtak, semmire sem lehetett panaszom. Ami ennél sokkal fontosabb, sikeres voltam a csapatnál, a klubnál hamar beilleszkedtem, mindenki kedvelt, a szurkolók is elfogadtak, megszerettek. Az ott töltött idő alatt kétszer bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe, kétszer bajnoki bronzérmet szereztünk, jól ment a játék.

– Ha már harmadik hely… Karrierje során jóformán csak bronzérmet szerzett. Nincs elege belőle?
– Kis túlzással tele a padlás bronzéremmel. Hét évvel ezelőtt a Honvéddal végeztünk a harmadik helyen, majd Olaszországba szerződve a Leccével az olasz harmadik ligában szereztem bronzérmet, és ahogy mondtam, Luganóban is kétszer lettünk harmadikok. Szóval tényleg nem bánnám, ha másféle medália is jutna nekem. Az más kérdés, hogy idén már az ezüsttel sem érném be, a Ferencvárossal mindenképpen bajnok szeretnék lenni. Nem tagadom, ez is közrejátszott abban, hogy a zöld-fehérekhez igazoltam. Motivál, hogy olyan csapatban játszhatok, amelynél elvárás az első hely, a bajnoki cím.

– A Fradi magasabb lépcsőfok a karrierjében?
– Mondhatjuk, igen. A bajnoki cím mellett valamelyik európai kupában is szeretnék sikereket elérni, ebből a szempontból izgalmas időszak előtt állok.

– A spanyolországi edzőtáborban átesett a tűzkeresztségen, pénteken a belga Genk ellen lejátszotta első felkészülési mérkőzését. Milyen volt a futball zöld-fehér szerelésben?
– Jól éreztem magam a pályán, próbáltam betartani, amit Szergej Rebrov kért tőlem. Egyelőre az a legfontosabb, hogy megfeleljek a szakmai stáb elvárásainak, hiszen nekem most minden új. Igyekszem minél hatékonyabban tenni ezt, és talán mondhatom, a Genk ellen nem is ment rosszul a játék. Szombaton aztán újabb edzőmérkőzés következett a német Union Berlin ellen, úgyhogy nem unatkozunk ezekben a napokban. Nincs idő lazítani, a felkészülés rövidebb a megszokottnál, két hét múlva odahaza már bajnoki mérkőzés vár ránk a Paks ellen.

– Hazatérésében Szergej Rebrov személye is számított?
– A csapat több Európa Liga csoportkörös találkozóját is láttam a televízióban, nyugodtan mondhatom, európai futballt játszik az együttes. Amióta Szergej Rebrov az edző, átalakult a Fradi, lehet látni a szervezettséget, hogy a pályán mindenkinek megvan a részfeladata, amitől nemigen térhet el. Bevallom, ez tetszik, hiszen az elmúlt években külföldön is azt tapasztaltam, ma már ez az alap. Örülök, hogy Szergej Rebrov személyében neves külföldi edzővel dolgozhatok, biztos vagyok benne, képes lesz kihozni belőlem a legtöbbet.

– Az edzőtáborban védekező középpályásként lépett pályára. Ez az a poszt, ahol a legtöbbre képes?
– Igen, a hatos és a nyolcas pozíció az, ami igazán fekszik. Attól függ, milyen felállásban játszunk, de az biztos, középen tudok kiteljesedni, megmutatni az értékeimet. A csapattársak szerencsére hamar befogadtak, Botka Endrét a Honvédból ismertem, de Lovrencsics Gergővel is hamar megtaláltam a közös hangot, az első naptól rendkívül segítőkész volt. De mindenki segített a beilleszkedésben, örülök, hogy itt lehetek.

– A válogatott márciusban Bulgáriában játszik az EB részvételért. Eszébe jutott, hogy akár ott lehet Szófiában?
– Igen. Ha az ember a Ferencvárosban futballozik, jobban szem előtt van, de nem emiatt döntöttem úgy, hogy elfogadom a klub ajánlatát. Tisztában vagyok vele, először ki kell harcolnom a helyem a kezdőcsapatban, azt követően huzamosan jól kell teljesítenem, a válogatott csak utána következhet. Van teendőm bőven, de nálam most aligha van motiváltabb futballista a keretben.

NS