Pólósaink válogatott balkezesével beszélgettek.

– Hogy is volt az a páros kiállítás? Mi volt az előzménye?
– Figari 12-11-re alakította az állást, én megpróbáltam blokkolni a lövését, és közben elvileg megütöttem, de szó sem volt szándékosságról. Ő ezt másképp értelmezte, adott egy tockost, mire én nekimentem. Megkaptuk érte a büntetésünket, de azt mondom, most is ugyanúgy cselekednék. Nehogy már megfélemlítsenek bennünket az olaszok!

– Én ezt az incidenst úgy fordítottam le magamnak, hogy míg a kvangdzsui világbajnokságon egyértelműen úgy tűnt, a világbajnok olaszok előttünk járnak játékban, 12-10-re legyőztek bennünket az elődöntőben, fél év alatt eltüntettük a különbséget, sőt. És hogy utolértük a világ papíron legjobb­jait, azt játékon kívüli aktusokkal is alátámasztottuk.
– Igen, ezt így is lehet értelmezni.

– Amúgy elégedett volt azzal, amit mutattak Cuneóban?
– Mindenképpen, sőt még azt is mondanám, kicsit túl jól játszottunk, erre magam sem számítottam. Hiszen az elmúlt héten kemény erőnléti edzéseket végeztünk, sokat úsztunk, alkalmanként 2-3000 métert, és tornatermi kondizás is volt bőven. Hétfőre pihenőt kaptunk, és a jövő kedden kezdődő Európa-bajnokság, a török meccs előtti utolsó héten már jöhet a finomhangolás. Persze lesz benne még egy kis súlyzózás is, hogy fenntartsuk az izomtónust. Beköltözünk egy pesti szállodába, együtt maradunk az Eb végéig.

– Az olaszországi tornán elég döcögősen kezdtek az amerikaiak ellen, mi volt ennek az oka?
– Bizony, 3-1-re elhúztak, szétúsztak bennünket. Kicsit még benne volt az izmainkban az a sok kondizás. Szerencsére a mi sportágunk nem csak az úszás, itt van egy labda is a medencében, és amikor elkezdtünk pólózni, már nem volt mese. És azt is tudtuk, azt az intenzitást nem képesek 32 percen át tartani az amerikaiak. A görögök nagyon fáradtak voltak, beszélgettünk Funtulisszal és Vlahopulosszal, akik a magyar bajnokságban játszanak – előbbi klubtársam a Fradiban –, ők mondták, hogy rettenetesen meghajtotta őket Vlahosz, az edzőjük a napokban. Az olasz meccs pörgős volt, igen magas színvonalú, de túlzott következtetést nem vonnék le a 14-14-ből, mert nem játszott a remek balkezesük, Echenique, aki négy gólt dobott nekünk Kvangdzsuban.

– Az olasz meccsen úgy tűnt, az ellenfél nem tud mit kezdeni önnel és Vámos Mártonnal, a két balkezesünkkel, összesen hat gólt dobtak. Miért volt általában egyszerre csak egyikük a vízben?
– Ez az alapfelállásunk, rendszerint emberelőnyben vagyunk bent mindketten. Tény, hogy nem sok válogatott van a világon, amelyikben két jó balkezes játszana, talán csak még a szerbeknél Mandics és Filipovics, de például most az olaszoknál túlnyomórészt jobbkezes volt a rosszkéz-oldalon, ami nagyon komoly taktikai hátrány. Igyekszünk kihasználni ezt a versenyelőnyünket.

– Mire számít az Eb-n?
– Szeretném, ha megnyernénk a tornát, de minimum kiharcolnánk az olimpiai kvótát, ami úgy jönne össze, hogy csak a szerbek és/vagy az olaszok előznek meg. Persze a legszebb az aranyérem lenne a hazai medencében.

– Sokan azt mondják, ma már a klubban való szereplés felülírja a válogatottat, hiszen az egyesületükből kapják a játékosok a nem is alacsony fizetésüket. Emiatt fordult elő, hogy az elmúlt években több kulcsjátékosunk is átmenetileg „hanyagolta” a válogatottságot. Ön is így látja?
– Egyáltalán nem. Annyira zsúfolt a versenynaptár, annyi eseményt iktattak be a nemzetközi szövetség vezetői, hogy szó szerint nincs idő pihenésre, egyre több a sérülés, az idősebb pólósok belefáradnak a taposómalomba. De szó sincs arról, hogy csökkent volna a válogatottság presztízse. Az olimpia közelsége különben is félelmetes mozgósítóerő.

Magyar Nemzet