„Brani” ma ünnepli 70. születsénapját, Isten éltesse!

Vannak, akik még felismerik, vagy szokott néha nosztalgiázni?
Egyre ritkábban ismernek fel, azért a hetedik iksz környékére érve megváltozik az ember, szemüveget is hordok, márpedig futballistakoromban erre nem volt szükség. Persze, akik akkoriban jártak meccsre, tudják, ki vagyok.

A hetvenedik születésnapja környékén talán hetvenkedhetne is…
Nem szokásom, nosztalgiázni viszont néha szoktunk a régiekkel. Időnként kijárok mérkőzésre a Groupama Arénába, legutóbb a Dinamo Zagreb elleni meccset láttam, Bálint Lacival, Rákosi Gyulával találkoztam, s arról beszéltünk, hogy az 1967-es, ’68-as, ’69-es Fradi milyen jó kis csapat volt. Ugyanezt el lehet mondani az Újpestről is. Emlékszem, az 1968-1969-es BEK-kiírásban a történelem közbeszólt. A csehszlovákiai forradalom után a Varsói Szerződés országainak katonai bevonulása miatt az UEFA megváltoztatta az első forduló sorsolását, amit a Szovjetunió nyomására a többi szocialista ország nem fogadott el, ami azzal járt, hogy a Fradi sem léphetett pályára. A döntőbe vagy az elődöntő jutás sem lett volna meglepetés. Hasonlóan az Újpesthez, a lila-fehérek el is jutottak 1973-ban a Juventus ellen a negyeddöntőbe, rá egy évre a Bayern München elleni elődöntőbe, de nem tudtak továbblépni. Az újpestiek mindig mondták, de én is állítom, ha Páncsics Miklós náluk játszik, a BEK-győzelem sem lett volna elérhetetlen.

A szintén egykori fradista, Bánki József a közelmúltban azt nyilatkozta, Kocsis Sándor, Varga Zoltán és Branikovits László után neki megtiszteltetés volt, hogy magára húzhatta a nyolcas mezt. Ön Kocsis és Varga után tehette meg. Átérezte a jelentőségét?
Hogyne, rögtön felfogtam! Egyébként a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi csatársorba – s a bal szélen vegyük számításba Katonát is – nem lehetett bekerülni, csak ha valaki megsérült. Nekem különösen nehéz volt, mert se fedezetet, se szélsőt nem tudtam játszani, csak a belső csatár poszton voltam használható. A mexikóvárosi olimpia után könnyebb lett a helyzetem, mert Varga Zoli elhagyta az országot, Albert Flóri pedig egyre többet volt sérült. Régen nem volt annyira divatos a statisztika, mint manapság, de érdemes lenne utánanézni, hogy amikor ők nem léptek pályára, hány góltól esett el a csapat. Ezért is volt nagy felelősség a pótlásuk.

Ezerszer feltették önnek a kérdést, én is megkérdezem: tudatosan alakította ki, hogy hasonló volt a mozgása Alberthez?
Nem, de az biztos, hogy Flóri hatott rám, ahogy mindenkire. Én 1962-ben kerültem a Ferencvároshoz, 13 éves voltam, csak lestük a nagyokat, hogy mit csinálnak. Flóri nyolc évvel volt idősebb nálam. Olyasmiket is megcsinált, amit nem lehetett megtanulni. Ha bevetett egy trükköt, persze hogy megpróbáltuk utánacsinálni. Ismeri a Zidane-cselt? Zinedine Zidane zseni volt, s miután először bedobta a cselét – hogy rálép a labdára, aztán vezeti tovább – rengetegen próbálták utánozni.

Önnek nemcsak a futása emlékeztetett Albertére, hanem a felhúzott könyöke is.
Pedig higgye el, ebben sem volt semmi tudatos.

Az öregek egyébként a hónuk alá nyúltak?
Is-is.

Ennek van negatív kicsengése is…
Persze. Nem minden idősebb játékos ölelt a keblére tizenhét évesen, mondván, de jó, hogy a felnőttkeret tagja vagyok.

Az öltözőben lehetett érezni, hogy feszült az Albert-Varga viszony?
Egy fenét! Az „ügy” – ha egyáltalán annak lehet nevezni – fel volt fújva. Mert kivel foglalkoznak az újságok? Azzal, aki a gólt rúgja, azzal már kevésbé, aki a gólpasszt adja. Manapság már ezt is kimutatja a statisztika, de a mi időnkben másként volt. Flóri szerezte a gólt, de a helyzetet számos alkalommal Zoli dolgozta ki. Varga úgy érezte, az ő szerepe kevésbé hangsúlyos.

Varga meg-megjegyezte, hogy miért kap prémiumot Albert, ha nem játszott…
Voltak apróbb megnyilvánulások, ezek minden öltözőben előfordultak. De az ellentéteket a zseniális Lakat Károly elsimította.

Milyen edző volt Lakat?
Elsősorban nem edző volt, hanem ember. Pedagógus, aki fantasztikusan tudott hatni a lelkünkre. Mai kifejezéssel élve: remekül motiválta a csapatot. Mi is fradisták voltunk, de ő különösen az volt. Az is a pedagógiai érzékét dicséri, hogy ilyen belső csatárok mellett marasztalt, miután Varga már nem volt, rögtön a helyére léphettem. Pedig felvetődött, hogy eligazolok.

Hová?
Szegedre, a SZEAC-hoz Bálint Lacival együtt. Neki Mátrai Sanyival, Havasi Sándorral, Horváth Apival kellett megküzdenie a hátvéd poszton. Aztán maradtam, és nem bántam meg.

Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzése?
Kettő ilyen is van. Az egyik 1968 januárjában a Liverpool elleni 1:0-ás győzelem idegenben, a másik ugyanabban az évben a Bologna elleni 3:2 a Népstadionban. Az elsőre sokan emlékeznek, Varga Zoli remek labdával ugratott ki, és a hosszú sarokba lőttem, de a szívemhez a Bologna elleni VVK-elődöntő első meccse még közelebb áll. Az ellenfél 2:0-ra vezetett, az én két gólommal egyenlítettünk, az első különösen kedves, mert a félpályáról indulva kicseleztem mindenkit. A győztes gólt Varga Zoli lőtte, idegenben pedig 2:2-es döntetlent játszottunk. De mondhatnám 1971-ből az UEFA kupa első fordulójában a Fenerbahce elleni 3-1-es győzelmet, mindhárom gólt én szereztem. Szinte ki se fért a nevem háromszor a Népstadion eredményjelzőjére. S van egy történelmi gólom is: ugyan a stadion 1974-es nyitó mérkőzésén 1-0-ra kikaptunk a Vasastól, de az MTK vendégjátékán az új stadionban én rúgtam a klub történetének első gólját. Nem akarok mentegetőzni, de a Vasas elleni mérkőzés előtt kaotikus állapotok uralkodtak, mert mindenki jegyet akart szerezni, az egész csapat azzal volt elfoglalva, hogy az ismerősök ott lehessenek a stadionavatón.

Most én említek nevezetes találkozót: az 1975-ös KEK-elődöntő első meccsén a Crvena Zvezda ellen 2-1-re győztek, és ön szerezte az első gólt, a másodikat Magyar Pista.
Ez is felejthetetlen, de az is, hogy sérülés miatt csak a lelátóról izgulhattam végig a visszavágót, a 2—2-es döntetlent, és főleg azt, ahogyan Megyesi Pista berúgta a tizenegyest.

Negatív élménye is van?
Hogyne! Tizenöt évesen a törökországi UEFA-torna előtt a BVSC-pályán egy edzőmeccs tizedik másodpercében nyílt törést szenvedtem. Otthon feküdtem Zuglóban, amikor a ház elé megérkezett egy busz, s leszálltak róla a srácok, hogy a repülőút előtt elköszönjenek csapatkapitányuktól. Elsírtam magam a meghatottságtól.

Az nem érintette negatívan, ahogyan távoznia kellett a Fradiból?
Dehogynem! Megalázó volt. De a többieknek is, ahogyan Alberttel, Juhász Pistával, Szőkével abbahagyatták a futballt. Dalnoki Jenő az egész ificsapatát felhozta a felnőttkeretbe, de nem a srácok tehetségével volt baj. Egyre kevesebbszer jutottam szóhoz, el is határoztam, hogy eligazolok Győrbe, már folytak is a tárgyalások. Egyszer csak 1976 nyarán hívatott Harót János, az FTC elnöke, s annyit mondott, hogy mától a Csepel labdarúgója vagyok. Ehhez tudni kell, hogy hetvenöt telén azt mondták, „Brani, te a mi fiunk vagy, nem engedünk el sehová sem, itt élned, halnod kell„. Ez szó szerint elhangzott. Az FTC pályáról az MLSZ-be mentem a szeretve tisztelt Kutas Istvánhoz, egyből be az elnöki irodába. Elmondtam a problémámat, mire a kedves Pista bácsi annyit jegyzett meg, vagy Csepelre megyek, vagy az alsóbb osztályú Sütőiparba.

A Csepel önért állítólag az Üllői úti pálya villanyvilágításával fizetett az FTC-nek. Igaz ez?
Kutas, Harót és a Csepel elnöke ezt egymás között lejátszotta.

Ott volt az 1972-es olimpián, igaz, a döntőn nem játszott. A legenda szerint a lengyelek a találkozó előtt megkeresték önöket, hogy legyen döntetlen az eredmény, mert akkor mindkét együttes aranyérmes, de önök nem mentek bele a bundába, végül kettő egyre kikaptak.
Ennek semmi alapja sincs.

És annak a történetnek van, hogy ön és Dékány Ferenc bementek a Dunacorso étterembe, ahol Kutas István és az NB I-es edzők étkeztek, s ön Dalnoki Jenőnek elhúzatta a Szeressük egymást, gyerekek című dalt, aztán Dékány Pofi Kutasnak küldött egy nótát?
Ez igaz, 1975-ben történt! Kecskebéka felmászott a fűzfára, ezt a magyar nótát küldte Pofi az áldott Kutasnak.

Miért nem kedvelte Kutast?
Sokat tett a magyar futball tönkretételéért. Bevezette a követelményrendszert, futottunk, mint a lovak.

Részben ennek is köszönhető, hogy nem maradtunk le az argentínai világbajnokságról.
Én ebben nem vagyok biztos. Nyilasi és Törőcsik sem volt futóbolond.

Szeretett futni?
Nem, de amit korábban Lakat kirótt ránk, azt a mennyiséget elvégeztem. Nekem nem a kondícióm volt az erényem, gyors voltam rövid távon – és gólérzékeny.

Hosszabbítás – NS