Ma ünnepeljük az Üllői129 tizenegyedik születésnapját, egy csodás év végén. 2008 december 15-én Rafe Wolfe és Jason Morrison válogatott sikereiről számoltunk, számoltam be az akkor induló oldalunk első cikkében. Három perccel azután, hogy megjelent, Beer barátunk már kommentelt is, majd nem soká követte őt Jackie, Machine és sokan mások.
Az elmúlt 11 évben sok közös örömünk, bánatunk, sikerünk és kudarcunk volt, de mikor a tavalyi születésnapi bejelentkezésünkkor azt írtam, hogy „…tíz év alatt a Fradi körül sok minden változott, szerencsére előnyére. Többen vagyunk, több szakosztály nagyobb sikereinek örülhetünk„, talán nem is gondoltam arra, hogy oldalunk tizenegyedik, a Fradi 120. évében ilyen fantasztikus sikereknek örülhetünk majd, szinte minden fronton: a teljesség igénye nélkül elég ha csak a harmadik csillagot, a Bajnokok Ligája győzelmet, az Európa Liga remeklést, az Erste Liga elsőséget és kiváló Kontinentális Kupa szereplést említjük. Felemelő, megtisztelő és felejthetetlen volt ebben az évben – is – a Ferencvárosról tudósítani. Köszönhetően ezeknek az eredményeknek és nektek, olvasóknak, kommentelőknek, az oldalunk is kiemelkedő évet zár.
Hátborzongató belegondolni, hogy az élő közvetítéseinket tekintve az NBII-es Tiszaligeti stadion sövényétől az Európa Liga razgradi sajtópáholyáig jutottunk az évek alatt.
Kívánjuk a klubnak, magunknak és nektek is, hogy egy év múlva hasonlóan sikeres esztendőt zárhassunk. Mi kisebb-nagyobb újításokra készülünk, hogy még jobban kiszolgálhassunk titeket, de ezekről még korai lenne beszélni.
Addig is HAJRÁ, FRADI!
ulloi129
Az Üllői129 szerkesztősége nevében