Támadónk szerint ma bármi megtörténhet, de természetesen nyerni szeretne.

– A Ferencváros csütörtökön a továbbjutásért lép pályára Razgradban, az Európa Liga csoportkörében, az utolsó fordulóban. Hogyan látja az esélyeket?
– Azt mondhatom, amit a legtöbben tudnak. A Bajnokok Ligája selejtezőjében oda-vissza megvertük a Ludogorecet, az Európa Ligában viszont itthon kikaptunk tőle. Tehát bármi megtörténhet. A Ludogorec jobb, mint nyáron volt, új a csapat edzője, és több új játékost is igazolt. Igaz, mi is fejlődtünk, egyre nagyobb az önbizalmunk. Olyan meccs lesz, amelyen bármi megtörténhet. Természetesen nyerni szeretnénk.

– Hetek óta nemcsak jól, hanem látványosan is játszik. Minek köszönhetően? Avagy a tavasszal és a nyáron miért nem jött ki a lépés?
– Kazahsztánban tavaly októberben véget ért a szezon. Három hónapon át nem játszottam tétmeccset. Aztán idecsöppentem a Ferencvárosba, új csapatba, új országba, új társak közé. Mint a brazilok általában, én is szeretem a kombinatív játékot. Idő kellett ahhoz, hogy megismerjük egymást, nyáron pedig háromszor is megsérültem.

– Mit tudott Magyarországról, a magyar bajnokságról, mielőtt a Ferencvároshoz igazolt?
– Kazahsztánban Elek Ákos és Eppel Márton is a csapattársam volt, Danilo a Honvédból pedig a barátom. Amikor ajánlatot kaptam a Fradiból, természetesen azonnal őket kérdeztem. Mindannyian biztosítottak, jó helyre kerülök. Igazuk volt. Erős a bajnokság, jó a Ferencváros, Budapest pedig egészen gyönyörű. A feleségem már azt mondogatja, nem is akar innen máshová költözni. Pedig amikor eljöttem a Kajrattól, megígértem az elnöknek, hogy majd visszamegyek, s ott fejezem be a pályafutásomat.

– Négy évet is lehúzott Kazahsztánban. Nem érzi úgy, hogy elfecsérelte ott a legszebb éveit?
– Amikor ott játszottam, cseppet sem éreztem úgy, nagyon szerettem ott lenni. Ám a Ferencvárossal új szintre kerültem, korábban nem szerepeltem az Európa Ligában. Talán feljebb is juthattam volna, de nagyon jól érzem magam itt, s ahhoz képest, hogy nem is akartam futballista lenni, végül is sokra vittem.

– Hogyan?
– Gyerekként a futsal volt a mindenem, nem is akartam nagy pályára váltani. A nagybátyám győzködött, hogy csak meg kellene próbálnom. Nem volt könnyű kitörni, mert Brazíliában rengeteg a jó játékos. S a fiatalokkal úgy bánnak, hogy adnak nekik egy lehetőséget, de ha nem tudnak élni vele, akkor egyből elküldik őket, mert jön helyettük más. Az én pályafutásom is nehezen indult, ezért elégedett vagyok azzal, amit harmincegy éves koromra elértem.

Teljes interjú: Magyar Nemzet