A magyar válogatott csapatkapitányával beszélgettek a világbajnokság előtt.

– Azt mondta, régen érezte magát ennyire motiváltnak egy világverseny előtt. Kifejtené?
– Nem is a motiváció a legjobb szó rá, hiszen az sosem hiányzik belőlem, inkább arra gondoltam, hogy a tavalyi Európa-bajnokság óta nagyon jó érzéseim vannak a jelenlegi válogatottal kapcsolatban. Franciaországban nagyon jó volt abban az együttesben játszani, a csapat részének lenni. Úgy látom, a játékunk is előremutató azok után, hogy éveken át nem volt annyira sikeres a csapat, nem jöttek az eredmények. Ezt a tüzet, ezt a lendületet érzem a többieken, és ezért várom nagyon ezt a világbajnokságot.

– A jövő évi tokiói olimpiára is gondolt, amikor a motivációt említette?
– Valóban ott motoszkál mindenkiben a tokiói kijutás gondolata. Mivel a 2012-es londoni és a 2016-os riói nyári játékok is kimaradtak, Tomori Zsuzsin kívül senki sem volt még olimpián ebből a csapatból, de határozottan úgy érzem, ezt a célt is elérhetjük.

– A fiatal átlagéletkor előnye vagy hátránya lehet a magyar válogatottnak?
– Mindkettő. Tény, a rutin nem mellettünk szól, de a küzdőszellem, az akarás, a harcosság és a hozzáállás, ami jellemzi ezt a csapatot, példaértékű. Ez már tavaly is előrevitt minket az Európa-bajnokságon, az egy-két gólos győzelmekben óriási szerepet játszott, és én ezt várom továbbra is. A csapat fiatalabbik részére térve, a lányok junior-világversenyeken elért eredményeiből látszik, hogy győztes típusú játékosokról van szó, és szerencsére ebben nem változtak a felnőttek között sem.

– Csapatkapitányként hogyan látja, miben változott ez a fiatal együttes az elmúlt egy évben?
– Érettebb lett. Az elmúlt egy év során mindegyikük meghatározó játékossá vált a klubjában, még Vámos Petra is egyre jobb teljesítményt nyújt Debrecenben, pedig ebben az idényben mutatkozott be a felnőtt NB I-ben, és először játszott az EHF-kupában is. Háfra Noémi és Klujber Katrin már a Bajnokok Ligájában brillíroznak a Fradival, de rajtuk kívül is mindenkiről elmondható ebben az együttesben, hogy bár sokan még csak húszévesek, meccsről meccsre erős csapatok ellen is egyre többet mutatnak, fejlődnek és tapasztalatokat gyűjtenek. Biztos vagyok benne, hogy ez ki fog jönni, akár már most, Japánban.

– Mi az erőssége a válogatottnak?
– Az, hogy mindenki bele tudja tenni a maga egyéniségét a mérkőzésbe, és döntő szituációkban is helyt tud állni. Senki sem fog habozni éles helyzetben, ha rá dolgozunk ki egy akciót. Mindenki vállalja a felelősséget, és meg fogja oldani, amit meg kell oldania. Klubcsapatukban is bármikor megteszik ugyanezt, amikor szükség van rá. Mindig azt mondom, a válogatottban tizenhat ilyen emberre van szükség, és szerencsére mind a tizenhatan ilyenek vagyunk. Ez visz minket előre.

– Lélektanilag mekkora könnyebbséget jelent egy papíron gyengébb csapat, Kazahsztán ellen kezdeni a világbajnokságot?
– Persze egyszerűbbnek tűnik, és valószínűleg az is, de ne feledjük, nem ismerjük annyira Kazahsztánt, ezért aztán nem is akarjuk úgy felfogni, hogy biztosan könnyű lesz nyerni ellene. Tapasztalatból mondom, ilyenkor szoktunk belefutni egy nehezebb kezdésbe. Tehát arra számítok, hogy most sem lesz könnyű, mert az első meccseink a világversenyeken valamiért sosem azok, de azért örülök annak, hogy nem mondjuk Montenegró ellen kezdünk. Addigra akklimatizálódunk, Kazahsztán ellen inkább rá kell éreznünk a vébé hangulatára, de ettől még azt mondom, addigra már készen kell állnunk, bárki is jön szembe.

– Van olyan ellenfél, amelyiktől ön is tart?
– Van három-négy olyan együttes, amelyik kiemelkedik a világbajnokság mezőnyéből, például az orosz vagy a francia válogatott, a sok sérültje ellenére idesorolható esetleg a norvég is, de megijedni azért nem fogunk senkitől. Sőt, éppen ezek ellen a csapatok ellen kell felszabadultan játszanunk, ha odakerülünk, mivel a papírforma szerint ők az esélyesebbek. Ezzel pedig még meglepetést is szerezhetünk.

NSO