Kapusunkat kérdezte a sportnapilap.

Ki véd vasárnap?
Jó kérdés.

Egyáltalán, tudják már a meccs előtti napon?
Péntek délután még nem. Legutóbb is egy nappal a mérkőzés előtt szólt a szakmai stáb, hogy úgy készüljek, a Loki ellen én kezdek.

Igaz, hogy a meccsnap önnek szent és sérthetetlen?
Igen. A ráhangolódás áthatja az egész napomat. Azért is furcsább a mögöttem hagyott néhány hónap, mert kevesebb volt az ilyen pillanat. Mielőtt a Ferencvároshoz igazoltam, hozzá voltam szokva, történjen bármi, a kezdőcsapat tagja leszek. Három év alatt szinte kihagyás nélkül végigvédtem száz NBI-es mérkőzést, most nem így van. Nálam a meccsnap tényleg szent, ezt az érzést Angliából “hoztam haza”.

Ott ez volt az elvárás?
Inkább azt mondom, hogy ez volt a természetes. A mérkőzés napja olyan az embereknek, mintha templomba mennének, és ez az érzés idehaza sem változott bennem: valóban megélem a meccseket. Persze tudom, sokan mondják, a futballba nem szabad érzelmeket vinni, jobb, ha hideg fejjel dönt az ember, ám én erre képtelen vagyok.

Van meccsnapi rituáléja? Teszem azt jobb lábbal lép ki az ágyból, vagy csakis ugyanazzal a fogkrémmel hajlandó aznap fogat mosni…
Ilyen jellegű babonám nincsen. A kesztyűt cserélgetem, minden mérkőzésre szeretek újban pályára lépni. A cipő esetében azt szeretem, ha a jól megszokott van a lábamon, de a kesztyű az más. Amit aznap veszek ki a csomagolásból, tudom, a lehető legjobban tapad, arról még egy milliméternyi réteg sem kopott le. A kezdés előtt rendre megérintem a lécet, és az ég felé nézve a nagymamámra gondolok. Gyerekkoromban rengeteg időt töltött velem, gyakorlatilag ő nevelt fel, amikor Skóciába igazoltam, de már elhagyott bennünket, az égbe költözött — ezért mindig rá gondolok a mérkőzések előtt.

Lelkizős típus?
Nem. Kifelé sosem szeretem kimutatni az érzéseimet, a feleségemtől olykor megkapom a magamét: jobb lenne, ha legalább vele megbeszélném a dolgokat. Szóval, most már egyre jobban nyitok, hajlandó vagyok vele a futballról beszélgetni, de régen ez nem így volt. Talán fiatalabb koromból is fakad, tizenhat és fél évesen kerültem Angliába, akkor még nem volt ennyire elterjedve a mobiltelefon, nem telefonálhattam haza bármikor, s beszélgethettem a szüleimmel. Jó, ha heti egyszer, legfeljebb kétszer tudtunk szót váltani, úgyhogy egyedül kellett megoldanom, bármi problémám adódott is.

Jót tett a lelkének a legutóbbi debreceni produkció?
Naná! Bizonyítani szeretnék magamnak és azoknak is, akik mondogatták, lám, itt a Gróf Dávid, és nem ő véd, ismét csak a kispadon jut hely neki. A pályán szeretek erre választ adni, legutóbb Debrecenben szerencsére mindannyiunknak jól sikerült a mérkőzés, régen szereztünk hat gólt.

Lassan fél éve van az Üllői úton. Erre számított?
Az volt a cél, hogy “talpon legyünk” három sorozatban is, hogy meg kelljen harcolnom a csapatba kerülésért, s hogy az együttes, amelyben játszom, sorozatterhelésnek legyen kitéve. Angliában nőttem fel, ott a kedd-szombat ritmus volt a megszokott — ez annyiban változott, hogy csütörtökön és vasárnap vannak a meccseink. Odakint a negyvenhat bajnoki mellett Ligakupa-mérkőzések is voltak, örülök, hogy itt, a Ferencvárosnál ezt újra átélhetem. Nincsenek üresjáratok, sorra követik egymást a mérkőzések. A bajnoki szünet előtti egy hónap rendkívül zsúfolt volt, és a téli szünet előtt újabb erőltetett menet vár ránk.

Három hét alatt hét mérkőzést játszanak, az Európa Ligában az Espanyol és a Ludogorec vár a Fradira, és akkor még ott a bajnokság meg a Magyar Kupa is.
Kemény időszak következik, de jó lenne mind a három sorozatban versenyben maradni. Nem lesz egyszerű, különösen az Európa Liga ígérkezik nehéznek, de egyelőre ott is van reális esélyünk. Csütörtökön az Espanyolt fogadjuk, ám most még a Zalaegerszeg elleni vasárnapi ütközetre koncentrálunk.

Milyen kilencven perc lesz? Az egyik újoncot fogadják.
Amilyen formában vagyunk, nincs okunk rá, hogy ne legyünk magabiztosak. Az utóbbi egy hónap nagyon jól sikerült, persze lehetne hiányérzetünk, hogy a Mezőkövesd elleni hazai bajnokit nem nyertük meg, de az ilyen előfordul. A Zalaegerszeg elleni mérkőzés tipikusan olyan lesz, amikor az ellenfél alighanem az utolsó leheletéig harcol, de ehhez már hozzászoktunk. A nyáron sok új játékos érkezett a ZTE-hez, a Bobál testvéreket ismerem, Gergő elkezdte rugdosni a gólokat. Vagy említhetem például Stieber Zoltán, akit tizenkét éves korom óta a barátomnak mondhatok. Hosszú évek óta ismerem, és neki is köszönhetem, hogy fiatalon külföldre kerültem. Zoli ugyanis a Goldballban játszott, őt jöttek megnézni a játékosmegfigyelők, mi, vasasosok voltunk az ellenfelek. Olyan jól ment a védés, hogy a megfigyelők engem is kiszúrtak maguknak, és a mérkőzés után oda is jöttek hozzám. Ezért is mondják, hogy a futballhoz szerencse is kell. Nem is kevés.

NS