Clubunk sportmenedzsere elvégezte a kétéves UEFA Executive Master for International Players képzést.

Először is gratulálok a sikeres vizsgához és az újdonsült mesterdiplomádhoz! Milyen volt elvégezni a képzést?
Köszönöm szépen! Amikor belevágtam ebbe a képzésbe két évvel ezelőtt, már akkor tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet, de vágytam a kihívásra és a tudás megszerzésére. Miután megszereztem az edzői UEFA A-licensz papírt, szerettem volna menedzseri irányban továbbképezni magamat. Korábbi csapattársam, Sebastian Kehl – aki már 2017-ben elvégezte a tanfolyamot – is javasolta, hogy kezdjek neki. A jelentkezésemkor még aktív játékos voltam, ráadásul az egyetem többszörös túljelentkezéssel bírt, mégis sikerült felvételt nyernem.

Milyen tapasztalatokkal, tudással lettél gazdagabb a tanfolyam során?
Alapvetően a vezérigazgatók, general managerek világába vezettek be minket. Fontos volt megismernünk a különböző sportszervezeteket, azok céljait, felelősségi köreit, feladatait. Csak, hogy néhány témát említsek, rengeteget foglalkoztunk stratégiamenedzsmenttel, sportmarketinggel, stadionmenedzsmenttel. Ezenfelül nemcsak a labdarúgásba ástuk bele magunkat, hanem mikor az Egyesült Államokban jártunk, tüzetesebben megismerkedtünk az észak-amerikai profi sportligákkal. Összességében igen átfogó tudást, önbizalmat és kapcsolati tőkét szereztünk a két év alatt.

Számtalan korábbi futballsztárral tanulhattál együtt. Rendszeresen tartjátok egymással a kapcsolatot?
Természetesen! Nemrég Gilberto Silva is meglátogatott engem Magyarországon, de csoporttársaim közül valamennyiükkel jó kapcsolatom alakult ki. Persze, a barátság mellett mindannyiunk érdeke is, hogy megosszuk egymással a tapasztalatainkat, amiket munkánk során szerzünk. Ez számomra is nagyszerű, plusz a Fradit is segíthetem akár nemzetközileg elismert praktikákkal.

Mit gondolsz, miként tudod majd hasznosítani az UEFA MIP-en begyűjtött ismereteidet a Fradiban?
Ha körbenézünk nemzetközi szinten, láthatjuk, hogy sokan nagyon komoly pozíciókat töltenek már be a képzés után: Youri Djorkaeff a FIFA Foundation vezérigazgatója, Juninho Pernambucano a Lyonnál, Éric Abidal pedig a Barcelonánál lett sportigazgató. Akik itt végeztek, azokban mind élt az elhivatottság, hogy visszaüljenek az iskolapadba, illetve megvan bennük az a képesség, hogy aktív karrierjük után vezetőként dolgozhassanak. Ez a program egyedülálló a világon, és örülök, hogy az itt megszerzett tudással, valamint kapcsolati tőkével támogatni tudom majd klubomat, a Ferencvárost.

Fradi.hu