Az ifjabbik Szergej elmondta azt is, hogy újabb Kuznyecovokkal erősödhet a Fradi.

– Igazából mindig is két város volt az otthonom: Odessza és Budapest. Pályafutásom alatt a családdal többször is jártunk a magyar fővárosban, úgy döntöttünk, szeretnénk ott letelepedni. Játékosként sehol sem volt lehetőségünk gyökeret ereszteni, mindig ott éltünk, ahol épp futballoztam. És hát úgy alakult, hogy nem kevés helyen játszottam…

– Összeszámolta, hány helyen?
– Egy idő után belefáradtam a számolásba. Egész életemben a Fradiban szerettem volna játszani. Aztán tizenhét évesen elkerültem az Üllői útról, ahová később rövid időre visszakerültem. Csank János volt a vezetőedző, visszahívott, de hol játszottam, hol nem. Garami József aztán védőt szeretett volna belőlem faragni, de azt nem vállaltam, én támadni szeretek, gólokat lőni. Úgy voltam vele, apu személyében elegendő egy hátvéd a családban. Így ismét útra keltem. Fehéroroszország felé vettem az irányt, ahol nyomban bajnokok lettünk, kifejezetten jó idényem volt.

– Édesapjával gyakran beszélgetnek a Fradiról?
– Szinte mindennap beszélünk egymással, a világháló segítségével képben vagyok, néztem a Ferencváros mérkőzéseit. És ugyebár a Fradi gyermekkori szerelem. Nyolcéves koromtól oda tartoztam, végigjártam a szamárlétrát.

Budapesten él a családom, édesapámék és a húgom is, és azt is szerettem volna, hogy a gyerekeim is megtanulják a magyar nyelvet. Illetve, én magyar állampolgár vagyok, és ez nekik is folyamatban van. Végleg Budapestre költöztünk, és remélem, a fiaim útjai is innen indulnak majd el a futballban is. Most pont azon vagyunk, hogy a Fradiba szeretném őket elvinni, mert más választásuk nem nagyon van, mert az öreg Kuznyecov ott játszott, én is Fradi-nevelés vagyok – remélem, a gyerekek is folytatják majd a mi utunkat. A Szpartakban játszott mind a kettő, pont most lett nekik is vége a bajnokságnak, az akadémiai csapattal legyőzték és megelőzték a CSZKA Moszkvát, így nekik is jó emlékeik vannak a CSZKA elleni meccsekről. Ezért is ki szeretnénk menni megnézni csütörtökön a felnőtt CSZKA meccsét a Fradi ellen – mondta Kuznyecov.

A moszkvai meccsen Kuznyecov az orosz tv-közvetítés szakértője volt.

Kétszeresen is boldog voltam, hiszen egyrészt a rivális vereséget szenvedett, másrészt a Fradi idegenben nyert. Sok éve vártak már a szurkolók erre a pillanatra, hogy a Fradi európai kupameccset nyerjen a csoportkörben. Szerintem nehezebb lesz most az otthoni meccsen a csapatnak, mert a CSZKA az első meccsen lehet, hogy kissé lebecsülte Fradit, nem volt annyira felkészülve a Ferencvárosra. Nekik most már nincs mit veszíteniük, mindenféleképpen nyerniük kell. De ha sikerül gólt rúgni, akkor egy jó védekezéssel lehetséges, hogy jó eredményt ér el a Fradi.

DigiSport, kivonat: Csakfoci | bővebb interjú: NSO