A Halásztelek ellen nyert Dzurják Csöpi csapata..

Magabiztosan kezdte az év utolsó, Halásztelek elleni bajnoki mérkőzését öregfiúk csapatunk. Az első gólunkat Győri Rajmund szerezte, aki – miután Bubcsó lecselezte magát az alapvonalig, és visszapasszolt – ballal lőtt a léc alá (1-0). Még ebben a félidőben megszületett a második Fradi-találat is: az előbbi gólszerző, Győri tálalt vissza Lazichoz, ő pedig ziccerből nem hibázott (2-0).

A második játékrész még dominánsabb játékot hozott. Lisztes előbb Jovánczainak, majd Bubcsónak adott remek labdát, mindketten a védők közül léptek ki, és mindketten gólra váltották helyzetüket (4-0). Ezután megint Bubcsó jött, aki helyzetbe cselezte magát, és meglőtte ötödik találatunkat. Végül Balog indult meg remekül, a saját térfeléről, átvágott, és lehagyott mindenkit, majd a kapuba helyezett (6-0). Egy lecsúszott beadásból az ellenfél ugyan szépített, de nagyarányű győzelmünkhöz semmi kétség nem fért (6-1).

Öregfiúk csapatunk így közönségszórakoztató, 6-1-es hazai sikerrel zárta a 2019-es esztendőt.

Az év utolsó mérkőzésén bajnokhoz méltó teljesítményt nyújtottunk. Egy jó ellenfelet látványos játékkal és szép gólokkal győztünk le” – nyilatkozta Dzurják a fradi.hu-nak.

Öregfiúk bajnokság, 11. forduló
Férfi labdarúgás, öregfiúk, 11. forduló
Ferencváros 6-1 (2-0) Halásztelek
Gólok: Bubcsó 2, Balog, Győri, Jovánczai, Lazic

Vékony – Ebedli (Ujfalusi), Balog, Telek (Rázsó), Fehér – Lazic (Szenes), Keller (Lengyel) – Győri (Jordáki), Lisztes, Bubcsó – Jovánczai