Zizi újra edzésben – a visszatérés mellett a csapatról is kérdezték.

Az edzések egy részét a csapattal végzed, a neved ott szerepel a bajnokságra és a Bajnokok Ligájára nevezett keretben is – hogy érzed, visszatértél már százszázalékosan?
Még csak elkezdtem, én még nem gondolom úgy, hogy teljesen visszatértem volna. Még pici a baba, vagyis még ő határozza meg a napjaimat, nem is vagyok itt minden edzésen és vannak még hiányosságaim. Kondizom, vízi tornázom, gyógytornázni járok, de ezek nem pótolják a normál edzéseket, a reakcióidőm csak ott fejlődhet, ahogyan a robbanékony erőt is ott tudom visszaszerezni. Sőt, a vállamnak is kell még idő, szóval, szépen fel kell építeni mindent, nem szabad kapkodni. De vissza szeretnék térni! És nagyon jó érzés, hogy van, amit már nemcsak a fejemben látok, hanem meg is tudom csinálni.

Hiányzott már a kézilabda?
Nagyon! Speciális volt a helyzetem, veszélyeztetett terhes voltam, nem igazán ugrálhattam, még futni sem szabadott, vagyis így még rosszabb volt. Akkor még nem is éreztem, hogy hiányozna, de a végére nagyon sok lett a kihagyás, ahogy egyre többet néztem a tévében, már nehezen bírtam. Mire elértem szülésig, addigra a kilókkal is hadilábon álltam, huszonöt kiló plusszal mentem szülni, ezt még most is nyögöm.

Kellett valaha igazán kontroll alatt tartani a testsúlyodat, a táplálkozásodat?
Persze, húsz éves korom óta folyamatosan oda kell figyelnem. Előtte bármit ehettem, akár este tizenegy órakor is fehérkenyeret szalonnával, de ahogy öregszem, úgy kell egyre jobban ügyelnem erre. Most a gyerek mellett könnyű, mert amikor ő eszik, akkor olyan, mintha én is ettem volna, pedig nem… Azért is jó, hogy már be tudok állni edzeni, mert a kilók is így mennek le a legjobban, nem pedig azzal, hogy elkondizgatok. A dinamikus mozgásokat, a kitámasztásokat nem lehet ott szimulálni.

Hogy bírod az edzéseket az anyaság mellett?
Túlzás lenne azt állítani, hogy teljesen elfeledkezem Leviről, amikor a pályán vagyok, de oda tudok koncentrálni, és épp a plusz súly miatt kell is, nehogy sérülés legyen. Aztán, ahogy vége, egyből rohanok érte, alig várom már, hogy találkozzunk – teljesen más világ ez. Persze, elfáradok, az első vízi torna után, gyereketetés közben leesett a fejem, majdnem elaludtam, kemény is a torna, meg ki is szív a víz. Egyébként kezdem felvenni a ritmust, és a gyerek is az enyémet, jön velem mindenhova, kondiba is, szépen elvan, nézelődik.

Hol van, amikor a csapattal edzel, hiszen ilyenkor Gábor is elfoglalt, és az sem fér bele, hogy kifuss hozzá a pályáról, ha épp gondja támad.
Puja bácsi felesége, Cunika néni vigyáz rá, ő korábban óvodában dolgozott, vagyis jó kezekben van nála. Tíz percre laknak a „Fraditól”, amikor jövök be, oda viszem, edzés után meg megyek érte.

Mi a véleményed a csapatról, amelynek lassan te is a teljes értékű tagjává válsz?
Egyértelműen tanuló fázisban van a csapat, ennek pedig velejárója, hogy néha a nagyon jó teljesítményt váratlanul rossz követi. Még edzésen is előjönnek olyan szituációk, amelyekből tisztán látszik, hogy hiányzik a rutin. A tapasztalt játékosok edzéseken, vagy épp a padról is tudnak olyat mondani, tanácsolni, ami átlendíti a holtponton a fiatalokat. Fontos megértenie mindenkinek, hogy küzd, harcol, csinálja a dolgát ez a csapat, és nem direkt veszíti el a meccseket… Meg kell tanulni, hogy a kis gól is egyet ér, vagy épp, hogy a ziccernél még nem szabad örülni, de ehhez idő kell. Emlékszem, amikor ide kerültem a Fradiba, az őszöm parádés volt, tavasszal meg hátba dobáltam magam…

Teljes interjú: Fradi.hu