A Paks vezetőedzője szerint jól kezdték a mérkőzést, de az egyéni hibák megpecsételték a sorsukat.

Tomiszlav Szivics

Úgy érzem, hogy jól kezdtük a mérkőzést. Veszélyes kontrákat vezettünk, de hiányoztak az utolsó passzok. Ekkor gyorsan kaptunk két gólt, amelyek már akkor el is döntötték a találkozót. Egyéni hibákból születtek a találatok, olyanokból, amelyeket nagy luxus elkövetni az NB I-ben. Főleg a Fradi ellen. Nyilván ők ekkor még jobban erőre kaptak. Nem csináltuk meg csapat szinten azt, amit előre elterveztünk. Nagyon sok munka vár még ránk, és ezek a dolgok azt mutatják, hogy a tavalyi szereplés sem a véletlen műve volt. De megyünk tovább, dolgozunk, és igyekezünk a hibáinkat kijavítani.

Paks